Clive Barker: Abarat
Clive Barker neve hallatán talán nem a „meseregény” az első dolog, ami a műveit ismerő olvasónak eszébe juthat. Pedig nem is ez a tárgyalt regény az első alkalom, hogy a helyenként meglehetősen gyomorforgató horrorból átkalandozott a mesevilágba — és tulajdonképpen nagyon is jól tette, hogy kísérletezett.
Az Abarat legfontosabb szereplője egy kislány, Candy Quackenbush, aki a világ legunalmasabb városkájában, Chickentownban él a minnesotai végtelen préri közepén. És valóban, itt nincsen más, csak csirke meg még több csirke. A kamasz Candy számára az otthoni körülmények sem kínálnak menekvést a fullasztóan unalmas mindennapokból — részeges apjának könnyen eljár a keze, öccsei borzalmasak, anyja pedig régen belefásult mindenbe. De egy napon Miss Schwartz, a szörnyűséges tanárnő olyan feladatot ad az osztálynak, ami közvetve teljes mértékben megváltoztatja Candy életét. Mivel a városukról kellene dolgozatot írnia — viszont semmi kedve végtelen grafikonokat összeállítani a csirketenyésztés hasznosságáról —, inkább megpróbálja kideríteni, történt-e valaha is bármi érdekes dolog Chickentownban. Így jut el a Comfort Tree Hotel elátkozott hírben álló szobájába, ahol a városka egykori alapítójának unokája, Henry Murkitt valaha öngyilkos lett, miután felesége, Diamanda elhagyta. És talál itt mást is: egy furcsa, lemoshatatlan foltot a falon, meg egy szextánst... pedig közel s távol egyetlen csepp tenger sem akad.
És ez csak a kezdet: mert innentől kezdve Candyben furcsa vágyakozás ébred. Másnap, miközben azt kellene hallgatnia, miként hordja le Miss Schwartz a dolgozatát meg őt magát, az a sejtése támad, hogy ez a sohasem létezett tenger őt hívogatja. Az igazgatói iroda helyett ezért egyenesen kisétál az utcára — ki az eddigi életéből.
A furcsa késztetés egyenesen a prérire sodorja, ahol több furcsa felfedezést tesz: először is kagylóhéjakat talál egy romos épület körül (ami, bármilyen különös is legyen, világítótoronynak tűnik); aztán összetalálkozik John Mischieffel, a tolvajjal, aki a fejéből kisarjadó nyúlványokon hordja hét többi testvérét (vagyis a fejüket); harmadszor pedig megpillantja a szörnyűséges Mendelsohn Shape-et, aki Mischiefet üldözi, mivel az ellopott valamit a mesterétől. És mielőtt Candy Quackenbush észbe kapna, máris a hihetetlen dolgok történnek vele: segít Mischiefnek, azaz majdnem megöleti magát Shape-pel, és közben a világítótoronyban hagyott varázseszközzel megidézi a tengert a préri közepére... és mintha ez nem lenne elég, még Mischief is rábízza lopott zsákmányát. Elég egy pillanat, és máris mindketten a rejtélyes módon visszahúzódó tenger hullámaiban kapálózva távolodnak Shape-től és a normális világtól, amit Mischief Hereafter-nek, Túlvilágnak vagy Világontúlnak nevez.
Az előttük hullámzó tenger Abarat birodalmának az óceánja, amely egykor kapocs volt a két világ között. Abarat csodálatos hely: huszonöt sziget a tenger közepén. Minden sziget a nap egyik órájának felel meg (azaz a Reggel Kilenc szigetén mindig reggel kilenc van), a Huszonötödik Óra pedig a titkok titka, ahonnan vagy nem tér vissza senki, vagy ha mégis, hát tébolyultan. Minden sziget külön világ, ahol a legváltozatosab teremtmények élnek. De Abaratot veszély fenyegeti: az Éjfél Ura, Christopher Carrion örök éjszakát akar borítani a birodalomra. Ezzel viszont keresztezi a hasonlóan elvetemült Pixler terveit, aki csúcstechnikájú Commexo Cityben, az acél, az üveg és a fény városában szövögeti ármányait és építgeti merchandise-rendszerét, amely emblematikus teremtményével, a Commexo Kölyökkel terített termékek áradatán alapul.
Abarat a mese, a mágia, a sötét praktikák, a szívmelengető csodák, a különös gépek és a kalandok világa. Nehéz lenne áttekinteni azt a fantasztikus tablót, amit Barker az olvasó előtt feltár: minden oldalon csak úgy sorjáznak a furcsábbnál furcsább lények, helyszínek és történeteket. De ha végignézzük Candy kalandjait, az ad némi ízelítőt ebből a sokszínűségből:
A tenger Candyt a nyolc Johnnal együtt a Tengerjárók közé sodorja, akik éppen békésen sakkoznak a hullámok tetején. Mivel a vízen járnak, nem okoz nehézséget nekik elvinni őket legközelebbi szigetre, Yebba Dim Dayre. A szigeten reggel nyolc óra van, és amúgy az egész egy gigászi fej, amelyen egymáshoz szorulva burjánzanak a házacskák. Mivel Mischief nem túlzott a hírnevével kapcsolatban, inkább elkerüli a hatóságok figyelmét, és egy időre elválik Candytől. A lény először egy halász feleségénél kap szállást, de egy különös géprovar felbukkanása menekülésre készteti. Az örökösen zsibongó utcákon találkozik Samuel Kleppel, a Klepp-Almanach (a helyi mindentudó lap és lexikon) szerkesztőjével, aztán ismét lecsap rá Shape, aki ezúttal egy halottak porából idézett molylepkén támad rá Carrion parancsára. El is rabolja szegény lányt, de a levegőben összeakadnak Pixler léghajóival, akik rögtön vadászni kezdenek rájuk. Lezuhannak Ninnyhammerre, az Este Tíz óra szigetére, ahol Candy megmenekül — de cseberből vederbe, sőt, több vederbe kerül... mert először Pixler akarja magával vinni Commexo Citybe, majd miután meglép, betéved a Hazugságok Házába, amelyet különös macskák őriznek. Arra azonban későn jön rá, hogy a macskák őt akarták távol tartani egy bizonyos Kaspar Wolswinkle odújától — és mire Candy észbe kap, a varázshatalommal felruházott kalapokat viselő emberke foglyul ejti, sőt, amikor emlékei kifürkészése közben megtalálja a lány fejébe rejtett Kulcsot, már alkut is köt Christopher Carrionnal. Candy a varázsló rabszolgája, a plafonon boszorkányos ügyességgel mozgó Malingo segítségével megszökik. A macskák — és vezetőjük, a két lábon járó Jimothi — megmentik a két foglyot Carrion másik félelmetes segédjétől, a Kriksz-Kraksz Embertől, de menekülésüket igazából kettőjük varázshatalmának köszönhetik (amiről eddig Candy nem is tudott). Varázslattal glyphet, azaz repülő szerkezetet szőnek a semmiből és meglépnek az őket üldöző Fércek (stitchlingek) elől. Viszont egy ismeretlen erő egyenesen a Huszonötödik Óra szigete felé vezeti őket: a mindent elborító semmiben Candy találkozik azzal a három nővel, akiket az olvasó még a prológusból ismer (köztük a néhai Murkitt feleségével), és annyi ugyan kiderül, hogy a lány nem véletlenül érzi magát itt otthonosan és nem véletlen, hogy itt van, de a homály alig tisztul. Candy menekülni kénytelen az őrök elől, hogy aztán a következő kötetekben újabb kalandok várjanak rá... ránk, olvasókra meg az, hogy a számos megvillantott rejtélyre egyszer majd magyarázatot kapjunk.
Candy Quackenbush története igazából csak egy szál a nagyjából három összefüggő történet közül, de messze a legizmosabb. Helyenként felbukkan Carrion, aki ismeretlen oknál fogva furcsa vágyódást érez Candy után, és persze a Kulcs is kell neki. A Gorgossum Ura, azaz a Kínok Lordja, a Tizenkettedik Torony lakója különös szerzet: szörnyűséges nagyanyja (aki varrónőivel fáradhatatlanul készíti a Férceket, Carrion leendő báb-hadseregét) gyerekkorában összevarrta a száját. Most fél arcát egy átlátszó gallér takarja, amelyben életre kelt rémálmai úszkálnak. A harmadik szál John Mischief kalandjait kezdi elmesélni (és tényleg csak elkezdi, szóval várhatunk a következő regényekre...), aki egy kalandorcsapathoz csatlakozva egy Finnegan nevű ember nyomába ered, hogy hamarosan egy sárkányba fusson bele.
Az Abarat eredeti és bizarr vállalkozás, üdítő színfolt a rengeteg meseregény és Harry Potter-klón között. Barker ugyanis nem fél elengedni a fantáziáját, arról nem is beszélve, hogy itt még a gonoszok is emberibbek, mint máshol (és a szokásos „én leszek a VILÁG URA!” szólamok mellett például szó esik Carrion szerelmi bánatáról is). Az alapötlet megszokott (fiatal kislány eltéved a varázsvilágban), és az egész valahol a gyerekmese és a fantasy határmezsgyéjén egyensúlyozik, de ez egyrészt nem baj, másrészt meg mi is az a fantasy, ha nem mese?
Az Abarat azért ahhoz éppen eléggé furcsa, hogy egy HP-n szocializálódott gyermek és az ő jámbor szülei esetleg meglepődhessenek (az összképet Barker festményei árnyalják), bár a dolog pozitív hordaléka, hogy jómagam, aki nem vagyok a célközönség tagja, szintén remekül szórakoztam rajta. Persze tévedhetek is, mert a Disney például már a kezdet kezdetén rátenyerelt a dologra, és kezdetben szó volt Disney-rajzfilmről, külön részlegről Disneylandben, miegymásról, és készül még három rész, szóval Abarat története most indul el igazán.
A hivatalos oldal, a www.thebooksofabarat.com nagyon szép (az előbb emlegetett festmények felhasználásával készült); kissé szűkszavú ugyan, de mindenképpen érdemes megnézni.
brainoiz
|
