Akik ismerik Warren Ellis munkásságát, tudják, hogy a képregények brit mestere eddig sem kímélte olvasóit az agyament ötletektől, de vajon milyen lehet az a sorozata, ami kizárólag elmeroggyant karakterekből és fordulatokból áll? Jack (aki mindvégig bámulatos fegyelemmel küzd a kísértéssel, hogy az összes poént elmesélje) szerencsére kimerítő választ ad a kínzó kérdésre.

•

A jó öreg Warren Ellis a blogja szerint Moleskint használ ötletelésre, piszkozatolásra: kis fekete noteszekbe gyűjti a cikkek első változatait, a képregények történetszálait, a különböző ötleteket. WE füzetébe kerülni valószínűleg ambivalens élmény lehet. Képzeld el, hogy a rólad szóló emlékeztetőt megelőző oldalon a Crooked Little Veinben emlegetett Godzilla Bukkake részletezése van, utánad pedig a Crossed nemierőszak-függő kannibáljai következnek. Kényelmetlen a gondolat, na.

Mindemellett – úgy tudom, így megy ez írókörökben – minden végleges műből rengeteg kósza ötletszilánk maradhat ki, mert beleszólhatnak a családtagok, barátok és üzletfelek, az ügynök, a rajzolók… bárki, akinek a Mester engedélyt ad (esetleg a kiadó, aki a szerző fölött áll). Néha elképzelem, hogy a felgyűlő ötletmorzsák feszegetni kezdik a kamraajtót, újra meg újra a szerző eszébe jutnak és piszkálják a tarkóját. Mit tudom én, egy kép a gladiátor-tolószékben ülő Stephen Hawkingról. El kéne sütni, el kéne sütni. Egyszer csak elég lesz a komoly képregényekben nem tolerált apróságok nyaggatásából, és komplett ciklus készül belőlük. Szerintem valahogy így születhetett a Nextwave.

Paródiáról beszélünk, ami mentes minden tiszteletlenségtől: Ellis nagyon komolyan veszi a humort, ha saját történeteinek karikírozásáról van szó. Egy interjúban úgy jellemezte a Nextwave-et, mint „az Authority, mínusz cselekmény, logika, karakterek és józanság”. Egyet kell vele értenem. Főleg a józan ész hiányát vettem észre.

A Nextwave csapatot a Marvel-univerzum kisebb szuperhősei alkotják: Monica Rambeau (alias Captain Marvel), a robot Aaron Stack, aki nagyon nem kedvesen csak husiként emlegeti az emberi faj tagjait, Tabitha Smith (bármit felrobbant, de Paris Hilton csivavája megverné amőbában), A Kapitány, aki egyszerre csúnya és hülye, illetve Elsa Bloodstone, szörnyvadász, akit a kedves papa pár hónapos korában fogott munkára („…és akkor most a bébipapis kanaladdal végezz körülmetélést Bihan Tartomány Förtelmes Ánuszszívó Szörnyetegén”… Ne kérdezd meg, mit szív onnan. Kérlek). Az ellenséget a csapat korábbi anyaszervezete, a H.A.T.E., és az anyaszervezet anyaszervezete, a Beyond Corporation© (korábbi neve: S.I.L.E.N.T. terrorszervezet) alkotja. Előbbi vezetője Dirk Anger, aki egyszerre Nick Fury, Norman Bates és néhány más kultfigura pszichotikus, neurotikus (stb.) karikatúrája, utóbbi ágyútöltelék katonáit pedig brokkoliból génmanipulálták.

Az a gond, hogy ha jobban belemennék a részletekbe, elunnád. Majd minden oldalon kapsz valami új hülyeséget az arcodba, miközben a szereplők magukat halálosan komolyan véve próbálnak szuperhősös dolgokat tenni, megvédeni a világot egy szexvágytól fűtött, bár nemiszervekkel nem rendelkező óriáshüllőtől, vagy Rorkannutól, aki a Sötét Dimenzió Ura, ésatöbbi, de száz dolcsiért és egy Suicide Girls-előfizetésért hajlandó elpusztítani az emberiséget (kivéve a Suicide Girls nem szőke lányait). De már megint kezdem.

Ellis szuperhősökről írt sztorit, így a jófiúk egyáltalán nem sérülnek meg, pedig folyamatosan rugdossák szét az ellenük küldött légiók fejét és egyéb testrészeit. Újabb és újabb epizódok következnek, újabb és újabb ellenfelekkel, és a számuknak tényleg csak az szab határt, hogy a szerző a záróképben kénytelen hőseinket a főgonosz ellen küldeni. Legyőzik. Elfoglalják a bázisát. A függöny, Vége-felirat, egyebek után pedig valószínűleg kiisszák az alkoholkészleteket, esetleg hatalmas telefonszámlát csinálnak, vagy egymással perlekednek mindenféle piszlicsáré baromságon.

Igen, várhatóan lesz folytatása. A Moleskin noteszekbe firkált félszavak garantálják. Addig viszont a Nextwave Theme Songot itt éred el.