Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

China Miéville:
The Scar


A díjnyertes Perdido Street Station után Miéville 2002-ben visszatért Bas-Lag-ra, ám elhagyta a gigantikus New Crobuzont, és hosszú vándorútra indult.

Bellis Coldwine kissé vénkisasszonyos nyelvész, aki menekülni kénytelen New Crobuzon bűnös metropoliszából. A Terpsichoria nevű hajón egy távoli, tejjel-mézzel folyó gyarmatra tart, ahol tolmácsként reméli kihúzni azt a pár évet, amíg visszamerészkedhet felbolydult otthonába. Az út azonban rögtön az elején váratlan fordulatot vesz, amikor Salkrikator víz alatti városában kénytelenek a fedélzetre venni New Crobuzon egyik ügynökét, Silas Fennecet, aki egyetlen parancsszavával visszafordítja a hajót. Mire a visszahúzódó Bellis megpróbálná kideríteni, mi köze mindennek New Crobuzon eltűnt fúrótornyához, váratlan támadás éri a hajót. A brutálisan hatékony kalózcsapat vezetője, az ördöngös Uther Doul — akár akarják, akár nem — mind az utasokat, mind a büntetőgyárakban átépített fegyenceket magával viszi az otthonába, a tengereket járó hajó-városba, Armadába.

Az ezernyi különböző úszó alkalmatosságból összeállt Armada mindenkinek biztosítja a társadalmi egyenlőséget — a távozás lehetőségét azonban már nem. A hullámokon imbolygó néhai fedélzeteken sikátorok és templomok, mulatók és parkok, kaszárnyák meg gyárak zsúfolódnak egymás mellett, újabb és újabb zsákmányolt járműveket olvasztva lármás egységükbe. A hidakkal és palánkokkal, léghajókkal meg kötélpályákkal összefércelt negyedek urai közösen irányítják portyázó kalózvárosukat, de van közöttük egy férfi meg egy nő, az egyforma hegekkel elcsúfított rejtélyes Szeretők, akik sokkal grandiózusabb tervekre törnek.

Ebbe a világhódító tervezgetésbe bonyolódik bele a honvágytól szenvedő Bellis, aki kezdetben csak abba nem hajlandó belenyugodni, hogy örökre Armada foglya legyen. Amikor azonban szövetségre lép Feneckel, a titkos útról hazafelé tartó ügynökkel, kiderül, hogy a férfi New-Crobuzon túlélésének záloga, és a városnak vége, ha nem sikerül hírt adniuk az otthoniaknak egy másik, fenyegető hatalomról. Kapóra jön, hogy a nyelvészkisasszony is tagja lesz Armada rejtélyes expedíciójának, ahol megismeri Tanner Sacket, egykori fegyenc-útitársát, illetve a Szeretők nevű csoport hihetetlen tervét, akik egy másvilági entitást kívánnak megidézni és az Armada szolgálatába fogni. Azt azonban ő sem sejti, hogy az igazi bonyodalmak ezután kezdődnek, míg a végén azt sem tudja, kinek a kezében bábu csupán — miközben az Armada ember nem látta tengereken át egyenesen a misztikus Hasadék felé tart.

A Scar méltó utódja a Perdidónak — szándékosan nem használom a „folytatása” szót, ugyanis az előző könyv ismerete nem feltétlenül szükséges, bár nagyon ajánlott, hiszen ha a laza kapcsolódási pontokat nem is számítjuk, akkor is sokkal élvezetesebb az érzés, hogy New Crobuzont elhagyva szabályosan kitárul a világ, és a korábban csak odavetett ország- és népnevek, fogalmak kibővülnek, és végre jobban megismerjük őket.

A Scar szerintem még jobb, mint a Perdido volt: tulajdonképpen mindent fel tud mutatni, ami azt újszerűvé és egyedivé tette. Adott egyrészt Miéville íráskészsége és borongós képei, érzéke a grandiózus dolgok megfestéséhez, no meg az ötletek még bőségesebb áradata. Félelmetes, ahogy a szerző odavetett félmondatokkal egész világokat, regényötleteket vázol fel, hogy később kifejtse vagy éppen hanyagolja őket — az élőholtak kaszt-birodalma, holdbárkák és óraműhajók, moszkitóemberek és valószínűségcsapolás, meg ezernyi más apróság; ráadásul az Armada szinte minden hajója újabb, külön történetet sejtet. A Scar az előző könyvvel ellentétben sokkal befogadhatóbb. Miéville az egyre elkeseredettebbé váló hangulat ellenére fogyaszthatóbban adagolja a komorságot, a cselekmény sokkal pergőbb, a nyelvész Bellis és a vízi teremtménnyé épített Tanner „antihősei” mellett helyet kapott két izgalmasabb antihős, a kém és a harcos, és valahogyan az egész könyv áramvonalasabbra sikerült (bár szintén elég vaskos). Akit érdekelt a Perdido Street Station, ne hagyja ki, akit pedig esetleg az még nem hozott lázba, próbálkozzon ezzel.

brainoiz