Scott Lynch fantasy-sorozatának második kötete ugyan a SVFÜN-szindrómában szenved (Sikeres, Világteremtő Fantasyt Überelni Nehéz), viszont egyáltalán nem rossz regény, csak nem olyan jó, mint az első. flynn ismertet és értékel, a szerkesztő pedig orvul aktualitásokat zsúfol az utószóba.

•

Az amerikai Scott Lynch 2006-ban debütált a Lies of Locke Lamora című fantasyjével, ami egy  hangulatos, visszafogottan mágikus-mechanikus világot mutatott be, ahol a  ravasz, szimpatikus és stílusos szereplőgárda hatalmas (és pofátlan) svindlikkel kedveltette meg magát.  A Gentlemen Bastard-sorozat első kötete sikeres lett (az endlessen egy történetcentrikus ismertető és egy elemezgetősebb hangulatú cikk is született róla). A második rész, a Red Seas Under Red Skies 2007-ben jelent meg keménykötésben, és némi időugrást követően veszi fel a fonalat.

Végül minden visszatért a normális kerékvágásba: Locke és Jean a Camorrban történt borzalmas végkifejlet után Tal Verrarban kezdett új életet, ahol már másfél éve dolgoznak azon, hogy valakit piszkosul kirámoljanak. Tökéletesebb jelöltet nem is találhattak volna: a Requin nevű vagyonos illető a Sinspire ura, és ezt a kilenc emelet magas játékkaszinó-tornyot mindenre elszánt biztonsági személyzetével őrzi, a páncéltermét pedig kijátszhatatlannak tűnő mechanikus szerkezetek mögé rejtette. Locke és társa azonban határozott elképzeléssel érkezik, és szépen lassan kibontakozik (múltbéli visszatekintésekkel rásegítve), miképpen is szándékoznak megszerezni a több százezer solarit… amikor a sors közbeszól. Hőseink váratlanul Maxilan Stragos, Tal Verrar irányítójának karmai között találják magukat, akinek szintén tervei vannak a duóval, ami sajnos véletlenül sem vág össze saját elképzeléseikkel. Locke és barátja kénytelenek versenyt futnia az idővel: meg kell valósítaniuk az eredeti célkitűzésüket, és valahogyan ki kell babrálni Stragos-szal is. A helyzetet bonyolítja egy titokzatos harmadik személy, aki az életükre tör, arról nem is beszélve, hogy egy ponton még kalóznak is felcsapnak…

Valahol számítani lehetett arra, hogy a Red Seas Under Red Skies nem lesz olyan jó, mint a Lies Of Locke Lamora, elvégre ez a legtöbb második rész átka, ezért alacsonyabb elvárásokkal estem neki a könyvnek, és így végül nem is csalódtam (akkorát). Folytatáshoz hűen a regényben sok a visszautalás az előzményekre, ezért nem ajánlatos ezzel belekezdeni a sorozatba.

Míg az első könyv végig egységes volt (például ugyanabban a városban játszódott), addig ilyen szempontból a Red Seas… két nagyobb részre bontható. Az első pár száz oldal cselekménye Tal Verrarban bonyolódik, és a már korábban megszokott részletességgel ismerhetjük meg minden mechanikus gépezetével és kellékével együtt. Mivel az első könyv konklúziójának azt hoztam ki, hogy akinek tetszett a Thief című PC-s játék, az imádni fogja a Lies Of Locke Lamorát, ezért most ráteszek még egy lapáttal: aki odáig volt a Thief 2: The Metal Age-ért, annak kihagyhatatlan a Red Seas… Szerintem Scott Lynchet nagyban inspirálta a Looking Glass két játéka: hasonló világával ő is képes elragadó hangulatot teremteni, és ebben bizony el lehet veszni napokig.

A történet azonban félúton érdekes fordulatot vesz, és hirtelen teljesen új környezetbe kerülünk, ami nem csak a főszereplőket zavarja meg, hanem az olvasót is. Nem sül el jól Lynch kísérlete: borzasztóan lelassul a regény tempója, miközben idegen szakkifejezések tucatjaival kell megbarátkoznunk. Ugyan cserébe megismerhetünk egy rakás jó mellékszereplőt, de a sztori utolsó harmadában már annyira benne van a harmadik rész közeledtének a szaga, hogy előre sejthető, hogy ezekkel a karakterekkel a továbbiakban úgy sem találkozunk már (amelyikkel esetleg mégis, azt az író egyszerűen megöli). Kiszámítható és egyben kiábrándító befejezéssel kecsegtet tehát a Red Seas Under Red Skies, de ezt még hajlandó vagyok megbocsátani neki a második részek általános átkának ismeretében. Azt már kevésbé, hogy nincs meg az a kegyetlenség benne, mint az első részben, és Locke-ékat kutyaütő gazemberek helyett inkább szerethető, majdhogy nem „jóarc tolvajokként” köszönthetjük viszont. Ezzel ugyanis egy rendkívül egyedi tulajdonságát vesztette el a sorozat.

A szerkesztő utószava a regény utóéletéről: amennyire sikeres volt az első rész, olyan felemás kritikákat kapott a második, és valószínűleg ennek is szerepe volt abban, hogy a harmadik rész nem jelent meg a tervezett 2008-as időpontban. Ráadásul – ha nem is ezért – Scott  Lynch hosszú időre teljesen eltűnt az olvasók elől, és csak 2009-ben bukkant fel újra. A harmadik rész megjelenési  időpontja most, 2010 januárjában ez év júniusa, és ha még egyáltalán illik rá a régi fülszöveg tartalma, akkor talán ebben kapjuk meg azokat a fordulatokat, amiket a másodiktól vártunk volna.
Scott Lynch eközben újabb fába vágta a fejszéjét, és a hivatalos honlapján ingyenes regényt közöl rendszeres bontásban. A Queen of the Iron Sands teljesen másfajta vállalkozás, Edgar Rice Borroughs Mars-regényeinek stílusában íródott planetary romance, tehát fiktív, kicsit sf-s, kicsit  fantasys 1950-as években játszódik, földi kalandorokkal idegen bolygón, retrótechnológiával és érdekes fordulatokkal. Részletekért katt ide. (brainoiz)