Spanyol történelmi-rejtélyes visszatekintő sorozatunk Carlos Ruiz Zafónnal és A szél árnyéka című művével folytatódik, ami magyarul két kiadásban is olvasható (…), és remekül megfér benne a poszt(-poszt)modern “regény a regényben” megoldás, nem kevés gótika, viktoriánus borzongás és modernkori spanyol történelem. brainoiz felújított ismeretője a kísértő hatású könyvről.

•

Barcelona óvárosának szívében hatalmas épület áll. Az öreg palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.

Az Elfeledett Könyvek Temetője tulajdonképpen menedék – egy-egy ritka könyv utolsó példánya számára. Annak, aki életében először jár itt, választania kell egyet az elfelejtett művek közül, és gondoskodni arról, hogy ne tűnjön el végleg. Daniel ösztönösen talál rá a neki szóló műre, és egészen biztos benne, hogy a kopott borítójú regény évek óta csak rá vár.

A szerzőt Julián Caraxnak hívják, a regény címe pedig A szél árnyéka. Szenvedélyes, borongós mű, és Daniel szinte azonnal a megszállottjává válik. Amikor elhatározza, hogy mindent kiderít a teljesen ismeretlen szerzőről, elhatározásával nyomasztó események egész sorozatát indítja el: ami egyszerű nyomozásnak indul, az a felnőtté válás folyamatává válik, és Daniel Julián Carax élete és halála mögött egyre komolyabb igazságokat vél felfedezni.

A nagyjából tíz évet felölelő regény történetét tulajdonképpen nehéz anélkül elmesélni, hogy elveszne a felfedezés öröme. A szél árnyékának egyik legerősebb eleme a fokozatosan kibontakozó történet. Ahogy a háború utáni diktatúra fenyegető árnyéka egyre súlyosabban nehezedik Barcelonára, úgy sötétíti el a titokzatos Carax iránt érzett megszállottság Daniel életét. A regénynek köszönhetően újabb és újabb embereket ismer meg — némelyikük hozzá hasonlóan egészségtelen érdeklődést tanúsít az ismeretlen szerző iránt. Ilyen a könyvgyűjtő Barceló, vagy unokahúga, Clara, a gyönyörű vak lány; a koldus, bonviván és hivatásos nagyotmondó Fermín Romero de Torres, és személyes nemezise, a hátborzongató Fumero felügyelő.

A Daniel körül felbukkanó emberek története újabb és újabb pontokon kapcsolódik össze, mintha minden esemény egy irányba, egy régi rejtély felé vezetne. Talán ehhez a titokhoz lehet köze a Daniel körül felbukkanó alakok legfélelmetesebbikének, akit Laín Culbertnek hívnak, mint (a fiktív) A szél árnyékában az Ördögöt.

Daniel történetében a háború sokkjából lábadozó Barcelona mindennapi élete elegyedik a jellegzetesen bombasztikus-górikus elemekkel: ilyen a Párizsba menekülő, éhező író, aki bordélyban zongorázik, a párbaj a temetőben, a rémisztő családi titkok, a szerelem, a bosszúvágy és a rettenetes idegen. Azonban ne feledjük, hogy soha, semmi sem lehet biztos egy könyvekről szóló könyvben, ami nagyrészt mások által elmesélt történetekből áll össze.

Persze nehéz kötéltánc ez. Ami valakinek ügyes játék a szöveggel, a nagyívű, de még pont hihető fordulatok ügyes adagolása, a giccset elkerülve (mint nekem), az mások számára a jól ismert toposzok túlságosan szolgai másolása lesz, például a regény egyik magyar kritikusa is ezt rója fel neki (Könyvhét) (Mellékszál, de érdemes  megfigyelni, a dicséretek ellenére milyen szívósan próbál fogást találni a könyvön ez a nagyon tipikusan magyar kritika, hogy végkövetkeztetésként szándékos vagy nem szándékos lenézéssel kimondhassa, “A szél árnyéka mutatós, olvasmányos könyv, de nem lépi túl a light irodalom ismert kereteit”.)

Egyébként azt, hogy Zafón itt még milyen jól játszott a spanyol valóság és klasszikus rémregények keverésével, leginkább a következő könyve, az El juego del Ángel / Angyali játszma bizonyította be. A lazán kapcsolódó előzménytörténet receptje nagyjából ugyanez, csak még túlzóbb, még hihetetlenebb, még gótikusabb néhány fordulata, ami éppen elegendő ahhoz, hogy kizökkentse az olvasót a suspension of disbelief hatása alól. Azt azért tegyük hozzá, hogy az Angyali játszma egy nagyon hangulatos, szépen megírt könyv, a helyenként még kísértetiesebb Barcelonával a középpontban, de A szél árnyéka sokkal jobban működik.

A szerzőről

Carlos Ruiz Zafón 1964-ben született Barcelonában. Első könyvével, a Principe de la Niebla (A köd hercege) című regénnyel 1993-ban díjat nyert. Eddig hat nyelven, több mint 250 ezer példányban adták ki a műveit. Jelenleg Los Angelesben él, ahol forgatókönyvíróként dolgozik.

A magyar kiadásokról

A szél árnyéka először az Új Palatinusnál jött ki 2005-ben, 2009 végén pedig az Ulpius-ház kiadásában jelent meg szép új borítóval, ugyanebben a fordításban, már igazodva az Angyali játszma dizájnjához.

A szél árnyéka olyan műfajba tartozik, melyhez a spanyolok (gondoljunk Arturo Pérez-Revertére) a jelek szerint nagyon értenek: történelmi kulisszák között játszódó, izgalmas, rejtélyes és hatásos történet. Számomra egyike lett azoknak a regényeknek, amelyek olvasás után nem eresztenek, írtam 2005-ben, és ezt öt évvel később is meg tudom erősíteni.

Lazán kapcsolódó linkajánló:

akik szeretnének többet tudni az előzményregénynek tekinthető, de amúgy magában is olvasható Angyali játszmáról, azoknak következzen két alapos ismertető:

isolde

és a könyvesblog

kritikája.

Érdekességek:

Carlos Ruiz Zafón angol nyelvű honlapja, rengeteg információval a szerzőről és a regényeiről

…és aláfestő zene A szél árnyékához az írótól (thx, bakou!)