Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége


Audrey Niffenegger fura nő: saját bevallása szerint valójában képzőművész, a chicagói Columbia Egyetem Interdisciplinary Book Arts (kb. komplex könyvművészet) karán tanít, ezenfelül csontvázakat, kitömött állatokat és képregényeket gyűjt. Meglehetősen bizarr művészi nyomatai az USA számos múzeumában megtalálhatók, illetve néhányat az alábbi honlapon is megnézhetünk.

Két megjelent képeskönyv és néhány novella után írta meg első regényét Az időutazó felesége címmel, amely magyarul 2005-ben jelent meg az Ulpius-ház kiadónál. Jelenleg második regényén dolgozik.

Az időutazó felesége

A regény alapötletét Audrey nagyszülei szolgáltatták: nagyapja fiatal korában váratlanul rákban halt meg, nagyanyja harminc évvel élte túl, és persze sosem ment férjhez újra. Niffenegger egy olyan házasságról szeretett volna regényt írni, amely ugyan önmagában tökéletes, de mégis külső, emberek által nem befolyásolható nehézségeknek van kitéve. A főhős, Henry DeTamble könyvtáros meglehetősen bizarr genetikai betegségben szenved: számára (és mások számára) teljesen váratlanul néhány pillanatra vagy órára eltűnik a Jelenből, és egy másik idősíkban találja magát. Tudatosan képtelen befolyásolni utazásainak „célját”, azok mégis egyfajta rá jellemző mintázattal bírnak: többnyire élete valamely fordulópontján vagy egy számára fontos személy közelében köt ki. Mivel tárgyakat, így ruhát sem vihet magával a múltba (vagy jövőbe), rengeteg bajba kerül, egy-egy utazásán kis híján megfagy, megverik, betörésre kényszerül, rendőrök üldözik — vagy éppen saját nyolcéves énjét tanítja zárakat feltörni.

Huszonnyolc éves, amikor megismerkedik a képzőművész Claire-rel, a lány pedig azt állítja, már hatéves kora óta ismeri — és valóban, amikor Henry negyven felé közeledik, egyik időutazása során a hatéves Claire-rel fut össze. Biztosan gondoltunk már arra, milyen jó lenne egyszer összefutni szerelmünk gyermekkori énjével, segíteni neki a francia házifeladatban, alaposan megverni azt a bunkót, aki molesztálta, megvigasztalni, ha szülei veszekedtek — és jó lenne látni ősz hajú néniként is, ahogy teásbögréjével a kezében ábrándozik a verandán. Henrynek mindez megadatik az átélt szörnyűségekért cserébe. Niffenegger megtanítja, hogy nemcsak a jelenéért szerethetünk valakit, hanem egyszerre szerethetjük a kisgyermeket, aki volt, és a bölcs öreget, akivé válik majd.

Claire és Henry egyes szám első személyben, váltakozva mesélik el a történetet, amely a legnagyobb jóakarattal sem kronológiai sorrendben játszódik, hiszen miközben néha felelevenítjük Claire emlékeit, Henryvel együtt ugrálunk az időben. Niffenegger alaposan kiaknázza az ötletben rejlő lehetőségeket, és amikor azt gondoljuk, ennél többet már lehetetlen ebből kihozni, mindig egy újabb paradox csavarral lendíti tovább a történetet. Persze ettől még lehetne giccses vagy csöpögős, de nem az: Henry és Claire karaktere hiteles, élethű és szerethető — minden nehézség nélkül Claire-nek képzelem magam, és simán beleszeretnék Henrybe. A párbeszédek szellemesek, és a történet során elő-előkerülnek az élet nagy kérdései is: filozófia, punkzene, képzőművészet; etikus-e a génterápia és vajon létezett-e Noé, vagy „csak egy bolond öregember volt lakóhajóval meg egy csomó macskával.” Az elején talán nehézkesnek tűnhet követni a történetet az állandó nézőpont- és idősíkváltások miatt, de elég hamar magával ragad, és onnantól nehéz szabadulni tőle.

(Itt pedig elolvasható a szerzőnő egy novellája is.)

isolde