Sandkings (Homokkirályok)

George R.R. Martin novellája

Sok ember választ veszélyes állatokat házikedvencnek. A kegyetlen lelkû különc, Kress közéjük tartozik. Mivel igen gazdag, megengedheti magának, hogy egzotikus, idegen lényeket tartson (melyekhez képest egy pitbull ölebnek számítana). Ám ezekrõl gondoskodni is kell, különben felfalják egymást... és akkor kereshet helyettük újakat az ember. Kress ezúttal beletrafál: igazán ritka és egyedi kreatúrákat fog ki. Homokkirályokat. Ezek a — kezdetben — apró lények a termeszekhez hasonlóan várakat építenek a nekik kialakított terráriumban, van valamiféle csoporttudatuk, és különféle színeket viselõ csoportjaik háborúznak is egymással, ha kell. Márpedig ha Kresshez kerülnek, akkor kell. A harc elkerülhetetlen, gazdájuk ugyanis barátainak és irigyeinek tart velük bemutatókat. De a háború nem minden — sok olyan teremtménnyel volt már Kressnek dolga, ami öl, ha kell, ha nem. A homokkirályoknak azonban van egy igazán különleges, egyedi vonásuk is. Istennek hiszik a gazdájukat, olyannyira, hogy még az arcképét is felvésik a váraik falára. De isten és az õ teremtményeinek viszonya Kress és a homokkirályok esetén meglehetõsen viharosnak ígérkezik — mert az Úr, mint várható, szánt szándékkal saját képére formálja az õ... híveit. A maga módszereivel. Viszont aki másnak vermet ás, akarom mondani, teremt...

G.R.R. Martin kb. 40 oldalnyi terjedelmû, Nebula-díjas novellája az emberiség és az emberi vallásosság bizonyos alap-kérdéseit — "Honnét? Hova? Ki? Kinek a képére? És Õt ki? Miért? Mi lenne, ha köztünk járna...?” — taglalja, a régi vágású SF és a horror eszközeivel; frappáns, letisztult, lényegre törõ, de mégsem száraz stílusban. Legalábbis szerintem. Minimalizmus felé hajló mondatok, lézerfegyver, idegen faj, másik bolygó — és a Nagy Válaszok sokkolóan ismerõs árnyéka.

Az egyetlen negatívum (azon kívül, hogy nekem nem tetszik a borító): azt hiszem, elég kiszámítható a történet eseményvonala, de ez valahogy mégsem teszi érdektelenné. Sõt...

whoisnot