Carlos Ruiz Zafón:
LA SOMBRA DEL VIENTO
A szél árnyéka
Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.
Az Elfeledett Könyvek Temetője tulajdonképpen menedék: néha egy-egy könyv utolsó példánya a bezárt boltokból, kiürített könyvárakból, penészes kupacokból eljut a kötetekkel zsúfolt labirintusba. Annak, aki életében először jár itt, választania kell egyet az elfelejtett művek közül, és gondoskodni arról, hogy ne tűnjön el végleg. Daniel ösztönösen talál rá a neki szóló műre, és egészen biztos benne, hogy a kopott borítójú regény évek óta csak rá vár.
A szerzőt Julián Caraxnak hívják, a regény címe pedig A szél árnyéka. Szenvedélyes, borongós mű, és Daniel szinte azonnal a megszállottjává válik. Amikor elhatározza, hogy mindent kiderít a teljesen ismeretlen szerzőről, elhatározásával nyomasztó események egész sorozatát indítja el: ami egyszerű nyomozásnak indul, az a felnőtté válás folyamatává válik, és Daniel Julián Carax élete és halála mögött egyre komolyabb igazságokat vél felfedezni.
A nagyjából tíz évet felölelő regény történetét tulajdonképpen nehéz anélkül elmesélni, hogy elveszne a felfedezés öröme. A szél árnyékának egyik legerősebb eleme a fokozatosan kibontakozó történet. Ahogy a háború utáni diktatúra fenyegető, félelmetes árnyéka egyre súlyosabban nehezedik Barcelonára, úgy sötétíti el a titokzatos Carax iránt érzett megszállottság Daniel életét. A regénynek köszönhetően újabb és újabb embereket ismer meg — némelyikük hozzá hasonlóan egészségtelen érdeklődést tanúsít az ismeretlen szerző iránt. Ilyen a könyvgyűjtő Barceló, aki mindent pénzt megadna ezért a ritkaságért; vagy unokahúga, Clara, a gyönyörű vak lány, akit kamaszként szintén megbabonázott Carax egyik könyve. Amikor Daniel kilátástalan szerelemre lobban iránta, ezzel közvetve és kacifántosan megismerkedik a koldus, bonviván és hivatásos nagyotmondó Fermín Romero de Torresszel — a titkosrendőrség kínzókamráit megjárt férfi személyében örök barátot szerez, de egyúttal megörökli személyes nemezisét, a hátborzongató Fumero felügyelőt, és nem ez az egyetlen eset, hogy Daniel körül felbukkanó emberek története állandóan mások történeteihez kapcsolódik, hogy egymásba szövődjenek, és együtt, mint egy lefelé kanyargó spirál, lassan ereszkedjenek a mélyben megbúvó régi, rettenetes titok felé. Talán ehhez a sötét középponthoz lehet köze a Daniel körül felbukkanó alakok legfélelmetesebbikének, a torz arcú idegennek, akit egyrészt Laín Culbertnek hívnak, mint A szél árnyékában az Ördögöt, másrészt érthetetlen okból engesztelhetetlen haraggal pusztítja Julián Carax minden megmaradt könyvét — és talán azokat az embereket is, akik nem állnak félre előle.
Daniel történetében a háború sokkjából lábadozó Barcelona mindennapi élete elegyedik a jellegzetesen viktoriánus elemekkel: ilyen a Párizsba menekülő, éhező író, aki bordélyban zongorázik, ilyen a párbaj a temetőben, a rémisztő családi titkok, szerelem, bosszúvágy és a rettenetes idegen. Azonban ne feledjük, hogy soha, semmi sem lehet biztos egy könyvekről szóló könyvben, ami nagyrészt mások által elmesélt történetekből áll össze...
Zafón könyve nem fantasztikus regény, mégis csupa varázslat. Nem krimi, rejtélyei mégis lebilincselőek. Sokmindent átvesz a tizenkilencedik század romantikájából, de a viktoriánus melodrámákat idéző elemek olyan finoman, mesterien simulnak bele a történetbe és erősítik meg, hogy cseppet sem tűnik giccsesnek. A regény tulajdonképpen egy önmagát kereső, serdülő kamasz története, aki már nem emlékszik édesanyja arcára és egyre kevésbé tud szót érteni az édesapjával az első szerelmek és csalódások idején, aki saját bőrén érzi, mit jelent olyan világban élni, ahol a titkosrendőrség celláiban bárkit halálra kínozhatnak... és aki még hisz a könyvek csodálatos erejében.
Carlos Ruiz Zafón 1964-ben született Barcelonában. Első könyvével, a Principe de la Niebla (A köd hercege) című regénnyel 1993-ban díjat nyert. Eddig hat nyelven, több mint 250 ezer példányban adták ki a műveit. Jelenleg Los Angelesben él, ahol forgatókönyvíróként dolgozik. A La Sombra del Viento eddigi utolsó regénye. Szerencsére a mű a spanyolul nem tudók számára is hozzáférhető: angolul The Shadow of the Wind címmel jelent meg, és a sikerre való tekintettel remélhetőleg lesz kiadó, aki is megpróbálkozik vele. A szél árnyéka olyan műfajba tartozik, melyhez a spanyolok (gondoljunk Arturo Pérez-Revertére) a jelek szerint nagyon értenek: történelmi kulisszák közt játszódó, izgalmas, rejtélyes, elgondolkodtató történet, tele plasztikus szereplőkkel és megkapó sorsokkal. Számomra egyike lett azoknak a regényeknek, melyek olvasás után nem eresztenek. Talán mások is így lesznek vele.
brainoiz
|
