Jonathan Carroll:
BONES OF THE MOON
Cullen James csinos, fiatal nő, aki egy elrontott kapcsolat és egy abortusz után végre megtalálja a boldogságot a nagy igazi oldalán. A hosszúra nyúlt, idilli európai kikapcsolódás után visszaköltöznek New Yorkba, és már itt születik meg a kislánya. Terhessége alatt azonban valami megváltozik az életében. Szinte minden éjszaka egy összefüggő álom részesévé válik Rondua birodalmában, ahol Pepsi nevű kisfia és három óriási, barátságos beszélő állat — egy kutya, egy teve és egy farkas — oldalán keresi a Hold Csontjait. Cullent megijeszti az álom életszerűsége, a túlságosan ismerősnek érzett, bizarr tájat benépesítő szerzetek, és az, hogy tudnia kellene, mi lehet küldetésük tétje. Rémülete azonban akkor válik igazán őszintévé, amikor rájön, hogy az álomvilág lassan kezd átmosódni a valóságba...
Jonathan Carroll regényeivel az a gond, hogy nagyon nehéz poéngyilkosság nélkül mesélni róluk. Nem bombasztikus csavarokra kell gondolni (a történetek általában nem okoznak hihetetlen meglepetéseket), inkább azokra az apróságokra, amelyek varázslatos hangulatot kölcsönöznek a könyveinek. Ez hatványozottan igaz a majdnem-mágikusan-realista szerző harmadik regényére, mert a Bones of the Moon legjobb része a csodás Rondua felfedezése: a síkság, ahol az Elfeledett Gépek élnek, a kastély, ahol minden étel üvegből van, vagy a rémisztő Café Deutschland ködlepte völgyei... Cullen vándorútja mesekönyvként indul, de egészen ijesztő helyekre vezet.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a regényhez két érdekesség is kapcsolódik. Az egyik az abortusz témája miatt kavart, kissé talán túllihegett felhajtás — ami egyszer állítólag odáig fajult, hogy Carrollt tettlegesen akarta bántalmazni egy olvasója (csak arra nem számított, hogy a szerző valaha bokszolni is tanult). A másik, hogy a megjelenés idején (1987-ben) a Sandman sorozaton dolgozó Neil Gaiman a később A Game of You címre keresztelt epizódfüzér megírását tette félre miatta, olyan meghökkentően sok egyezést talált meg nem írt sztorija alaptörténetével. Amikor később ugyanez történt Carollal, aki a brit szerző Signal to Noise szériájában ismerte fel egy még publikálatlan regényét, felvette Gaimannel a kapcsolatot és nem csak abban egyeztek meg, hogy „olyanok, mint két rádió, ugyanarra az ijesztő csatornára vannak hangolva”, hanem Gaiman, Carroll biztatására, ismét elővette a Game of You eredeti ötletét, amiben így néhány felismerhető főhajtás is felfedezhető a Bones of the Moon felé.
Aki szereti a finoman szőtt, költői, inkább a hangulatra, mint a sodró cselekményre épülő modern fantasztikumot, ne hagyja ki Carroll regényét.
brainoiz
|
