Marc D. Giller: Hammerjack
Marc D. Giller tizenhat évesen írta az első sci-fi regényét azzal a szándékkal, hogy híres és gazdag legyen. Amikor ez nem sikerült akkor, beiratkozott a texasi A&M egyetemére és diplomát szerzett tudományos újságírásból. Ezután ismét belekóstolt az írogatásba és több stílusban is kipróbálta magát, horrorban, thrillerben, történelmi regényben egyaránt, de az első komoly munkája a Star Trek: The Next Generation tévésorozat egyik részének a forgatókönyve volt. Habár végül ebből sem lett semmi (éppen ezt az epizódot le sem forgatták), már olyan sok helyen ismerték a nevét, hogy csak idő kérdése volt, mikor ír végre valami olyat, aminek a kiadását bevállalja valaki. Így jelent meg 2006-ban a Hammerjack a Bantam Spectra gondozásában.
A regény gibsoni cyberpunk környezetben játszódik, de a helyszínek atmoszférája a Blade Runner című film képi világából, míg az akciójelenetek a Mátrixból kölcsönöznek bizonyos elemeket. Miután a terrorizmus már legalább száz éve szétzúzta az országok szerinti területviszonyt, a világ rendezettebb részét a Kollektíva nevű szervezet irányítja. A rendfenntartás mellett rendkívüli odafigyeléssel őrzik az Axist (Tengelyt), ami nagyjából az internet és a mátrix egyfajta keveréke. Külön egységet hoztak létre a hackerek, másnéven a hammerjackek elfogására, akik szupertitkos vállalati információk ellopásával és eladásával foglalkoznak. Emellett a Kollektíva fennhatóságán kívül eső, nomádabb területeken kifejlődött az utca szubkultúrája, az Inru, ami a modern tudományok és a számítógépek túlzott használatának elvetését és egy tisztább öntudatot hirdet a híveinek.
Dr. Cray Alden, a regény főhőse egykoron híres hammerjack volt, ám manapság a Kollektívának dolgozik és a volt szakmabelijeit vadássza le sorban. Egy rosszul sikerült akció után új megbízást kap, és hamar kiderül, hogy ezúttal nem holmi piti bűnözőket kell bevinnie. A megbízók a Kollektívát irányító Gyülekezet tagjai, több évtizede tudattárolókba lehibernált milliárdosok. Úgy tűnik, hogy létrejött valami olyasmi, ami eddig csak elméletben létezett: a szintetikus intelligencia. A saját öntudatára ébredt, magát Lyssának nevező értelmet azonban nem lehet kordában tartani. Feltörte a biztonsági rendszert abban az épületben, ahol tárolják, és több száz embert lemészárolt. A Gyülekezet azt gyanítja, hogy az Inru hammerjackjei állnak a katasztrófa mögött, és felbérelik Dr. Aldent, hogy járjon az ügy végére. Kíséretként mellé rendelik az emberfeletti képességekkel rendelkező Avalont testőrnőnek, ám egy árulást követően kiderül, hogy mindenki más oldalon áll, mint ahogy eredetileg tűnt. Dr. Alden üldözötté válik, egyedül a Heretic nevű, notórius hammerjackben bízhat, miközben azt is ki kell derítenie, hogy mi közös van saját magában és Lyssában.
A Hammerjack sodró lendületű, élvezetes olvasmány, ráadásul nem követi a fentebb említett művek sablonjait, így nem érdemes összehasonlítani velük. Van benne annyi eredeti ötlet, hogy önmagában is megállja a helyét, és bár az utolsó száz oldal nem annyira erős, mint lehetne, még így is jó könyv. A jelenetek szépen kidolgozottak, az akcióval teli pillanatok annyira részletesek, hogy az olvasó szinte maga előtt látja a történteket. Ma már nincs izgalmas sci-fi legalább egy valamire való fordulat nélkül, tehát nem kell hiányolni a csavarokat sem, de szerencsére Marc D. Giller olyan irányba vezeti a történetet, hogy az ember a továbbiakban se tegye le a könyvet valami izgalmasabb után kutatva. Sajnos terebélyesebbnek nevezhető mérete ellenére sem tudunk meg túlságosan sokat a fő- és mellékszereplők múltjáról, és hatalmas jellemfejlődés sem figyelhető meg, de mivel egy bemutatkozó regényről beszélünk, mindez talán megbocsátható.
Az előbbiekből adódóan teljesen egyértelmű, hogy a Hammerjack korántsem korszakalkotó alapmű, de ezt talán vehetjük pozitívumnak is, hiszen manapság a sci-fin, és pláne a cyberpunkon belül mindenki akkora világmegváltásokra törekszik, hogy végül az ideák jócskán felülmúlják a megvalósítást. Marc D. Giller esetében nem ez a jellemző, létező alapokhoz adott hozzá néhány eredeti elképzelést, és pont így lett kellemesen fogyasztható a műve. Egyszer nyugodtan elolvasható, van benne annyi izgalom és ötlet, hogy az ember akár a folytatásra is befizessen, ami szintén 2006-ban jelent meg Prodigal címmel.
flynn
|
