Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Lisa Goldstein:
Dark Cities Underground


Lisa Goldstein meséjének főhőse egy kíváncsi újságíró, Ruth Berry, az ő úgyszintén kíváncsi kislánya, Gilly, továbbá a Neverwas című gyerekregény-folyam. A szemkápráztatóan sikeres Neverwas egy Jeremy nevű kisfiúról szól, aki a családi ház kertjének végében, egy fa tövében átjárót talál egy másik világba, ahol varázslatos kalandokat él át. A regényciklus érdekessége, hogy az írónőt, E. A. Jones-t egyszer állítólag azzal vádolta meg a fia (akit történetesen szintén Jeremynek hívnak), hogy a regényeket az ő álmaiból lopta. Ruth, az újságírónő a Neverwas-múzeum megnyitása kapcsán keresi fel a visszavonultan élő, grafikusként dolgozó Jeremyt, hogy kiderítse az igazságot a különös ügyről.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor közvetlenul Ruth után egy fenyegető, félvilági figura is betoppan Jeremyhez, és egykori házuk holléte felől érdeklődik — majd megtiltja, hogy Jeremy bármit eláruljon az újságoknak, és pénzt ajánl az információért. Jeremy enged a férfi rábeszélésnek, és elindul vele megkeresni a régi kertet a híres fával. Mint kiderül, a kert helyén társasház épült, de a társasházban mintha túlvilági kapu nyílna, s az egyik ajtó mögött kutyafejű lény lakik... Hamarosan feltűnik egy Sarah nevű nő is, akinek férjét titokzatos körülmények között lemészárolták, és azóta furcsa, nem-evilági lények (pl. egy életre kelt esőfüggöny) utasításait követi félőrülten. Ruth, az újságírónő eközben nyomozni kezd; meglátogatja Jeremy idős és dúsgazdag anyját, ellátogat egykori pszichoanalitikusához, sőt, Jeremy apja után kutatva egy londoni utazás tervei is felrémlenek — mígnem az egykori házhoz tett újabb kiruccanás során Gilly, a kislánya nyomtalanul eltűnik. Ruth és Jeremy együtt folytatják tovább a kutatást, és hamarosan rájönnek, hogy a mesebeli ház sajátos módon kapcsolódik a londoni metró-alagutakhoz, a londoni metró-alagutak pedig a világ többi metróvonalához és talán ennél többhöz is... A kép végül Septimus King, az egyik londoni metróépítő fiának az emlékiratai alapján válik teljessé, és a cselekmény meglódul a — világot végveszélybe sodró és a főhősöket újra összerántó — csúcspont felé.

A Dark Cities... kellemes történet, melyet tetszetős mitológiai és pszichológiai ötletkavalkád színesít: megismerhetjük belőle a metró mitológiai, kozmológiai és összeesküvés-elméleti jelentőségét, valamint a világirodalom híres gyerekregényeinek eltitkolt történetét. (Mint kiderül, ezeket kivétel nélkül a gyerekek mesélték a felnőtteknek, és eredetileg igaz és félelmetes történetek voltak, aztán a felnőttek ellopták, felhigították és saját nevükön kiadták őket.) (Feltűnő amúgy, hogy a regénybeli Newerwas sorozat mennyire hasonlít a Harry Potterre: gyermekét egyedül nevelő írónő százmilliókat hozó történetfolyama egy kisgyerek varázslatos kalandjairól — annak ellenére, hogy a HP-ről a Dark Cities... kiadása idején (1999) még nem lehetett tudni.) Goldstein nyilvánvalóan a jungi elméletekre játszik rá, melynek keretében szépen egyesíthető a gyerekmesék mitológiai-psziochoanalitikai értelmezése és a metró mint a városok „tudatalattijának”, a titokzatos, sötétbe burkolódzó és talán sötét lényeket és szándékokat rejtegető alagút-kígyóknak a témája. Ezzel kapcsolatban eszünkbe juthat Neil Gaiman fantasy-regénye is, melynek meg történetesen Newerwhere a címe, és a londoni metrók mitológiai-kozmológiai jelentőségével foglalkozik... Ennek ellenére aligha beszélhetünk lopásról: a metró mint a városi fantasy (urban fantasy) kézenfekvő eleme olyan termékeny toposz, mely sokak által és sokféleképpen felhasználható.

Az érdekességek és kultúrtörténeti nyalánkságok ellenére maga a regény talán kevesebbet ad, mint amennyit kínál: a megvalósítás kicsit rutinszerű, a fordulatok nem elég kiélezettek, és a stílus is inkább megbízhatóan gördülékeny, semmint élénk vagy újszerű. De, ha épp nincs más kéznél, a Dark Cities... kedves, és az RPG-be való átlopásra kiválóan alkalmas rövid olvasmány.

rampion