Back to the (ex)USSR, vagyis archivált ismertető Szergej Lukjanyenko regényéről, ami kultfilmet ihletett, de tulajdonképpen sokkal jobb annál (mellesleg azóta magyarul is beszerezhető). Kísérjük el recenzorunkat, Jacket, aki a moszkvai homály vámpírjai és varázslói közé merészkedik.

•

Vámpírok, alakváltók és varázslók élnek közöttünk. Legtöbbjük embernek született pár évtizede vagy pár évszázada, de beléptek a Homályba és Másokká váltak: ekkor dönthették el azt is, hogy a Fényt vagy a Sötétséget fogadják magukba. A Homály az emberi világ mögött, amellett, vele párhuzamosan létezik. A Mások kedvük és képességük szerint járhatják, ha megfizetik ennek életerőben mért árát.

A nagy Egyezmény, melyet a Jó és a Rossz, a Fény és a Sötétség kötött:

Mi Mások vagyunk. Különböző hatalmakat szolgálunk. De a Homályban nincs különbség a Fény hiánya és a Sötétség hiánya között. Háborúnk elpusztíthatja a világot. Ezért nagy Egyezséget kötöttünk. Fegyverszünetet. Mindkét oldal saját törvényei szerint él. Mindkét oldal megkapja saját jogait. Korlátozzuk jogainkat és törvényeinket. Mi Mások vagyunk. Megalapítjuk az Éjszakai Őrséget, hogy a Fény erői vigyázhassák a Sötétség erőit. Mi Mások vagyunk. Megalapítjuk a Nappali Őrséget, hogy a Sötétség erői vigyázhassák a Fény erőit. Az Idő ítél majd felettünk.

Eddig ez egy szimpla fantasy-sztorinak hangzik, és még csak nem is túl eredeti ötlet: gyakorlatilag a szokásos jin-jang jelet festették fel elénk. A Fény harcosai az emberek érdekében tevékenykednek, a Sötétség gyermekei pedig saját javukra. A Jó és a Rossz harcol (természetesen az idők kezdetétől azok végezetéig), és egyik oldal sem kerekedhet felül véglegesen, mivel az Egyezménynek köszönhetően minden, a hétköznapi emberekre ható mágikus cselekedet engedélyhez kötött és kompenzációval jár. Egy jótett feljogosítja az ellenfelet egy átok kimondására, és fordítva: ha egy Fényes megment egy életet, cserébe vadászengedélyt kaphat egy Sötét vámpír, hogy megmaradhasson az egyensúly.

De fantasy helyett vérbeli kémtörténet bontakozik ki a szemünk előtt. A Fegyverszünet egyfajta varázs-hidegháborúhoz vezetett, melynek ingatag békéjét az Éjszakai Őrség és a Nappali Őrség, a két oldal rendfenntartó szervezete felügyeli, amelyeknek a jövő eseményvonalait látó vezetői saját embereik számára is érthetetlen, de főleg életveszélyes társasjátékot vívnak egymással. Lukjanyenko keveset törődik a környezet bemutatásával. Nem kapunk hosszú leírásokat a moszkvai bérházak lépcsőházainak hámló faláról vagy a sikátorokban fekvő részegekről: szinte bárhol játszódhatna a történet, elég lenne a neveket kicserélni. A környezetnél sokkal fontosabb a szereplők egymáshoz való viszonya és az, ahogy megélik Másságukat. A történet nem csöpög a nagy orosz melankóliától, de akár a Fénybe, akár a Sötétséghez tartoznak, majd’ mindegyiküket rajtakapjuk néha, ahogy vágyakozva bepillant a normális világba nyíló ablakon. Ha nem is lépnek át árnyékukon a Homályba, az örökké jelen van az életükben; megfosztja őket az emberi problémáktól és saját emberi mivoltuktól.

Főhősünk Anton, egy alacsony rangú Fény-varázsló, aki rendszergazdaként dolgozik a Éjszakai Őrség helyi, moszkvai irodaépületében (itt még a vízvezeték-szerelő is Másik varázsló — sőt kifejezetten jó varázsló lehetne, ha nem lennének problémái az alkohollal). Anton kollégái, Sötét ellenfelei, vámpír szomszédja a könyv szereplői. A Mások Másokkal érintkeznek, hétköznapi emberek csak pillanatokra jelennek meg, egyébként vagy csak eleségként, vagy elvont célként említik őket: jelentéktelenségük kizárja, hogy bármelyik szereplő vagy akár az Olvasó egy fikarcnyit is törődjön velük mint különálló személyekkel.

Anton előadásában ismerhetünk meg három egymáshoz szorosan kapcsolódó történetet, amelyekben a Fény és a Sötétség próbálja kijátszani egymást, felhasználva és alkalmanként megsértve az Egyezmény szabályait. Ez a három történet adja az alapötletet Timur Bekmambetov 2004-es Éjszakai Őrség [lásd rampion kedvcsináló értékelését az endlessen] és 2006-os Nappali Őrség című filmjeihez — de azokkal összehasonlítva a könyv jóval tisztább képet mutat. Azok, akik hozzám hasonlóan a könyv olvasása előtt látták a filmeket, jó pár homályos kérdésre választ kaphatnak, és világosabban láthatják a Mások világának összefüggéseit.

Az első történet elején Anton, akit békés irodájából hirtelen és némiképp érthetetlen módon helyeztek át terepmunkára, egy törvényen kívüli vámpír üldözése közben keresztezi az elátkozott Szvetlana útját, de csak egy sebtében elküldött varázslattal próbálhat rajta segíteni, mivel nem tévesztheti szem elől a csaliként felhasznált fiút, Jegort. Innentől kezdve egyszerre próbál megoldani két feladatot: míg Jegort az elpusztított vámpír párja fenyegeti, a Szvetlanára kimondott átok olyan erős, hogy a környezetre gyakorolt hatásai akár fél Moszkvát romba dönthetik. Végül sikerrel jár, de győzelme nem teljes: bár Szvetlana (és Moszkva) megmenekül, Jegor — akiről kiderül, hogy egy reménybeli Másik — nem áll a Fény oldalára. A fiú ugyan belépett a Homályba, de egyelőre (meglepő módon) mindkét oldalt visszautasítva képes semleges maradni.

A második részben Antont sorozatgyilkossággal gyanúsítják. Jelentéktelen hatalommal rendelkező Sötéteket öl meg valaki — Antonnak egy másik testben kell elmenekülnie, hogy rájöhessen, ki és miért teszi ezt. A történet végén ismét előkerül Jegor, akit újra meg kell mentenie: a gyilkos egy autodidakta, elvakult Fény-varázsló, aki mit sem tud az Egyezményről és a hozzá hasonlókról, de magányos keresztes hadjáratot indított a Sötétséget választó — vagy éppen semleges — Mások ellen. Az első részben épp csak említett morális kérdések itt jóval nagyobb hangsúlyt kapnak: hogyan lehet az egyik oldalt Jónak, a másikat Gonosznak ítélni, ha túlságosan is hasonló eszközökkel küzdenek és alkalmanként képesek egymással kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötni; miért kell elmondani vagy titokban tartani kisebb-nagyobb igazságokat, részigazságokat és hazugságokat.

A befejező történetben Anton Szvetlana megmentése érdekében az Éjszakai Őrség vezetőivel is szembeszáll. A lány Jegorhoz hasonlóan szintén rendelkezik Más képességekkel, de már választott: a Fény útját járja, és feljebbvalói kapkodva igyekeznek nagyhatalmú varázslót nevelni belőle. Jegort és Szvetlanát egyaránt fel akarják használni egy újabb Nagy Tervhez — néhány elejtett félmondatból pedig kiderül, hogy a kommunizmus és a nemzetiszocializmus egyaránt a Fény erőinek társadalomjobbító kísérlete volt, amik aztán valahol félresiklottak.

Az Éjszakai Őrség filmként következetlen és alkalmanként bugyuta, ráadásul kulcsfontosságú pontokon változtatták meg az eredeti történetet. Értékét inkább származása, szereplői és ötletes effektjei jelentik. Könyvként magával ragadó és letehetetlen. Jó ideje nem történt meg, hogy előrelapoztam volna bármelyik könyvben, mert nem bírtam kivárni, míg eljutok odáig.

Az Éjszakai Őrség (Night Watch) angol, japán, koreai, német és persze orosz nyelven hozzáférhető, sőt immáron magyarul is — akárcak a tetralógia következő kötete, a Nappali Őrség (Day Watch). A Homályőrség (Twilight Watch) már kijött angolul, de a Végső Őrség (Final Watch) könyvek angol nyelvű megjelenésének időpontjáról egyelőre nincsenek információk. A Lukjanyenko által írt négy könyv mellett megjelent már oroszul a Sötét Palmira arca (Face of the Dark Palmira), amit a tetralógia társszerzője, Vlagyimir Vasziljev írt, és aminek eseményeire hivatkoznak a Homályőrségben, illetve Vitalij Kaplantól a Másik a Mások között (The Other among Others), ami a Mások és a vallás viszonyáról szól. A történetből készült számítógépes RPG-t, amely kétharmad részt a Silent Storm motorjára épült, 2006 júniusában adta ki a Nival Interactive.

A magyar kiadás a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg.

A film:

Éjszakai Őrség: angol oldal és magyar ismertető

A film az endlessen

Day Watch / Nappali Őrség az endlessen

Twilight Watch, a harmadik rész