Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

China Miéville:
THE IRON COUNCIL


Egy szedett-vedett, különös társaság ezernyi veszéllyel dacolva át akarja utazni a fél világot, hogy egy nagy hatalmú férfi nyomára akadjanak, akinek eltökélt célja felkutatni egy misztikus legendát — azonban a nyomukban lihegő üldözők legalább annyira különösek, mint ők, ellenben sokkal veszélyesebbek...

Röviden így lehetne összefoglalni China Miéville regényének, az Iron Councilnak a felütését — a folytatást azonban jóval nehezebb tömöríteni anélkül, hogy sérülne a történet egysége, a jelenből múltba kalandozó, a meglepetéseket szépen sorban felépítő ív. Ha az egész regényt kellene összegezni, ezt is írhatnám:

Gólemek sárból és agyagból; kőből és fából és vasból, gólemek halottakból, mérgező füstből... Az Iron Council a gólemek regénye és a roppant gőzmozdonyoké, a forradalmaké, az önfeláldozásé, az átalakulásé és az óriási veszteségeké.

Miéville-nek ez a harmadik regénye, ami a gigantikus, helyenként szürreális és komor Bas-Lag világán játszódik. Nem muszáj ismerni a sort megnyitó, műfajt újító Perdido Street Station-t, a második (önállóan szintúgy élvezhető) The Scart sem, de ahogy mondani szokás, nem árt, ha valaki már találkozott a két előzménnyel (erre később pár szó erejéig még visszatérünk).

A történet egyik szála a „jelenben” indul: a Perdido Street Station eseményei után nagyjából húsz évvel járunk, amikor egy Cutter nevű egykori boltos elkeseredett kalandra vállalkozik, és Új-Crobuzont elhagyva óriási útra indul az életveszélyes vagy éppen teljesen ismeretlen vidékekre, hogy megtalálja a férfit, aki mindennél többet jelent neki: Judah Low-t, a gólemek mesterét. Társai kezdetben egyszerű emberek, majd egyre furcsább szerzetek — egy whispersmith, aki az elsuttogott szavak erejét használja fel, egy láthatatlan szerzetes, aki minden titkot és rejtett utat képes feltárni, ha cserébe feláldoz valamit önmagából. Fantasztikus tájakon járnak, nyomukban New-Crobuzon ügynökeivel: emberformájú szörnyekkel és szörnyű képességű emberekkel. A városállam mindent hajlandó megtenni azért, hogy még Judah Low előtt megtalálja a misztikus legendát, ami az Iron Council (erős közelítéssel: Vastanács) névre hallgat.

A második szál a két évtizeddel ezelőtti múltba vezet, amikor egy megszállott milliomos trösztöt alapított, hogy New-Crobuzonból kiindulva a világon elsőként egész kontinenst átszelő vasutat építsen. Az akkor még ifjú Judah Low kutatóként, majd szökevényként, fejvadászként, építőmunkásként, végezetül egyre hatalmasabb gólemistaként nézi végig, amint a hihetetlen vállalkozás meggyötört földeket, elhullott embereket, kísértetvárosokat és söpredéket maga után hagyva egyre csak nyomul előre a feltérképezetlen tájakon. Egészen addig, amíg a torz emberi lelemény élő bizonyítékai, a büntetőgyárakban átműtött fegyencek (a Remade-ek, újraformált munkások) lázadása egészen meghökkentő fordulatot hozzon mindannyiuk életébe.

A harmadik szál visszatér a jelenkori Új-Crubozonba, és egy Ori névre hallgató forrófejű ifjú hányattatásait kíséri végig. A gigászi, mocskos metropolisz fortyog: senki sem tudja pontosan, évekkel ezelőtt miért robbant ki a háború a távoli, titokzatos és félelmetes Tesh birodalmával, azzal azonban mindenki tisztában van, hogy a demagóg újságcikkek és falragaszok ellenére a városállam vesztésre áll. Az utcákat elborítják a kényszersorozottak helyett visszatérő bizarr rokkantak, a Parlament és a milícia folyamatosan hadakozik az ezernyi forradalmi frakcióból összeállt Választmány tüntetéseivel. Ori kezdetben anarchista színészek és pincékben gyűlésező titkos sejtek között próbálja kiélni hevületét, de idővel kevésnek találja a szónoklatokat. A már legendává nemesült egykori mártír, Jack Half-A-Prayer egykori társa új utat mutat neki: Ori csatlakozik az álarcos bandita, Toro csapatához. Azonban nem telik bele sok idő, és megsejti, hogy a város végveszélyben van... ráadásul a misztikus Toro valami igazán hatalmas dologra készül.

És amikor a három szál találkozik, elszabadul a pokol: árulás, vérfürdő és polgárháború, egymás után kibontakozó, ördögi tervek és csatározások vezetnek a grandiózus fináléig.

Miéville ezúttal sem okoz csalódást azoknak, akik megszokták, hogy egy könyvbe több regényre elegendő kitalációt zsúfol bele. Az ötletparádé leginkább akkor éri el csúcspontját, amikor a gólemekre kerül a sor (Judah Low alakját bevallottan Löw rabbi ihlette a Gólemből illetve az eredeti legendából, és Miéville a lehető legtöbbet kihozza a témából), vagy amikor a már-már gyomorkavaróan sokszínű Remade/újraformált szerencsétlenek bemutatása következik, de legfőképp a korábban csak sejtetett rémálomvidék megfestésekor: az ötszáz évvel ezelőtti bombatámadástól szenvedő, kezelhetetlen vírusként viselkedő Cacotopic Stain / Kakotopikus Folt tájain. És akkor a helyenként hamisítatlan vadnyugati hangulatot idéző határvidékről vagy az örök kedvenc Új-Crobuzonról még szó sem esett.

Ami azonban azonnal észrevehető, az a stílusbéli változás: a helyenként túlságosan terjengős Perdido... után a Scar már szakított a burjánzó prózával, az Iron Council pedig — legalábbis számomra — olyan radikális változást hozott, amit kezdetben nehezen bírtam befogadni: nemcsak szikárabbá vált a szöveg (bár továbbra is plasztikus maradt), hanem helyenként annyira lecsupaszított és furcsa, hogy egy kísérletező kedvű posztmodern írótitánnak is becsületére válna. A változás nem negatív, csak szokatlan, nekem legalábbis sokáig tartott elfogadni, és a szöveg így hangulatában is eltér kissé a többi regénytől.

Az ismertető elején szóba került, hogy az Iron Council elvileg önmagában is megállja a helyét. Mivel én ismerem az előző köteteket, ezt közvetlenül nem tudtam tesztelni, bár Miéville az angolszász heptalógiagyártókhoz hasonlóan szintén képes arra, hogy egy-egy mondattal utaljon vissza az előzményekre úgy, hogy se a beavatottakat, se az újoncokat ne érje csalódás. Mindenesetre ismét erős az az érzés, hogy ez a világ bizony lélegzik, öregszik, a különböző kötetek befejezése után is éli tovább monumentális életét. Hogy ez a szerző kreativitását vagy évekre visszanyúló, gondos tervezését dicséri, ki tudja, de tény, hogy néhány helyen komoly szereplők, utalások és csavarok épülnek például a Perdido egy-egy félmondatára, ezért tagadhatatlanul élvezetesebb, ha az ember ismeri az előzményeket. Miéville egyébként nagyon ügyesen játszik a sejtetéssel, és nem rontja le otromba leleplezésekkel a korábban felépített mítoszait. Az első regény ismerőinek számtalan kikacsintás tűnhet fel — kifejezetten érdekes például a modernizálódott városkép, vagy a gólemek elterjedése, amelyek a gőzzel hajtott robotokat váltották fel, miután tizenkét évvel ezelőtt a város legnagyobb szeméttelepén történt valami, amit a kormány azonnal eltussolt...

Az Iron Council, mely a szerző szerint egyelőre utolsó Bas-Lag regény, ismét alkalmas lehet arra, hogy mélységes zavarba hozza azokat, akik kényszeresen kis skatulyákba pakolják a olvasmányaikat (nem sci-fi és nem fantasy, és nem is modern irodalom, hanem talán mindez együtt vagy egyik sem), illetve felvállaltan politikus üzenetével meg abszurd ötleteivel érzelmeket váltson ki az olvasókból — pozitívat és negatívat egyaránt —, de ennek ellenére vagy talán éppen ezért érdemes próbálkozni vele.

brainoiz

Örvendetes kiegészítés: Az Iron Council időközben megkapta a 2005-ös brit Arthur C. Clarke-díjat.