David Mitchell: Black Swan Green
David Mitchell előző regénye, a Cloud Atlas bravúros és meghökkentő vállalkozás volt, ahol egymásba ágyazott történetekből, több évszázadot és különböző műfajokat felölelve állt össze a teljes kép. Új regénye, a Black Swan Green első pillantásra nem is különbözhetne jobban ettől. Egyetlen év egyetlen szereplő szemszögéből, egzotikus helyszínek helyett a vidéki Anglia tespedtsége, főszereplők kavalkádja helyett egy visszahúzódó kisfiúval a középpontban.
1982-t írunk, amikor még az atomháború hideg árnyéka nehezedik a világra, Anglia kurta fegyveres konfliktusba keveredik Argentínával a Falkland-szigetekért, a Thatcher-kormány vasmarka megroppantja az országot, a helyi pubban a Space Invaders videojáték a legmenőbb, és a sulidiszkóban a „Video Killed the Radio Star” a sláger.
A helyszín Nagy-Britannia, a Black Swan Green nevű kisváros Worcestershire-ben, ahol egyébként egyetlen hattyú sem él. Télen fullasztó a szürkeség, tavasszal folyamatosan kopog az eső, nyáron zöldellnek a sövények, ősszel pedig rozsdaszínű és ködös minden. Black Swan Green a vidéki Anglia esszenciája, jellegzetes mikrokozmosz a falusi pubbal, a környező erdővel és a külvilágba — a nagy semmibe — vezető lovaglóösvénnyel.
A Black Swan Green a tizenhárom éves Jason Taylor egy évét meséli el ebben a kisvárosban, valahol a gyerekkor és a majdnem felnőttkor közötti kurta űrben. Akiknek a posztmoderngyanús Cloud Atlas sok volt, megnyugodhatnak, mert ez egy szépen, szómágiázás nélkül, lineárisan megírt elbeszélés. Mitchell persze valamennyit ezúttal is kísérletezik a struktúrával: tizenhárom történetről van szó, amelyek tulajdonképpen különálló novellák, mégis leheletfinom szálak fűzik őket sorban egymáshoz — legyen az akár egy szó, egy elcsípett mondat, egy újból felbukkanó tárgy —, így formálódnak a részek folyamatos ívet leíró regénnyé. (Ha már a finom utalásoknál tartunk, érdemes megjegyzeni, hogy egy szereplő révén az egész regény kapcsolódik a Cloud Atlashoz, amit mellesleg szintén egyetlen közös szereplő fűzött a Ghostwrittenhez*.)
A Black Swan Green azokról a fontos dolgokról szól, amelyek egy tizenhárom éves fiú életében igazán számítanak, középpontban a megfelelni vágyással, ami meglehetősen nehéz egy olyan közegben, ahol minden kimondatlan farkastörvények szerint működik. Az iskola örökösen változó társadalmában csak az számít, ki kinek a barátja vagy a padtársa, a státuszt az jelzi, hol ül az osztályban, az iskolabuszon vagy a menzán. Elég egyetlen rossz lépés: bárki kitaszítottá válhat, és onnantól maga a pokol, ha mondjuk négy felsős jön szemben az utcán. Jason ráadásul többszörös hátránnyal indul a nagy versenyben, mert dadog és a tehetősebb középosztályból származik, de szerencsére arról senki sem tud, hogy álnéven verseket ír (és mellette elmeséli ezt a tizenhárom történetet).
Jason története egyébként nem egy kitaszított fiú kálváriája. Ő csak az átlagosnál éppen egy kicsivel zűrösebb kamasz életét éli, ami most, miközben fokozatosan hámozza ki magát a gyermekkor hártyájából, különösen küzdelmesre sikerül, köszönhetően számos külső tényezőnek: beavatási szertartás a helyi galeriben, egyre nyilvánvalóbb feszültségek a családban, egy tévében közvetített háború és a hirtelen valósággá váló halál, egy tanulságos hétvége a tengernél, az első igazán fontos döntések és az első csók, egy felfedezőút, egy cigánykaraván és egy vándorvurstli...
A Black Swan Green-ből Mitchell előző regényeihez hasonlóan nem hiányzik a fantasztikum, csak ezúttal jóval visszafogottabban (bár nem kevéssé hatásosan) van jelen. A forrása ezúttal egy képzeletgazdag fiú narrációja, ami egyrészt színes szűrő (talán tényleg kísértetek járják az erdőt, talán valahol létezik egy elveszett alagút a környéken, talán tényleg csodatevő ereje van a bolond öregasszonynak), de Jasonnal ellentétben az olvasók már megláthatják mögötte a nyolcvanas évek Angliájának valóságát, a vidéki élet visszásságait, az emberi képmutatást vagy rosszindulatot.
A Black Swan Green mesterien megírt könyv, néha mulatságos és néha nagyon szomorú — amilyennek egy tizenhárom éves fiú történetének lennie kell. Nem kamaszregény, hanem egy kamaszról szóló regény azoknak, akiknek még rémlik, hogy amit ma hétköznapi, érdektelen apróságnak tartunk, valaha életünk legfontosabb pillanatai voltak.
brainoiz
*Magyarul Szellemírók címmel jelent meg az Ulpiusnál.
|