Richard Morgan:
MARKET FORCES
„Ezek azt hiszik, hogy dzsungelben élnek...”
Bevallom, Morgan első könyvét, az Altered Carbont csak a főszereplő, Takeshi Kovacs miatt olvastam el. Nem volt rossz könyv, de számomra ahhoz mindenképpen kevés, hogy megszerezzem az időközben trilógiává bővült regényfolyam további köteteit.
A Takeshi Kovacs-sorozaton kívül született Market Forces esetében teljesen más a helyzet. Elég volt pár oldalt elolvasni belőle, hogy tudjam, ezt a céges mentalitással nyakönöntött Mad Maxet nem szabad kihagyni. Míg a Kovacs-könyvekben Morgan a távoli jövőbe helyezi a cselekményt, addig a Market Forces alig több, mint negyven évvel jár előttünk. Egy olyan világba invitál, ahol véglegesen kitárult a társadalmi olló, ahol lényegében nincs átjárás az éhbérért vegetáló tömeg és a világot uraló elit között. A fejlett nyugati civilizáció lassan önmagába omlik, hát nem tehet mást, mint új piacokat keres: harmadik világbeli diktátorokat és szabadságharcosokat támogat, forradalmakat robbant ki, vagy éppen felkeléseket tör le, s ha a befektetés, melyre odaát az életüket teszik fel, nem elég jövedelmező, egyszerűen kivonul a piacról, vagy egy jobb ajánlat reményében fordít egyet a köpönyegén.
Ebben a céges világban tör előre Chris Faulkner, a reményteljes fiatal juppi. A regény elején éppen céget vált: a Shorn Associates-ben a szamárlétra legalján kezdi, hiába az előző cégnél elért sikerek, hiába a gyilkosság, mellyel egy csapásra legendás hírnevet szerzett magának. Morgan jövőjében ugyanis a karrierhez szó szerint vérre és könnyekre van szükség: A nagyvállalati "osztd meg és uralkodj”, a fölülről irányított kiszorítósdi odáig fajult, hogy a versenytárgyalások többsége már az utcán zajlik: felturbózott, páncélozott vállalati kocsik rontanak egymásra, hogy még odalent, az aszfalton eldöntsék, ki nyeri az aktuális tendert, és bizony az előléptetés legbiztosabb módja, ha mi magunk gondoskodunk vetélytársunk szalagkorlátra kenéséről.
Ráadásul Faulkner új cége még az átlagosnál is militánsabban kezeli az üzletet. Itt egy párbaj után nincsenek túlélők, csak győztesek. A céges élet lassan, de biztosan töri össze Faulknert, hiába talál szövetségest a cég berkein belül, hiába támogató felesége, Carla, ki nem csak férje lelkét, de autószerelőként Saabját is ápolja. Hamarosan mindketten rájönnek: az egyetlen megoldás, mielőtt még túl késő lenne, a kitörés a mókuskerékből.
Idáig csupán csak egy scifi köntösbe bújtatott társadalomkritika, egy csípős nyelvű szatíra lenne a mű, ám szerencsénkre Morgan nem elégszik meg egy félelmetesen reális jövőkép felvázolásával. A regény nem odakint, az utcákon, irodaépületekben és nevesincs dél-amerikai országokban játszódik, hanem bent, Faulkner lelkében. Ez átalakulóban lévő személyiség az, ami élvezetessé teszi a regényt, mely érdekesebb, mint az ezernyi párviadal, üzleti manipuláció, éjszakai kaland.
A lezárás pedig átlagon felüli: az utolsó oldalakon az író magas labdák tucatjait adja fel, s hagyja a porba hullni. Végül egy olyan befejezés mellett dönt, ami átértékeli az egész regényt, ami után az olvasó csak döbbenten kapkodja a levegőt, nagyon fáj neki, de érzi: valahogy mégis nagyon jó.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Market Forces mindenki számára kötelező olvasmány lenne. Ha szertenézünk az interneten, rengeteg olyan olvasót találunk, akiknek a témaválasztás, pontosabban már maga a felhasznált irodalom is elég volt ahhoz, hogy mérgesen vágják a sarokba a könyvet. Valóban, Noam Chomsky vagy Michael Moore neve figyelmeztető jel is lehetne, hogy nem regényt, hanem propagandát kapunk, de szerencsére Morgan csupán felhasználja — és milyen zseniálisan használja fel! — ezeket a műveket; a regény minden, csak nem állásfoglalás. Aki még mindig szívesen nézi meg a Mad Max ismétléseket, akinek ott lapul valahol a könyvespolcán az Országút harcosának egy rongyosra lapozott példánya, az ne habozzon — vétek lenne kihagyni.
Rorimack
|
