Ősvadon, legendás királynő és rendkívül ütős kötetcímek: hiánypótló ismertető következik egy fantasy regénysorozatról, amely még az ezredforduló környékén indult, de szerencsére a mai napig sem veszített varázsából. Az endless képviseletében A Nagy Levin merészkedik a rengetegbe, és közben többször szóba kerül Tolkien neve is.

•

Greg Keyes négy részes sorozatát, a Kingdoms of Thorn and Bones-t (magyarul majd A tövis és a csont országai címen kell majd keresni – a szerk.) megjelenésekor „Martin light”-ként jellemezték. Ez nagy eséllyel elsősorban annak köszönhető, hogy a 2000-es évek elején először kapták fel George R. R. Martint, és a marketingesek össze akarták kapcsolni a sikeres sorozattal Keyes akkor frissen indult szériáját. Ez kétszeresen is felesleges: Keyes önmagában is ügyes és szórakoztató író, és az összevetés véleményem szerint többet ártott, mint használt neki. Ha pedig mindenképpen analógiát keresünk, akkor nem annyira Martin, mint inkább Tolkien felől érdemes erre a sorozatra nézni.

A Kingdoms of Thorn and Bone történetét tekintve egyszerű: a két, olykor egymással találkozó szálon futó cselekmény Everon történetének fordulópontját meséli el. Miután kétezer-kétszáz évvel korábban az emberek – egy frissen érkezett népcsoport érkezése nyomán – felszabadultak a skasloi nevű nép uralma alól, Anne, az uralkodóház tagja trónutódlási vitába keveredik, miközben (noha maga sem tudja) kénytelen felelni ősének szabadságot hozó döntéséért, amivel lassú halálra ítélte a világot. Ezalatt Aspar White (Fehér Aszpar), a király berkésze (holter), nekilát utánajárni a Hangakirályról (Briar King) szóló mondáknak, mivel úgy tűnik, a Hangakirály megjelenése megelőzi a világ pusztulását.

A történet innen indul el és viszi végig a szereplőket. A high fantasy-zsánert üres kliséhalmazzá egyszerűsítő próbálkozások után újnak hatott Keyes hangja, aki láthatóan nemcsak Tolkient, hanem az azóta eltelt idők legjobb fantasy- és sf-szerzőit is olvasta. Világépítését – ezt egy interjúban ő maga árulta el – ugyanolyan filológiai eszközökkel támogatta meg, mint a nyelvészprofesszor, azonban nem törekedett egy egész életet igénylő kidolgozottságra. Viszont nála nincs ősgonosz és ősjó, nincs jellemfejlődés nélküli, tablók sorából álló meseszövés, nincsenek emberfeletti és emberalatti fajok, csak emberek, akiknek  a cselekedetei erkölcsi kérdéseket vetnek fel és válaszolnak meg. (No azért akad még egy faj, de a szerepe másodlagos.) Ugyanakkor a világ megmentésének főtémája szintén Tolkient idézi, ahogy a „bejárjuk az országot” pikareszkszerűsége is.

(Érdekesség, hogy Keyes saját, gótból és latinból származó nyelvekkel dolgozik, és ezzel feladja a leckét fordítóinak, hiszen ezek a kitalált szavak nála a cselekményt előremozdító eszközök. Ezt egyrészt nehéz visszaadni magyarul, hiszen ami a germán nyelvek közé tartozó angolt beszélő anyanyelvűnek ránézésre érdekes és ismerős lehet valahol elméje hátsó felében, az egy magyarnak semmit sem mond.)

Keyes ugyanazt a narrációs technikát használja (nézőpontkarakterek szerepeltetése), amelyet Martin is, és ugyanúgy nem köt kompromisszumokat a hősei kapcsán a történetben. Ugyanakkor szélesebb ecsetvonásokkal dolgozik Martinnál (ezzel is inkább a tolkieni hagyományt követi), ráadásul a történet előrehaladtával egyre több munkája lesz az olvasónak, hogy kitalálja, mindaz, amit Keyes megmutat neki a világból és az eseményekből, miért és hogyan befolyásolja a végkimenetelt, és vajon tényleg visszatér-e a vér szerinti királynő (born queen) romba dönteni mindent.

Attól tartok, a sorozat a végére elfárad. Az utolsó kötet nem szól akkorát, amekkorát vártam tőle. Vagy Keyes akart túl sokat markolni, vagy közben kapott valami jobban fizető ajánlatot, vagy elvesztek a jegyzetei a végére – nem tudom. Kicsit olyan, mint amikor az ember remek koncerten van és várja az együttes nagy befejezését, mire a végén bejön az előzenekar és eltolja a slágerszámot. Jó, jó, de nem az igazi. (A zenei összehasonlítás nem véletlen, mert a zenének is szerep jut a regényekben.) Ezzel együtt érdemes olvasni a sorozatot, mert Keyes biztos kezű világépítő, és megmutatja, miként lehet a high fantasy alapköveiből érdekeset teremteni.

A sorozat kötetei:

The Briar King

The Charnel Prince

The Blood Knight

The Born Queen

(Magyarul egyelőre a sorozat első része fog megjelenni Hangakirály címen a Delta Visionnél [pillanatnyilag az Előkészületben rovatban szerepel]; az ismertető az angol kiadás alapján készült – a szerk.)