William Morris regényei
William Morris, a jó öreg William Morris. Semmiképp sem nevezném korszerű írónak — vélhetően már a kortársai sem tartották annak, pedig a XIX. század második fele sem épp tegnap volt. De egy preraffaelita szerzőtől (1834-1896) senki sem várt modern műveket, sőt a többi preraffaelita alighanem meg is kövezte volna, ha véletlenül nincs legalább három-négyszáz évvel lemaradva korától úgy nyelvezetében, mint témaválasztásában; nem is tudom, hogy bocsátották meg neki, hogy néha mégis eluralkodott rajta a társadalmi érzékenység, és olyankor egyenest politizálni kezdett. Mindemellett fűtött, festett és világított — vagy ha azt nem is, legalább könyveket, verseket és kiáltványokat írt, óizlandi sagákat fordított, metszeteket és rajzokat készített, betűtípusokat és iniciálékat tervezett, nyomdát működtetett, tapétákat, bútorokat és üvegablakokat alkotott és filozofált. Hihetetlen elszántsággal.
Bár a preraffaeliták közül talán nem ő volt az irodalomtörténetileg legjelentősebb alak, az angolszász fantasztikus irodalomra nagy hatást gyakorolt. Rajongója volt többek között J. R. R. Tolkien, aki a Bakacsinerdő nevet saját bevallása szerint is egy Morris könyvből, a The House of the Wolfingsból kölcsönözte, és jó néhány óizlandi sagát a mai napig Morris Eirikr Magnussonnal közös fordításában a legkönnyebb megszerezni (bár az sem kizárt, hogy főleg szerzői jogi okokra vezethető vissza, hogy épp ezek vannak fenn a Gutenberg projekten).
www.morrissociety.org
A Világ-túlja Erdő
Nem ez a kedvenc Morris könyvem — már csak azért sem, mert a rövidebbek közé tartozik, és nem bontakozik ki benne a szerző mai fantasy olvasóként nézve már szokatlan képzeletvilága — mégis rettentően örültem neki, hogy 2006-ban megjelent magyarul. Az igényes kivitelezés is tetszett, de amikor láttam, hogy Tandori Dezső fordította, először hátrahőköltem, és csak azután mertem megvenni a kötetet, hogy több helyen is beleolvastam.
Tandori Dezső ugyan ismert költő és műfordító, de rontott már el könyvet; ott van például Stephen Donaldson A Kárhozat Urának átka címen megjelent kötete, ami hiába nem az a XX. század (vagy akár csak a kora kilencvenes évek) legrosszabb fordítása (volt az a legendás Helliconia: Tavasz is, feledhetetlen nyelvi förtelmeivel), azért kiemelkedően pocsék. Lore-mester, a Ra síkságon élő Ra-menek; ha annak idején A Gyűrűk Urát hasonló igénytelenséggel kezdték volna magyarítani, feltehetően a mai napig nem értenénk, mit esznek rajta a külföldiek. A Világ-túlja erdő fordításával azonban nincsenek hasonló problémák; az eredetihez hasonlóan szépen, ráérősen archaizáló szöveg nem botlik és a magyarítások sem rekedtek meg félúton.
A történet önmaga egyszerű, és különösebb csavarok nélkül halad előre: miután elsietett házassága romba dől, a kereskedőcsalád sarja, Arany Walter elutazik otthonról, hogy megnyugvásra leljen. Olykor mintha megpillantana két különleges szépségű nőt és egy törpét, de ennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget, amíg hazafelé tartva hajótörést nem szenvednek egy ismeretlen szigeten, ahol, mint kiderül, az egyik asszony az úrnő. A törpe az ő ocsmány kéme és szolgája, a másik nő pedig rabszolga. Waltert elbűvöli az úrnő csábító asszonyisága, de szánja és félti a fiatal lányt. Kisebb-nagyobb szimbólumok (oroszlán) és lovagi románc kellékek (labirintuskert) legyőzése és kikerülése közepette megpróbál szabadulni a birtokról, de az úrnő veszedelmes boszorkány, és akit egyszer a karmai közé kaparintott, azt nem szívesen engedi...
Bár a szereplők minden erejüket és bátorságukat latba vetve szembeszállnak a kihívásokkal, Morris legtöbb könyvéhez hasonlóan itt sem mindig folttalanul tökéletesek, és a férfiak gyakran esendőbbek a nőknél, különösen a vajákos szüzeknél, akik tisztaságukból fakadóan mintha nagyobb lelki szilárdsággal is bírnának. Hozzá kell tenni, hogy Morris történeteiben igen nagy szerepe van a szexnek, és bár általában csak utal rá, hogy épp mi történik egyes szereplők között, mind a hatalom szinte legyőzhetetlen eszközeként, mint a tökéletes szerelem beteljesüléseként fontos motívum (a fene sem gondolta volna a prüdériájáról híres viktoriánus kor gyermekéről). Újabb jellegzetes vonása Morris könyveinek, hogy egyes szereplőknek nincsen neve, itt például az úrnőt csak Úrnőnek, a lányt csak Lánynak hívják, és ez nagyban erősíti azt a távoli, mesei, archetípusos hatást, amitől (az archaikus nyelvhasználaton kívül) a legtöbb Morris történet megőrzi az idegenségét és sokkal kevésbé hat egyéni történetnek, mint felderítetlen mítosznak, legendának. Hiába nehezebb olyan könnyedén, szinte már helyi lakosként elmerülni bennük, mint a legtöbb modern fantasy világban, a leíró tulajdonnevekkel felvázolt szereplők és helyszínek hatása sokszor erősebb, mint a legapróbb részletekig megtervezett és megfestett világoké.
A könyv angolul letölthető a Gutenberg projekt oldaláról
A King's Lesson
Általában az A Dream of John Ballal kéz a kézben jár ez a kis történet, és a nyitómondatban ott az ok, amiért számunkra különleges: „Úgy tartják, Matthias Corvinus, Magyarország királya — korának és népének Nagy Alfrédja — egyszer (csak egyszer?) azt hallotta, hogy néhány (csak néhány, fiam?) parasztja alultáplált és túldolgoztatott.” A történet nem más, mint a mese a mi igazságos Mátyásunkról, amikor a király kihajtja a szőlőbe kapálni a nagyurakat, és a szívéből-lelkéből szocialista Morrist nyilván meghatotta a történet. A viktoriánus Anglia ordító társadalmi igazságtalanságok helyszíne volt, és nem csoda, hogy a legtöbb szerző műveiben vagy így, vagy úgy fel is bukkan a kérdés. Morris aktív, idealista politikai nézeteit az a meggyőződés fűtötte, hogy mindenkinek joga van a boldog, esztétikus léthez, és ez akkoriban csak a társadalom szűk rétegei számára volt egyáltalán elérhető lehetőség. Az A King's Lesson annyiban különbözik a mi Mátyás-történeteinktől, hogy a végén Mátyás olyannyira megdöbben a nép nyomorán, hogy a parasztlázadásban látja az egyetlen megoldást. Nem tudom, hogy Morris mennyire volt tisztában azzal, hogy nem sokkal Mátyás halála után valóban kitört a legnagyobb magyar parasztfelkelés — mindenesetre a népmesékkel ellentétben ez a történet már csak azért sem végződhet jól, mert a parasztok parasztok maradnak, és az urak, még ha megszégyenültek is, urak. Ilyen szempontból fontos a történetek párosítása is, hiszen John Ball a legnagyobb angol felkelés vezéralakja volt, és hiába verték le a XIV. századi lázadást, az ő alakja is csak nőtt az idővel.
A történet magyarul olvasható itt, a könyv pedig angolul letölthető a Gutenberg projekt oldaláról.
Well at the World's End
Az első Morris könyv, amit olvastam, és a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem. A történet eleje kissé bizarr, hiszen a két főszereplő egyikének sincs különösebb oka arra, hogy nekivágjon a világvégi kúthoz vezető hosszú és veszedelmes útnak — már amennyiben a fiatalság és a kalandéhség nem elég indok. Indulás után azonban mindkettőjükkel rögtön cifra kalandok esnek meg, szinte végigűzik őket az úton, és természetesen viszonylag hamar egymás karjaiba is hajtják a két fiatalt. Különös tájakon, különös népek közt vezet az útjuk, hűségüknek és bátorságuknak jó néhány próbát ki kell állnia. Morris világa ezúttal is üdítően régies és távoli a mai fantasy olvasónak, és számtalan olyan helyszín és fordulat van, ami még egy régebbi történetrendszert idéz. Ahelyett, hogy erővel belerángatná az olvasót a saját rögvalóságába, inkább eltávolodik a mindenek fölött álló realitástól, és sokszor a ma megszokottnál jóval szimbolikusabban, általánosabban kezeli még a főszereplőket is, ami nyilvánvalóan hozzájárul az amúgy igen hosszú könyv régiességéhez, legendaszerűségéhez.
A könyv angolul letölthető a Gutenberg projekt oldaláról.
The Water of the Wondrous Isles
Talán a kedvenc Morris könyvem. A történet kezdetén a hatalmas vadon mélyén élő boszorkány belátogat egy kisvárosba, és elrabol egy kétéves kislányt, hogy az erdőség másik szegletében, a hatalmas, elvarázsolt tó mellett rabszolgaként nevelje föl. A kislány boldogtalan, és meg akar szökni kínzójától, de az rettenetes varázslatokkal fenyegeti. Végül a már felserdült lány egy erdei szellem, Habundia segítségével ellopja úrnője varázscsónakját, és nekiindul a tavi szigetek veszedelmes világának. Az egyik szigeten három hölgy raboskodik a boszorkány húgánál, akik életük kockáztatásával megmentik a lányt. Egy másik szigeten a semmi köde fenyegeti, de eljut az ifjak és vének szigetére is. A legnagyobb próba azonban a szárazföldön várja, mert első pillantásra beleszeret a három rab legönfeláldozóbbjának vőlegényébe, és választania kell a szerelem és a becsület között.
A könyv angolul letölthető a Gutenberg projekt oldaláról.
The House of the Wolfings
A J. R. R. Tolkienre is nagy hatást gyakorló könyv voltaképp egy szabad és büszke törzs történetét meséli el, akik békén élnek valahol a nagy északi Bakacsinerdőben (tényleg Mirkwoodnak hívják a vadont), amikor délről idegen, sötét bőrű és hajú légiók támadják meg őket. Nem kell sokáig merengeni, hogy rájöjjünk, a gaz támadók rómaiak, a törzs pedig az Alpoktól északra elterülő vidéken élő germán törzsek egyike. A kicsi, törzsi keretek között élő germán csoportok egyértelműen nem győzhetnek a jóval nagyobb létszámú, katonailag sokkal képzettebb, hódításra berendezkedett idegenek ellen, de hősiesen felveszik velük a harcot. A történetben Morris nem csak olthatatlan rajongását fejezi ki az ősi germán mondavilág iránt (és ebben a rajongásban nehéz nem osztozni vele), de egyértelműen szembeállítja a demokratikus kisközösségeket is az agresszívan terjeszkedő birodalmakkal — szerencsére a történetnek nem politikai, hanem erkölcsi tanulsága van, és a végén az ember nem úgy teszi le, hogy jaj, micsoda antiimperialista kiáltvány, hanem hogy igen, az emberi hősiesség és önfeláldozás bármi felett diadalmaskodhat.
A könyv angolul letölthető a Gutenberg projekt oldaláról.
Összességében Morris művei azoknak ajánlhatók, akik szeretik a legendaízű történeteket és nem iszonyodnak a régies, lassú, de mégis biztos sodrású meséktől és az archaikus nyelvi fordulatoktól.
Tapsi
|