Nagyon mélyre ástunk most az archívumban, de a mozis adaptáció és a magyar megjelenés ürügyén nem bírjuk megállni, hogy ne közöljük le újra egykori (talán 2005-ös) ismertetőnket arról a könyvről, amit nehéz lenne tipikus hollywoodi alapanyagnak nevezni.

•

Mitchell különös regénye egy amerikai ügyvéd hányattatásaival kezdődik a Csendes-óceánon, valamikor a 19. században, azt viszont érdekes módon sokkal nehezebb megmondani, mikor és hol ér véget. A történet váratlan fordulópontokkal, kontinensek és narrátorok között váltogatva a huszadik századon át egyenesen egy poszt-apokaliptikus jövőbe nyúlik, hogy onnan váratlan fordulattal meginduljon… visszafelé.

David Mitchell ifjú angol szerző, a modern brit irodalom egyik nagy reménysége (2004-ben az egyik legjobb fiatal angol regényírónak választotta a Granta), aki eddigi három könyvével neves elismeréseket gyűjtött be magának [azóta még kettőt írt: a Black Swan Greenről mi is közöltünk ismertetőt a régi endlessen, és 2010-ben jött ki a  The Thousand Autumns of Jacob de Zoet – a szerk.]

Az 1999-ben megjelent Ghostwritten (magyarul Szellemírókként hozta ki az Ulpius-ház) robbanásszerű siker volt külhonban, második regénye, a Japánban játszódónumber9dream a rangos Booker-díjért versenyzett, cikkünk témája pedig váratlan fordulattal a Booker mellett még sci-fi Nebula-díjért is indult. A jelölések teljesen megalapozottak: Mitchell rendkívül tehetséges szerző, aki ráadásul különös gonddal bánik magával a szöveggel, a szerkezettel és a stílussal. Míg a Szellemírókban kilenc főszereplő sztorija kapcsolódott egymáshoz szépen sorban, a Cloud Atlas szerkezete a szerző hasonlatát idézve az orosz matrjoska-babákon alapul: egy történetbe ágyazott történetbe ágyazott történetbe ágyazott történet. A Cloud Atlasban hat külön kisregény/elbeszélés illeszkedik egymásba, hogy a végén mégis egyetlen történetet alkossanak. A részleteket nagy sajnálatomra nem érdemes ennél jobban leleplezni, hiszen a Cloud Atlas egyik nagy fegyverténye, hogy a fejezetenként adagolt váltásokkal mindig alaposan meghökkenti és kizökkenti az olvasót. Mitchell nemcsak témát vált, hanem személyiséget, stílust, műfajt, szókincset, elbeszélésmódot is (egyetlen alkalommal él csak a harmadik személyű nézőponttal, mindenhol máshol leveleket vagy archaikus angolságú naplót, memoárt vagy interjút olvashatunk), hogy aztán a lehető legváratlanabb helyeken tűnjenek fel a kapcsolódási pontok az előző és a következő epizódokkal, egy anyajegy, egy név vagy akár a visszafelé is tekeredő történetet átszövő alapmotívum formájában.

A fentiekből talán az a téves következtetés szűrhető le, hogy a Lawrence Norfolk ajánlásával súlyosbított Cloud Atlas nem más, mint élvezhetetlenül bonyolult, öncélú modernkedés, ami esetleg még unalmas is. Erről szerencsére szó sincsen. Mitchell a bravúrkodást letudta a regény szerkezetének kialakításában. A váratlan váltások valójában még érdekfeszítőbbé teszik az egész vállalkozást, ráadásul a szerző mindegyik történetszálat sodró lendületű, izgalmas (kis)regénynek írta meg, legyen az déltengeri kalandregény, egy családi vesszőfutás fanyarul szórakoztató története, netán Ken Follettre hajazó thriller, cyberpunk vagy poszt-apokaliptikus történet.

Érdekesség, hogy míg a sci-fi elemek felbukkanása egy “modern szerző” könyvében sokszor ki is merül az unalomig ismert sallangok felmondásában, Mitchell nagy rajongója a sci-finek, és a távoli jövőbe vetített ázsiai vagány cyberpunk-víziója külön regényként is megállná helyét. Ezt leszámítva aCloud Atlas egyébként borongós hangulatával is nyugodtan felkerülhetne az endless.hu nem létező kötelezőolvasmány-listájára, tehát részemről lelkesen ajánlom azoknak, akik nem ijednek meg az első néhány oldaltól.

Utószó (2012): ha valaki 2005-ben azt mondja , hogy ebből a hat különböző stílusban megírt, leheletfinoman összerakott, bonyolult könyvből film készül, Hollywoodban, sok pénzből, A-listás színészekkel, Tom Tykwer rendezésében, ráadásul a Mátrix-trilógiáról ismert Wachowskik producerkedése alatt, hitetlenkedő kacajom messzire szállt volna. Pedig a film azóta elkészült, komoly reklámkapmányt kapott (meglepő módon még a trailerjeit sem rontották el), 2012 októberében pedig mozikba is került az USA-ban. Ennek köszönhetően a hazai könyvpiacon egyszer már méltatlanul elbukott Mitchell új esélyt kapott magyarul, és Felhőatlasz címen érkezik a mű.  Egyelőre sem a filmről, sem a magyar kiadásról nem tudunk nyilatkozni, de remélhetőleg egyik sem okoz csalódást.