Minden napszaknak külön Őrséget! Azt már tudjuk, mi lapul a moszkvai éjszaka mélyén, de mi a helyzet a nappalokkal? Jack ismét kimerészkedik a szocreál terepre, és ezúttal sötét varázslókról, boszorkányokról, furcsa úttörőtáborokról meg misztikus összeesküvésekről tudósít. Újabb retróismertető egy azóta szintén lemagyarított regényről.

•

Gondolom, már mindannyian találkoztunk a „főgonosz nője” klisével. Az illető szereplő tevékenysége általában kimerül abban, hogy folyondárt játszik a rosszarcún, és/vagy lefekszik a főhőssel, és/vagy halálosan beleszeret, és/vagy elhalálozik a sztori végére. A Nappali Őrség esetében a „halálos szerelem” címkével ellátott szerkezeti szálat követhetjük nyomon, megfűszerezve azzal a ritka – talán egyedülálló – lehetőséggel, hogy maga a főgonosz nője meséli el nekünk kalandjait.

Mivel még magamat is meg tudnám téveszteni, az egyszerűség kedvéért dőlt betűvel jelölöm, amikor a könyvekről beszélek és jelölés nélkül hagyom, ha a Mások rendfenntartó szervezeteiről esik szó. A Nappali Őrség — nekem — nem olyan egyszerűen értelmezhető könyv, mint az azt megelőző Éjszakai Őrség. Az olvasást befejezve úgy éreztem, hogy hiányzik valami. Talán tévedek, gondoltam, de ez mintha csak átvezetés lenne: mindössze az első kötetben felrajzolt kép árnyalása, hogy aztán majd a harmadik (esetleg csak a negyedik) könyv üssön nagyot. Aztán aludtam rá egyet, és úgy láttam, tévedtem. Elég fontos esemény történik a három egymást követő történetben, és a korábbiaknál jóval többet tudunk meg a Sötét erők mozgatórugóiról ahhoz, hogy az Éjszakai Őrség méltó párjának tekintsük.

Az Éjszakai Őrségben intrikus mellékszereplőként megjelent fiatal Alisza Donnyikova jó alakú és öntörvényű, ahogy egy Sötét boszorkánytól el is várható, viszont balszerencsés: a történet végén kiesett Zabulon, a moszkvai Nappali Őrség vezetőjének kegyeiből. Alisza keveset mesél a múltjáról, nem ismétli meg új nézőpontból a már ismert eseményeket, inkább fejest ugrunk a cselekménybe: a műszakba érkező Aliszát és társait egy jelentéktelennek tűnő boszorkány védelmében vetik be, akit éppen az Éjszakai Őrség szeretne letartóztatni engedély nélküli mágiahasználat miatt. A kialakuló varázspárbaj mindkét fél számára veszteségekkel, de a Sötét erők győzelmével jár. Alisza nagy árat fizet: elveszti minden erejét és a hétköznapi emberek szintjére süllyed. A siker miatt láthatóan megenyhült Zabulon pihenni küldi egy fekete-tengeri úttörőtáborba, ahol Alisza egy csoportvezető álcájába bújva gyűjtheti vissza képességeit, a gyerekek álmaiból táplálkozva. Itt találkozik Igorral, egy másik csapatvezetővel, és eljátsszák Rómeót és Júliát (bár itt van némi szex is).

A Nappali Őrség ezután egy másik, szintén egyes szám első személyben elmesélt történettel folytatódik, amelyben az ukrán Vitalij vaskos dollárkötegekkel felszerelve és amnéziásan érkezik Moszkvába. Érdekes módon így az Éjszakai Őrség főhősét, Anton Gorogyeckijt is kívülről láthatjuk. Tetszenek ezek a nézőpontváltások.

Vitalij alacsony szintű Sötét varázsló, aki megpróbálja valamivel elütni az idejét, amíg rá nem jön, mit keres itt, de hamar belekeveredik két egymást követő, de látszólag nem kapcsolódó gyilkosságba. Az Éjszakai Őrség nyomozói értetlenséggel és gyanakvással kezelik, a Nappali Őrség pedig automatikusan a védelme alá veszi, majd belesodorja egy nagyhatalmú varázstárgy, Fafnír Karma körül bonyolódó akcióba, melyet a Sötét oldalon tevékenykedő valamelyik kisebb szekta tagjai raboltak el, egyenesen az Inkvizíció – a Mások Egyezményét védő és az Őrségeket felügyelő szervezet – kincstárából. Vitalij mindenki számára érthetetlen módon egyre erősebb és erősebb lesz, de intuícióitól hajtva csak sodortatja magát a körülötte történő eseményekkel. Újra találkozunk az Éjszakai Őrségben megismert Fény varázslókkal: Antonnal, aki mostanra tapasztalt és erős varázslónak számít, Geszerrel, az Éjszakai Őrség vezetőjével meg a többiekkel. Vitalij és Anton kapcsolata akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor Vitalij egy cédékereskedésben megszerzi az Anton által ott összeválogatott minidisc másolatát, hogy aztán a lejátszója mindig egy szövegében megfelelő dalt dobjon ki véletlenszerűen. Egyáltalán nem meglepő módon a megjelenő számok az Éjszakai Őrség filmzenealbumán is megtalálhatóak – igazán érdekes volt úgy olvasni, hogy ezek szóltak a háttérben. Vitalij személye és szerepe egyre erősebben kötődik Antonhoz – szépen visszatérünk az eredeti főhősünkhöz.

A harmadik rész Prágába visz minket, az Inkvizíció új székhelyére, ahol egy tárgyalássorozat résztvevői igyekeznek kibogozni azokat az összefonódó szálakat, amelyeket nagy eséllyel csak Zabulon lát át. Igazi élmény viszont az a beszélgetés Edgar, a Sötét varázsló és Anton, a Fény képviselője között, ami egy véletlen éttermi találkozónak köszönhetően indul el. A csülkök és korsó sörök felett kialakuló életteli dialógus közben persze mindketten tudják, hogy ugyanazokat az elkoptatott érveket használják, mint elődeik (és majd követőik is) és semmiről sem győzik majd meg a másikat.

Érdekesek – és talán kissé zavaróak – a kitekintések. Lukjanyenko el-elejt egy-két mondatot Jean-Michel Jarre moszkvai koncertjéről, a prágai Károly-hídról (a ruszki zenekarok említése nem ilyen – a ruszki zenekarok zenéje és szövegei éppen hogy a szocreál szürreált erősítik), amelyek nem hagyják elfelejteni, hogy a történet itt és most történik: nem holmi elképzelt vagy párhuzamos világban, hanem azokban a szürke hétköznapokban, amelyekben mi is élünk.

A Nappali Őrség végén Zabulon és a Nappali Őrség a nyerő, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a kényes egyensúly ugyanazoknak a törvényeknek engedelmeskedik, mint a hidegháború. Talán a szerencse, talán a végzet (bár Anton szerint már bebizonyították, hogy a végzet nem létezik), de az erők kiegyenlítik és kiegészítik egymást, míg csak világ a világ, hiszen az egyik pusztulása a másiknak is a véget jelentené… de most ne menjünk bele aktuálpolitikai elméletgyártásba. Maradjunk annyiban, hogy a Homály (és a szerző) megtalálja a módját, hogy se a Fény, se a Sötétség ne szerezhessen behozhatatlan előnyt a másikkal szemben.

Végül néhány megjegyzés: Az Éjszakai Őrség és a Nappali Őrség filmek az Éjszakai Őrség könyv történetét követik (nagyon lazán). A második filmnek nincs sok köze a most tárgyalt könyvhöz – mindössze a fent említett, engedély nélkül kuruzsló boszorkány jelenetének egy részét, illetve Alisza tragikus szerelmének tényét vették át. És még egy pár apróbb részletet.

A filmtrilógia utolsó része gyártás alatt áll, de az imdb.com nem árul el semmit a történetről vagy a szereplőkről.

Az Éjszakai Őrség után a Nappali Őrség is megjelent magyarul a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban.

Ez az írás az előző kritikában használt fordításokat követi, nem az első kötetet fordító Thuróczy Gergely vagy a másodikat magyarító Weisz Györgyiét.

Linkek:

Éjszakai Őrség — a regény

Twilight Watch, a harmadik rész

Szergej Lukjanyenko