Joanne Harris: Jigs & Reels
Valamiért az a tévképzet él bennem, hogy Joanne Harris nevének hallatán a legtöbb endless-olvasóban legfeljebb a Csokoládé keserédes (avagy édesbús?) képsorai derengenek fel — a filmé, amit az írónő azonos című, 1999-ben megjelent regénye alapján készítettek. A forgatókönyvben az eredeti történet komor, boszorkányos varázsát szelíden felhigították, fogyasztóbarátabbá tették, majd hozzáadtak egy csipetnyi Johnny Deppet és egy kis Juliette Binoche-t (hogy csak két hírességet emeljek ki) — és kész is volt mindaz, ami ma a legtöbbünknek Harris nevéről eszébe jut. Tévképzet, ugye?
Remélem az. Mert, bár igenis jó volt a film, jobbára csak ízelítőt adott Harris hol jótündéresen elbűvölő, hol rosszboszorkányosan rémítő, hamisítatlanul mágikus-realista világából. Az átlagos Harris-írásról, ha lenne ilyen, bizton elmondhatnánk, hogy nem csak az ember képzeletére és gondolataira hat, hanem az érzékeire is. Az összesre.
Ha hasonlítanom kéne — ami nem az igazi, mert nem azt szeretném mondani, hogy "olyan, mint" (azaz másolat, epigon), hanem azt, hogy "hasonló kaliberű, és olyasmi irányban halad, valamint afféle élményt nyújt, mint" —, akkor első blikkre azt mondanám (vigyázat, csavar következik): Neil Gaiman a férfi Joanne Harris. Persze bizonnyal sokan helytállóbnak látnák az állítás fordítottját, már csupán az érkezési sorrend miatt is, de jelen pillanatban én megfelelőbbnek érzem így, kifordítva, kissé szürreálisan. De azért próbáljuk ki, hogy is hangzana amúgy: Joanne Harris a női Neil Gaiman. Persze, könnyen lehet, hogy ez is csak az én tévképzetem — bármely irányból nézzük is.
De ha annak is véli valaki netán — alaptalan társításnak, üres fecsegésnek —, érdemes tenni egy próbát. Lapozzunk csak bele például a Jigs & Reels című, 22 rövid írást tartalmazó novelláskötetbe! Ne sorban menjünk és ne listázzunk mindent, csak szemezgessünk:
Itt van mindjárt egy történet a görbe tükrös feldolgozások kedvelőinek: a The Ugly Sister {A csúnya nővér}a címlaplánynak is beillő Hamupipőke meséjét eleveníti fel, szövi tovább — ámde ezúttal nem ő az igazi főszereplő, hanem az egyik mostohanővére...
Lapozzunk. A következő írásból, az árulkodó című Gastronomiconból megtudhatjuk, hogy a lovecrafti rémtörténetekből oly jól ismert, ősi, szentségtelen és világontúli világok tudását összegyűjtő fóliánsok szerzői bizony a főzés tudományában is elmélyedtek. Hiába no, még egy igazi boszorkánykonyhából sem hiányozhat a szakácskönyv!
A Class of '81 {A '81-es osztály} egy boszorkány-, avagy varázslóképző diákjainak osztálytalálkozóját villantja fel az olvasó előtt. Ki mire ment a mágiával, mire használta, mire tudja még használni, ha egyáltalán...? Harry Potter és társai sok év múlva, fanyar-felnőtten, szimbolikusan.
Túl sok volt a tündérmese, a szürrealitás? Mindez csak tettetés? A valóság pedig hideg, nyers, üres, és talán túlságosan sokszor is rettenetes? A Waiting for Gandalf {Gandalfra várva} főhősének — aki a fantasy szerepjátékok live action válfajának odaadó híve — egészen különös minderről a véleménye. Avagy: nem mindig a szörnyek a szörnyek. Horror- és thrillerkedvelőknek.
Az A Place in the Sun {Egy hely a napon} bizonyos — de nem hardcore — értelemben sci-fi: az életmódmagazinok és a szépségipar függésében élő, a plasztikai sebészet vívmányainak köszönhetően kifogástalan testű emberek világának ijesztően napbarnított jövőképe. A strand tökéletes, a Nap ragyog, a társadalom pedig abszolút felszínessé, kétdimenzióssá látszik válni. Csak ne olvassunk a sorok között, és ne nézzünk a képek mögötti tükörbe.
Más: Mekkora esély van arra, hogy valaki alávesse magát az Eiffel-toronyról, majd egy váratlanul erős széllökésnek köszönhetően 57 méternyi zuhanás után jobbára sértetlenül érjen földet? És mekkora esély van arra, hogy a szél ugyanezt az embert a biztos talaj helyett bogárként a kiálló fémrudakra tűzze, ahol hosszú órák szenvedése után jön csak el érte a kegyes halál? Akad, aki szeret számolni? Igen, akad. Mr Lowry számot vet az életével — azzal, amit megtett, azzal, amit nem, és mindazzal, amit még meg kellene... Come in, Mr Lowry, Your Number is Up! {Az ön száma következik, Mr Lowry, rajta hát!}
Jónéhány íróról, mesélőről feltételezi az ember — már ha épp nem tudja biztosra, elmondásból vagy interjúból —, hogy egy-egy befejezett művére számos félbehagyott, lezáratlan jut. Sztorik, amik az asztalfiók mélyén várják a soha el nem érkező megváltást, a "vége" feliratot; karakterek, akiknek szó szerint félbeszakadt az élete...A Last Train to Dogtown {Az utolsó vonat Dogtownba} befejezett történet. Sőt. Talán nem is egy befejezett történet, nem is egy befejezett karakterrel a főszerepben.
Folytathatnám, hisz a Jigs & Reels majd' minden története megérne legalább egy bekezdésnyi ajánlót. 22 novella. Szinte biztos, hogy mindenki talál magának kedvére valót, hiszen Joanne Harris a bizarr, szürreális históriáktól kezdve a mágikus realizmuson és a hétköznapi pszichothrilleren keresztül egészen a meghökkentően nyers lélekbúvárkodásig szinte mindennel megkínálja az olvasót. Igaz: pont ezért nem hiszem, hogy akadna olvasó, akinek minden írása egyformán tetszene. Lesz, amit túl rövidnek és túl elharapottnak; túl hihetetlennek vagy túl hétköznapinak; netán túl viccesnek avagy túl komornak talál majd. De jó eséllyel nem ezekre fog emlékezni később, hanem azokra, amik megfogták, amikbe igazán belefeledkezett —
És ha ezután meghallja az írónő nevét, bizonyosan nem csak a Csolokádé képsoraira gondol majd.
whoisnot
UI: Érdemes lehet körülnézni Joanne Harris hivatalos weboldalán is. A figyelmes olvasó megtudhatja például, hogy az írónő egyik kedvenc könyve nem más, mint Mervyn Peake Gormenghastja...amiről már mi is írtunk itt, az endless-en. ;)
|
