Amikor a chandleri noirkalifornia poros pálmafái és naplementéi a szemétre hajított szuperkémek világával fuzionálnak, már sejthető, hogy Warren Ellis keze lesz a dologban. Desolation Jones a mester többi hősével ellentétben nem gyújthat rá, mert meghal, de a sármja hozza a megszokott minőséget. brainoiz lelkesedik.

 

•

It is understood that you have experienced extraordinary stresses in your work, Mr. Jones. However, Britain’s Secret Service requires more… resilience?
Put another way: James Bond never urinated on himself.

(Tudatában vagyunk, Mr. Jones, hogy munkája során rendkívüli feszültség alatt áll. Ennek ellenére Nagy-Britannia titkosszolgálata nagyobb… rugalmasságot várna el munkatársaitól.
Más szavakkal: James Bond sem szokta összevizelni magát.)

Warren Ellis 2005-ben indult képregénysorozata Los Angelesbe kalauzol, többé-kevésbé a jelenbe, habár a brit mesternél nem meglepő módon valami megint nincsen rendben a metropolisszal. Tárgyalt Los Angelesünk ugyanis valójában hatalmas börtön, ahová az igazi titkosügynököket zárják, ha már nem képesek többé ellátni feladatukat.
A külön underground társadalmat alkotó ex-kémek a várost el nem hagyhatják, legfeljebb speciális engedéllyel, viszont a majd’ négymilliós metropoliszon belül azt csinálnak, amit akarnak, és ebből általában ugyanolyan kétes és mocskos üzletek kerekednek, mint aktív korukban. Habár végig ismerős mozaikszavak és rövidítések repkednek a levegőben – CIA, KGB, MI6, miegymás –, aki netán Frederick Forsyth mesterkémeire számítana, csalódni fog. Mivel Warren Ellisről beszélünk, az „ügynök” és a „kém” fogalmak alatt inkább a James Bond-széria és egyéb hihetetlen kémsztorik ismert figuráit kell érteni, a főgonoszokkal együtt. Bár itt aztán tényleg nincsenek jók vagy rosszak, csak szerencsétlen páriák – acélfogú ember, kütyüket építő zseni, vagy akár hősünk, Desolation Jones, akit egy kormánykísérlet tett riasztó ronccsá.

Jones sem az kifejezetten öltönyös, sármos jófiú, de a kiégett ügynökök szeméttelepén ő a legjobb magándetektív. Halottfehér bőrét, hófehér haját, allergiáit és vízióit a brit titkosszolgálat, az MI6 ügynökeként szerezte, már jóval a fénykora után, amikor alkoholizmusa miatt az egyetlen karrierlépcsőnek a titokzatos „Desolation Test” tűnt, ami rettenetes dolgokat művelt vele és végül Los Angelesbe sodorta.

Mint Ellisnél gyakran előfordul, a főhős karaktere egyszerre zseniális, rejtélyes, esendő és félelmetes (és szinte mindenre allergiás), aki gyakorlatilag zökkenő nélkül viszi el a hátán a szépen lassan (hat epizódban) kibontakozó történetet. Krimiről van szó, de persze a Hitler titkos pornófilmje utáni hajsza (tipikus Ellis-ötlet) inkább csak ürügy, hogy minél mélyebbre vigye Jones-t Los Angeles bugyraiba, ahol a fiktív ponyvaelemek (zsarolók és ügynökök) keverednek a valóságos mocsokkal (mint a pornófilmipar szakmunkásainak sanyarú sorsa). És persze akadnak bőven áthallások a kaliforniai noir klasszikusaival – a központi szereplőkben, azaz a tolószékbe kényszerített ezredesben és három civakodó lányában nem nehéz felismerni Raymond Chandler Big Sleepjének (Hosszú álom) haldokló Sherwood tábornokát és romlott lányait. A chandleri mélabú és a kémponyva ötvöződésének csúcspontja számomra mégis az a jelenet, amikor Emily, az egykori kémnő (akiből megpróbáltak igazi femme fatale-t csinálni, de túllőttek a célon), Jones-nak könyörög némi társaságért, mint az egyetlen embernek, akire nem hatnak a másokból zsigeri rettegést kiváltó női feromonjai, hogy hosszú évek óta először ne kelljen egyedül aludnia.

Ejtsünk pár szót a rajzokról is. J. H. Williams III, aki az Alan Moore-féle Promethea kapcsán már nem keveset tett le az asztalra, itt hasonlóan remek kivitelezője Ellis ötletes panelterveinek és szépségesen kelti életre Jones valóságba mosódó vízióit, aki néhanapján Hollywood felett lebegő angyalokat hallucinál. A tompa, de élénk (narancsos és sárgás), néhol fekete-fehérbe váltó, lendületes látványvilág tökéletes párja a hasonló kvalitásokkal büszkélkedő történetnek.

Desolation Jones kalandjainak első részét (ami kerek, lezárt történet) a Made in England kötetben gyűjtötték össze. A hetedik résszel útnak induló második „évad” (ami jelen sorok írásakor sajnálatosan hosszú ideje szünetel) Chandler mellett egy másik súlyos kaliforniai, Philip K. Dick munkásságát és személyét idézi meg.

Linkajánló:

Íróknak és olvasóknak – az első rész teljes forgatókönyve a szerző kommentárjaival dúsítva Warren Ellis honlapján.