Vér, mocsok, és korlátlan gyilkolászási lehetőséggel felruházott hétköznapi lúzerek (szomszédaink, telefonos kiszolgálóink, irodai rekesztársaink), akik végre bosszút állhatnak mindenért. Az 1999-ben indult és lassan a végéhez közelítő Eisner-díjas sorozat, mely sutba dobja a kortárs képregények öntetszelgő posztmodern hiperintelligenciáját egy jó kis világösszeesküvés kedvéért.

•

A Keresztapa Ponyvaregényt olvas

„…véletlen? Nem, nem. A véletlennek ehhez semmi köze. Ismer egy bizonyos Endlesst?”
. . .
„Ugye, hogy emlékszik.”
. . .
„Sok mindent tudok.”
. . .
„Nem, az nem az én aktatáskám. Az az Ön aktatáskája, benne megcáfolhatatlan bizonyítékokkal, hogy minden, amit mondtam, igaz. Valóban Endless felelős azért, ami az életével történt.”
. . .
„Hogy mit kezd a lőfegyverrel, az Önön múlik. De ha esetleg használni kívánná, a törvény előtt nem eshet bántódása.”
. . .
„Nem, ez nem vicc. Amint előkerül a száz töltény egyike, minden vizsgálat azonnal lezárul.”
. . .
„Graves ügynök. Örültem a szerencsének.”

Ha sok volt már a Watchmen és a Dark Knight Returns óta mániákusan önreflexív szuperhős-képregényekből, ha elég a ponyvák és a klasszikus művek posztmodern fosztogatásából, ha unalmasak a fikció és valóság kapcsolatát firtató okoskodások, akkor nyugodt szívvel belenézhetünk a 100 Bullets című sorozat füzeteibe.

Frank Miller végletekig letisztult noir formuláján (Sin City) kívül sokáig nemigen lehetett a mainstream színtéren színvonalas „bűn-képregényt” találni. Egészen 1999-ig, amikor berobbant a piacra a “100 töltény”, mely azóta is töretlenül ejti ámulatba az olvasók egyre szélesebb táborát. A mű 2004-ben elnyerte a legjobb futó sorozatnak járó Eisner-díjat. A sorozat jelenleg már-már közelít a végkifejlet felé, hiszen ha hihetünk alkotójának, Brian Azzarellónak, összesen 100 részen keresztül csodálhatjuk ezt a képi és történetszövési mesterművet.

Az alapötlet egyszerű és zseniális: egy szerencsétlen sorsú senki életében felbukkan „Graves ügynök”, és közli vele, hogy minden, amit magáról gondolt, téves. Nyomorúságáért valójában konkrét emberek felelősek; erről megcáfolhatatlan bizonyítékokat kap. A bizonyítékokat rejtő aktatáskában ezen kívül egy pisztoly és száz töltény is található: mint a hitetlenkedő kiszemelt megtudja, a töltények lenyomozhatatlanok, amint a rendőrség ráakad egyre, a nyomozás lezárul, ő maga pedig büntetlenül megússza a gyilkosságot.

De ki is a titokzatos Graves ügynök, miért állnak érdekében a gyilkosságok, és egyáltalán hogyan lehetséges mindez? Ezekre a kérdésekre csak fokozatosan derül fény a történet előrehaladtával, miközben kibontakoznak egy globális szuper-maffia hatalmi játszmái. A machináló és gyilkolászó világelit — az úgynevezett „Érdekszövetkezet” — mellett azonban a közemberek nyomora és tragédiái is mindvégig a történetek szerves részét képezik.

Sokan dicsérik Azzarellónak az amerikai társadalom sötétebb oldalát bemutató realista ábrázolásmódját. Még ennél is figyelemre méltóbb azonban a történetszövés gazdagsága: a szerző egy-egy füzetben a fő eseményszál mellett pár kockában elszórva képes élettel teli, gazdag hátteret varázsolni a főszereplők köré, miközben a legkülönbözőbb jellemeket és sorsokat villantja fel.

Nemcsak a noir-, a maffia- és a gengsztertörténetek kedvelőinek ajánlható a sorozat, hanem mindenkinek, aki friss és eredeti képregényeket akar olvasni. Bonyolult hátterével, precízen megkomponált füzeteivel, gazdag társadalomképével és kíméletlen jellemábrázolásával, valamint a brilliánsan idomuló, karakteres képi világgal mindenképp az létező képregénysorozatok élmezőnyéhez tartozik. Ma már legalább hat gyűjteményes kötetből ismerhetjük meg a történet előzményeit, hogy aztán rávethessük magunkat az aktuális számokra. Kellemes vadászgatást!