Az Ocean néven futó minisorozat nem letaglózó darab, de szórakoztatóan megírt és szépen megrajzolt munka, éppen annyi remek ötlettel, amit a képregényipar brit internetjézusától el is várunk. Kilövés következik: brainoiz rövid és spoilermentes ajánlója az űrbe megy.

•

A Jupiter jégbe fagyott holdja, az Európa Arthur C. Clarke Űrodisszeia-regényei óta olyan emblematikus pontja Naprendszerünknek, ami időről időre visszaköszön valamelyik újabb science fiction műben. Dan Simmons Ilium című regényében például egészen kedves kis hommage formájában láthattuk viszont a Európát, de az Ocean tanúsága szerint Warren Ellist is foglalkoztatta, mi lehet a jégpáncél alatt. Ellisről amúgy valószínűleg a legtöbb képregényrajongónak nem a science fiction jut eszébe, pedig a futurológia vagy cyperpunk mindig is markáns eleme volt a műveinek. A klasszikusabb sci-fivel főleg rövidebb sorozatok formájában foglakozott (Tek, Tokyo Storm Warning, Ministry of Space). Tárgyalt vállalkozása egy hat epizódos történet, amit az a Chris Sprouse rajzolt, aki amúgy két Eisner-díjat is besöpört az Alan Moore nevével fémjelzett Tom Strongért.

A történet száz év múlva játszódik a jövőben. A Naprendszer betelepítése lassan és nehézkesen, de megkezdődött. Az űrhajók egyelőre ugyan túlzsúfolt, kényelmetlen állomásokra szállítanak embereket. A viszonylag laza ecsetvonásokból felvázolt háttérből úgy tűnik, az űrutazás még viszonylag drága, de már rutinmulatság, mint mondjuk most Airbus-szal repülni New Yorkba. A történet főhőse, Nathan Kane azonban kénytelen jóval messzebb merészkedni a bejárt területeknél is: az Egyesült Nemzetek fegyverellenőrét a még üres semmibe, a Jupiter egyik holdjára, az Európára küldik, hogy kivizsgálja az ott üzemelő két rivális bázis körüli anomáliákat.

A Cold Harbor nevű kutatóállomás három éve kering az Európa körül és a meglehetősen furcsa titkokkal teli holdat tanulmányozza. A közelben működik a Doors Corporation űrbázisa is. A világ (és a bolygóközi tér) legnagyobb szoftver- és kommunikációs gigásza ugyanis most már nem csak örökké lefagyó operációs rendszereket zúdít az emberiségre, hanem a jövőbe is tekint, vagyis szintén keres valamit odalent. (A Doorsról sokat elárul, hogy alkalmazottaik személyiségét az első munkanapjuk előtt elzárják az agyuk egyik rejtett zugába, és a céges template-tel helyettesítik, amely az intranethez csatlakozva megfosztja őket önállóságuktól és közvetlenül az agyukba sugározza a céges memókat; a managerek több szabadságot kapnak, ebből aztán problémák is lesznek). A Cold Harbor legénysége a céges különítmény szöges ellentéte, a szabvány morózus, de igazából jófej magányos űrzsoldosok kompániája. Nathan Kane-nel együtt arra próbálnak rájönni, mit keres itt a Doors Corporation, az olvasó pedig lassan azt is megtudja, miért éppen fegyverellenőrért szalajtottak. A válasz ugyanis az Európa jégpáncélja alatt található…

A minisorozat (ami egybegyűjtve, graphic novelként is beszerezhető már jó ideje) nem túlságosan bonyolult és Ellishez képest egészen visszafogottnak is nevezhető: nem korszakalkotó, de mindenképpen korrekt darab. Persze Nathan Kane ízig-vérig Ellis-karakter, ami jó pont, a történet pedig novellaformában bármikor beférne egy sci-fi magazin díjazott írásai közé. Ellis-rajongóknak és a scifi kedvelőinek ajánlott, könnyed olvasmány.