Mindig nehéz egy regénysorozat harmadik részéről úgy írni, hogy ne csak az első két rész olvasói számára legyen élvezhető, de itt az endlessen lételemünk a kaland és kockázat, ezért egy füst alatt megpróbáljuk bemutatni a sorozat eddigi alakulását is, anélkül, hogy bármit elspoilereznénk az újonnan érkezőknek vagy azoknak, akik esetleg csak az első részt ismerik.

•

Scott Lynch első regénye, a The Lies of Locke Lamora 2006-ban jelent meg, és talán nem túlzás azt állítani, hogy legalább olyan erősen indított, mint sok ismert szerző új kötete, legalábbis így utólag remek olvasói és kritikai fogadtatásra emlékszem. Megérdemelten, tegyük hozzá gyorsan: a Lies of Locke Lamora kiváló hangulatú regény, izgalmas történettel és jó karakterekkel. Ráadásul a minden hájjal megkent, de valójában szimpatikus szélhámosok és tolvajok főszereplése üdítő változatosságot jelentett a heroikus fantasyk és az akkoriban még szinte csak G.R.R. Martin által képviselt véresen realista fantasztikum között (a mester nyomdokain járó Joe Abercrombie szintén 2006-ban jelentkezett a Blade Itself című regényével). Ráadásul engem bármikor le lehet venni a lábamról mind a valódi Velencével, mind annak valamilyen fantasztikus/alternatív változatával, és a sorozat nevét adó Gentleman Bastards tolvajkompániája egy 18. századi Velencére hajazó metropoliszban ütötte fel a tanyáját. A történet szerint Camorr romlott városában, a paloták, szegénynegyedek, poshadt vizű csatornák és egy régen letűnt, mágikus civilizáció gigászi épületei között vidáman tenyésznek a tolvajklánok, amíg egyszer csak valaki el nem kezdi felforgatni a jól megszokott rendet. A kirobbanó káoszban pedig természetesen aktív szerephez jutnak a hőseink, a már emlegetett tolvajkompánia két főembere, a ravasz és furmányos Locke Lamora, illetve hű társa, az okos és művelt, de szükség esetén két machetével rendet rakó Jean Tannen.

A The Lies of Locke Lamorát az endlessen annyira szerettük, hogy rögtön két ismertetőt is írtunk róla (egy általánosabbat, elemzőset és egy történetcentrikusabbat – ha valaki akkoriban nem tartott még velünk, és a fentieknél részletesebben érdeklődne, kattintson), azóta pedig még magyarul is kiadták. A 2008-ban megjelent második rész, a Red Seas Under Red Skies már felemásabb regény lett. Nagyon jó a felütése: az első rész viszontagságai után hőseink egy mágikus és mechanikus csapdákkal védett kaszinót próbálnak kirabolni. Minden adott egy újabb fantasy-heist sztorihoz, viszont egy ponton a történet letér erről a csapásirányról és átvált egy terjedelmes hajózós-kalózos kalandba. Ezzel még mindig nem lenne semmi gond, sőt a címet tekintve az is meglepő, hogy egyáltalán van benne nem kalózos szál, de a két történetrész – nekem legalábbis – valahogy nem passzolt össze, arról is nem is beszélve, hogy bármennyire kedvelem a kalózokat, egy kicsit steampunkos, kicsit mágikus kaszinórablás még annál is jobban érdekelt. Aztán a történet egy ponton visszakanyarodik erre a szálra, hogy megfelelően el is varrja azt, bónuszként egy igen erős cliffhangerrel. (Erről is írtunk az endlessen, érdeklődők erre kattintsanak.)

Ezzel véget is ért az áttekintés, és sort keríthetünk a Republic of Thieves címet viselő harmadik részre, amelyre röpke hat évet kellett csak várni. Lynch közben a honlapjára töltögette fel a klasszikus planetáris románcokat idéző ingyenes regénye részleteit, és hiába készült el 2011-ben a könyvvel, utána teljesen át is írta az egészet. Ez az állapot minden még futó fantasy-sorozat olvasójának rémálma, és sokan örökre eltemették az eredetileg hét kötetesre tervezett szériát. Szerencsére 2013-ban mégis megtört a csend, megjelent a Republic of Thieves, ami – mintha kárpótolni akarná az olvasókat a kiesett évekért – az eddigi legvaskosabb kötet lett majdnem 900 oldalával, és több szempontból is visszatér az első rész hangulatához.

Spoilereket elkerülve maradjunk annyiban, hogy Locke és Jean a második rész eseményei után meglehetősen kilátástalan helyzetben találják magukat, és egyikük élete múlik azon, elvállalnak-e egy megbízatást, amely ráadásul esküdt ellenségeiktől érkezik. A közeg, ahova be kell épülniük, csak első látásra különbözik attól a világtól ahol eddig tevékenykedtek, és ismét kiváló hasznát vehetik az átverésben, manipulációban, alakoskodásban meg egyéb gyanús ügyletekben szerzett ismereteiknek: külső tanácsadókként kell megnyerniük Karthain városának egyik frakciója számára a közelgő választásokat, ahol majd eldől, a két nagy párt közül ki gyakorolja a világi hatalmat a következő öt évben.

Karthain a rettegett hírű mágusrend, a Bondsmagi uralma alatt áll, és a választási csatározásban a mágiahasználaton kívül minden eszköz megengedett, az emberrablástól a zsaroláson át a legpiszkosabb trükkökig. (Ezek a mágusok gyakorlatilag ennek a világnak az egyedüli mágiahasználói, akik egy exkluzív és halandók számára szinte megfizethetetlen orgyilkosrendként kamatoztatják képességeiket, már ha egyáltalán kellő kihívásnak tartják a feladatot). Locke és a Bondsmagi kapcsolata az első rész óta nem mentes a feszültségektől (hogy nagyon finoman fogalmazzunk), most azonban néhányukkal egy térfélen kénytelenek játszani. A helyzetet bonyolítja, hogy a másik frakció tanácsadója minden szempontból jókora előnnyel indul: Sabetha ugyanis nem más, mint Locke és Jean egykori társa, a Gentleman Bastards egyedüli tagja, aki valaha felül tudta múlni hősünket, arról nem is beszélve, hogy a hölgy a zseniális Locke Lamora egyetlen gyenge pontja.

És ha ez a rengeteg potenciális feszültséget és problémát rejtő szál nem lenne elég, ott a másik, ami a Gentleman Bastards múltjába visz. A könyv egyik fele ugyanis egy flashback (bár sok kapoccsal kötődik a jelenhez), a két szál pedig folyamatosan váltogatja egymást. A visszatekintés részben megint Camorr lagúnái közé visz, ahol megismerjük a Gentleman Bastards megalakulását, a szélhámossá válás próbatételeit, és természetesen az előző két könyvben rengeteget emlegetett, de egyszer sem mutatott kapcsolatot Sabetha és Locke között. A múltbéli szál sem mentes a megpróbáltatásoktól, ugyanis Father Chains egy időre kirúgja a kényelmes föld alatti búvóhelyről az egész díszes kompániát, hogy kiderüljön, meg tudnak-e állni a saját lábukon. Elméletileg csak Espara városába mennek egy színitársulathoz, de természetesen pillanatok alatt olyan katyvaszban találják magukat, ahol szélhámoskiképzésük minden trükkjére szükségük lesz, hogy végre színpadra állíthassák a Republic of Thieves című darabot. Mindkét történet egyre szilajabb tempóban vágtat a végkifejlet felé, hogy mindent szépen lezárva előkészítse a következő regényt, a Thorn of Emberlaint, amire remélhetőleg nem kell hat évet várni.(Azoknak, akik évek óta keresik a valaha Bastards of the Knives címen beharangozott három előzmény-kisregényt, félig jó, félig rossz hírünk van: már nem előzmények lesznek, hanem összekötő kapocsként szolgálnak majd a harmadik és a negyedik rész között, már ha egyszer mégis elkészülnek.)

A Republic of Thieves sok szempontból tartozásokat törleszt, és tulajdonképpen a legtöbb eddigi kérdésre választ ad – amelyek ügyes módon újabb kérdéseket vetnek fel. Amellett, hogy végre megismerjük Sabethát, választ kapunk az első rész óta kínzó kérdésre, vajon miért is van az, hogy a szinte mindenható mágusok nem veszik át az uralmat a világ felett, egyúttal közelebb kerülünk a Locke Lamora származását övező rejtélyhez. A világépítés sem szünetel, újabb szeletét ismerjük meg a világnak (a gigászi függőhidakkal teleszórt Karthain ismét remek helyszín), és fókuszba kerül az eltűnt mágikus szupercivilizáció rejtélye is.

A Republic of Thieves véleményem szerintem sokkal jobb regény, mint a második, bár még mindig nem olyan erős, mint az első – viszont érdekes módon erre csak azután jöttem rá, mióta kissé ülepedett az élmény, mert olvasás közben szabályosan pörögtek az oldalak. Lynch továbbra is nagyon jól ír, működnek a konfliktusok, és természetesen mindig a legizgalmasabb ponton vágja el a szálat és ugrik az időben. Negatívum, hogy amilyen erősen indul a különböző aljas trükköket bevető választási küzdelem, úgy fogy ki egy idő után lendületből, pedig sokkal több potenciál lehetett volna benne, és mint minden flashbackre épülő sztorinál, a múltbéli szállal is gond, hogy tudjuk, hőseink meg fogják úszni, hiszen az első regény szereplői. Összességében ajánlott olvasmány, akinek tetszett az első regény, mindenképpen szerezze be, még akkor is, ha némileg csalódott a másodikban.