„Hívhatnánk Ishmaelnek, de a valódi neve Coy” — Pérez-Reverte már a főszereplője Moby Dicket idéző színre léptetésével jelzi, hogy ebben a regényben a kalandos tengeri eposzok hangulatát kívánja megidézni. És való igaz, van itt minden, amit a műfaj sajátosságai megkívánnak: elsüllyedt kincses hajó, titokzatos térkép, kincsvadász hölgy, galád riválisok és a végtelen, kék mélység.

•

Coy tengerész. Magányosan járja a tengereket, és hajóról hajóra vándorol, állandó otthon, barátok és célok nélkül. Tagbaszakadt, szófukar férfi, aki alkalmanként ösztönösen és talán nem is a leghelyesebb módon cselekszik. Akkor is így tesz, amikor Barcelonában egy fiatal szőke lány segítségére siet, és némi kakaskodással megmenti két gyanús külsejű zaklatójától. A lányt Tánger Sotónak hívják, a madridi tengerészeti múzeum kutatója, és kurtára sikerült találkozásuk olyan helyzetekbe sodorja Coyt, amelyek ugyan gyermekkora kalandregényeit idézik, de ezúttal mind a veszély, mind a tét véresen valódi. A hideg szépségű Tánger Soto a legendás Dei Gloria roncsai után kutat: a jezsuiták kincsét szállító hajót a tizenhetedik században küldte hullámsírba egy kalóz valahol Spanyolország déli partjainál. A játszmában azonban már régen helyet biztosított magának Nino Palermo, a könyörtelen kincsvadász, és egy bizonytalan indíttatású, melankolikus törpe, aki mellesleg veterán katona és tapasztalt gyilkos. Tánger Sotónak mind az indítékai, mind a módszerei megkérdőjelezhetőek, ennek ellenére Coy tehetetlenül hagyja, hogy egyre mélyebbre merüljön a lány furcsa világában.

A vadászat gyorsuló iramban folytatódik. Tánger Soto térképe (ez a bizonyos carta esférica) ugyan lépéselőnyhöz juttatja őket, azonban ettől még számos titok vár tisztázásra. A nyomukban lihegő riválisok mellett bonyolítja a helyzetet Tánger és Coy feszült viszonya, a férfi meggondolatlansága és a délibábként fel- és eltűnő kincs reménye. A kutatás Barcelonától Gibraltáron át egy magányos öbölbe vezet, hogy aztán a Névtelen Hajók Temetőjében minden véget érjen.

A La Carta Esférica szórakoztatóan idézi meg a klasszikus tengerészregényeket és a kincsvadászatok krónikáit modern köntösben, amit külön színesít a szerző egyértelműen kicsendülő, tenger iránti rajongása. Különösebb újdonságokkal ugyan nem szolgál, sőt próbálkozik egy-egy régebbi ötlet reciklálásával, ami nem igazán válik a könyv előnyére, de ha nem is éri utol például az El Club Dumas szintjét, mindenképpen érdemes belevágni.