Neil Gaiman: Fragile Things
A képregényekkel, nevezetesen a Sandman-sorozattal hírnevet szerzett Neil Gaiman már a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején jelentkezett novellákkal. Később ezeket az írásokat gyűjtötték össze az Angels and Visitations (1993) majd — jelentősen kibővítve — a Smoke and Mirrors kötetben (1998). Utóbbi Tükör és füst címen megjelent magyarul is még 1999-ben.
Gaiman később fokozatosan háttérbe szorította a képregényírást (manapság inkább speciális felkérések alkalmával tér vissza a pástra, az utóbbi pár évben például az 1602 és az Eternals című minisorozatok jelentek meg tőle a Marvelnél). Több filmes projekttel is foglalkozott — mint például a Mirrormask —, de elsősorban a regényírásra koncentrált. Ebben a jó hosszú periódusban született a Neverwhere, a Stardust, a Coraline, az Amerikai istenek meg az Anansi Boys, és ezért kellett közel nyolc évet várni a következő gyűjteményes kötetre. A Fragile Things 2006 szeptemberében látott napvilágot, felvonultatva az időközben született írásokat (és ha minden igaz, lesz egy fiatalabb olvasóknak összeállított kötet is).
Sokáig nem értettem egyet azzal az észrevétellel, hogy a Smoke and Mirrorson még nagyon érződött a képregényes hatás. (Amit egyébként akár erősíthet az is, hogy majdnem az összes korai novelláknak van képregény-adaptációja, ráadásul gyönyörűek, ami P. Craig Russel rajztehetségének köszönhető — a legtöbbet ugyanis ő jegyzi). Azonban most, a Fragile Things olvasásakor feltűnő a különbség a régi és az új darabok között. Az új írások kompaktabbak, profibbak, a stílus még kiforrottabb és élvezetesebb.
A másik különbség az, hogy Gaiman az urban fantasyn belül markánsan az urban felé mozdult, bár nem szakított a fantasyvel sem. A Fragile Things sokkal finomabban bánik a fantasztikummal, mint a Smoke and Mirrors tette. A most megjelent történetek szereplői leginkább átlagemberek, mindennapi problémákkal és hihető sorsokkal, akik félelmetes, titokzatos vagy misztikus helyzetekbe kerülnek, esetleg a körülöttük élő világban fedezik fel a velünk együtt élő mítoszokat és legendákat. Nincsen színtiszta fantasy (mint a Snow, Glass, Apples volt), sőt több novella inkább álomszerűen kezeli a fantasztikumot.
Azok, akik az elmúlt években követték Gaiman publikációit, a történetek egy részét ismerni fogják. A legütősebbek megjelentek neves antológiákban, de szerencsére a válogatás a kevésbé ismert kötetekre is kiterjed, illetve akadnak mezei halandók által nyilván beszerezhetetlen darabok, például a régi barát, Tori Amos turnékönyvéhez mellékelt sztori.
A kezdő írás, a Study in Emerald személyes véleményem szerint mind a kötet, mind Gaiman írói pályafutásának egyik legerősebb darabja, de tegyük hozzá, hogy elfogult vagyok, ugyanis az alapötlet két kedvelt szerzőm munkásságának összepárosításával indít. Eredetileg a Shadows over Baker Street című antológiában jelent meg, ami a Sherlock Holmes történeteket ötvözte H. P. Lovecraft Cthulhu-mítoszával, és mesterien sikerült túllépnie a hasonló irodalmi kísérleteket kísértő bukkanókon. Hű marad a lovecrafti hangulathoz, illetve egyszerre használja fel és értelmezi át az első Holmes-történet, a Study in Scarlet szövegét. Nem csoda, hogy Hugo-díjat nyert. (Magyarul megjelent A hipertér vándorai című kötetben.)
A másik nagyon jól sikerült darab a Monarch of the Glen, ami az Amerikai istenek rajongóinak különösen ajánlott. Eredetileg a Robert Silverberg szerkesztette Legends antológia második részében jelent meg (ami nem egyezik meg a magyarul Legendák 2. néven futó kötettel), amelybe a felkért szerzők egy általuk teremtett világhoz írtak új novellát. Gaiman Shadow (Árnyék) kalandjait meséli el a regény utáni időszakban, Skócia kopár vidékein.
A teljesség igénye nélkül, csak úgy említés szintjén érdemes végigszaladni a kötet többi írásán is. Az October in the Chair, a bevallottan Ray Bradburyt idéző szép és szomorú történet egy otthonról elszökött fiút kísér útjára, a Bitter Grounds egy különös stoppossal indít, a Keepsakes and Treasures ízig-vérig gaimani történet a közöttünk élő mitikus entitásokról, a How to Talk to Girls at Parties pedig egyrészt hangulatos visszatekintés a punkkorszak Angliájára, valamint tökéletesen megragadja férfiolvasóink által nagy eséllyel átélt kamaszkori dilemmákat.
A Goliath még az első Mátrix-filmhez kapcsolódó, neten (is) megjelentetett történetek egyike volt, magyarul szintén megjelent az Átjáró magazin valamelyik számában. A Problem of Susan C. S. Lewis Narnia-történeteinek egyik szereplőjét állítja fókuszpontba. A Forbidden Brides of the Faceless Slaves in the Secret House of the Night of Dread Desire egy elfeledett novella, amit Gaiman szó szerint a háza padlásán talált meg húsz év elteltével; a Harlequin Valentine-ról pedig érdemes tudni, hogy létezik képregényben is. (Persze vannak írások, amelyek kimaradtak ebből a felsorolásból, meg versek, akárcsak a Smoke and Mirrorsban.)
Összességében a Fragile Things kellemes kötet. Gaiman-rajongóknak természetesen érdemes beszerezni, de talán azoknak is jó kiindulópont lehet, akik nem ismerik a szerzőt. Az amerikai hardcover kiadás egyébként különösen szép kiállítású (ha minden igaz, levehető, átlátszó védőborítóval készült), de azt tényleg csak gyűjtőknek ajánljuk.
brainoiz
Azok számára, akik esetleg a fentiek után kedvet kaptak a Study in Emeraldhoz, jó hír, hogy a novella Neil Gaiman honlapjáról szabadon letölthető, ráadásul a viktoriánus kort idéző szépséges formátumban,
itt.
|
