Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Robert Charles Wilson: Spin


Képzeld el, hogy egy este, amikor éppen a barátaiddal ülsz a kertben, eltűnnek a csillagok és nyoma vész a Holdnak is, tökéletes lesz az égbolt feketesége. Másnap azonban felkel a Nap, és bár a műholdak csatornái mind elvesznek és a katonaság felbolydul, minden megy tovább a régiben.

Amíg napvilágra nem kerül a csillagok eltűnésének éjszakáján visszatért szputnyik legénységének vallomása, és fel nem tűnik, hogy a Nap immár tökéletesen homogén: sem napkitörések, sem napfoltok nincsenek.

Robert Charles Wilson (nem összetévesztendő Robert Anton Wilsonnal) könyvében a földönkívüliek és az emberek konfliktusának témakörét járja körbe, bár korántsem papírforma szerint. A földönkívüliek ugyanis nem jelennek meg. Nem akarják leigázni az embereket, nem érkezik meg Yoda sem, hogy (akár egy orosz utópiában) a boldog és felelős élet felé vezesse a rossz útra tévedt emberiséget. Nem akarnak kísérletezni velünk, átalakítani sem, és nem lépnek ránk véletlenül, miközben a kozmosz egyik feléből a másikba haladnak. Tulajdonképpen úgy tűnik, az emberekkel semmi dolguk: a Föld kap egy burát, és aztán csend, csend évekig.

Az emberiség bámulatosan gyorsan megszokja a szokatlant, ha a közvetlen, mindennapi életét nem befolyásolja — amíg nyitva a WalMart, és nem drágul a benzin, minden rendben. Az Apokalipszist hirdető keresztény szekták — mind a puritánok, mind a hippifelfogású, „dugjunk, és eljövend a földi Paradicsom!” csoportosulások gomba módjára szaporodnak el. A felszínen látszólag rendes mederben folyik az élet: kis módosulásokkal az emberiség kiválóan alkalmazkodik a csillagok hiányához, csupán egy titkos nemzetközi szervezet kutatja a „Spin” jelenséget.

Márpedig nyugtalanító hírek igenis vannak. A csillagok eltűnésének éjszakáján földet ért szputnyik életben maradt kozmonautáját egy évig őrültnek hiszik, ám utána kénytelenek elismerni, hogy talán igazat mond, és a később fellőtt szondák is ezt igazolják: a szputnyik a MIR űrállomásról visszatérve azt vette észre, hogy a Föld hirtelen sötétségbe borul. Két hétig keringtek az űrben, mire rászánták magukat a leszállásra. A Földön csak néhány másodperc telt el. A Spin-burok átjárható — ám kívül és belül másként telik az idő. És a nagy felismerés: olyannyira gyorsan, hogy harmincöt év alatt lepereg az a pár milliárd év, amennyi a Nap vörös óriássá dagadásához szükséges, és a Föld pályáját elnyeli a csillagunk, és nagyon kérdéses, vajon a burok meg is óv-e a több millió Kelvintől.

A nemzetközi kutatócsoport, élén a három főszereplő egyikével, kidolgoz egy tervet. Annyi idejük nincsen, hogy a Spint megfejtsék a Földön — de odakint az idő korlátlanul rendelkezésre áll. Megkezdik a Mars terraformálását, amely hónapok alatt lezajlik, hisz két rakéta között millió évek telnek el, majd gondosan egy időben kilőtt rakétákban elküldenek embereket is, hogy a marsi kolónia fejlett civilizációvá nőve megoldja a láthatatlan földönkívüliek és a Spin problémáját. A fellövés után néhány negyedórával már látszanak az öntözőcsatornák a kiküldött szonda képein. A nap végére a Mars megkapja a saját buráját.

Mielőtt azonban a Marsot is eltakarta volna a Spin, az egyik tudóst átküldik a Földre, aki marsi biotechnológiával és több ezer évnyi alienfilozófiával együtt megérkezik, és a terv az emberiség megmentésére folytatódik tovább.

A könyv, mint látható, hard scifi, és talán emiatt érzem azt, hogy nincsen teljesen egyensúlyban. A három főszereplő, akiknek életét megváltoztatja és átszövi a Spin, lényegében három archetípust testesítenek meg: Jason a tudományos önfeláldozás, a zseni mintaképe; Diane, a nővére, vallásba menekülő konfliktustagadó; Tyler, a mesélő, pedig mi vagyunk: az átlagember, aki a maga módján próbálja feldolgozni a történteket, és átlaghoz közelisége révén könnyebben, és véleménymondás nélkül beleviszi az olvasót a szituációba, mint a másik kettő tette volna.

A szereplők maguk jól megrajzoltak, ám amilyenek az első néhány oldalon, olyanok mindvégig — jellemfejlődést nem mutatnak, konfliktusaikat szinte előre lehet látni, éppen ezért a mellékszereplők (a marsi küldött és Simon, Diane férje) érdekesebbnek tűnnek. Ez nem feltétlenül hiba: a regény egy problémát és annak megoldását helyezi fókuszba, nem pedig a személyes konfliktusokat.

A könyvben valójában az a leggyönyörűbb, hogy mindazzal, amit előbb leírtam, semmiféle spoilert nem követtem el. Ennél jóval több tudományos ötlet, zseniális mentőakció és csavar van benne, és ezek egymásra épülése olyan regényt eredményeznek, amely minden tizedik oldalán hiteles meglepetést hoz és a természettudományokra érzékeny olvasó is bravózni kénytelen. Wilson jó háttérismerettel, de a technoblablát és hosszadalmas, unalmas magyarázatokat mellőzve építi be a modern kor tudományos eredményeinek továbbgondolását a cselekménybe, így valahányszor valamelyik technológiáról következik egy oldal, mindig ad mellé tétet is, ami miatt izgalmassá válik a probléma, még a tudományos zsargon mellett is.

Igazi, ragyogóan megírt science-fiction, amit idén több díjra is jelöltek, és remélhetőleg ezek közül néhányat be is söpör. Én egészen bizonyosan szorítok neki.

Hanna

Egyéb információ: Robert Charles Wilson honlapja