Az urban fantasyben utazó szerzők olyan lelkesen népesítik be Londont mitikus teremtményekkel és mágikus helyekkel, mintha grandiózus, természetfölötti városrendezést tartanának a metropoliszban. Szerencsére Londonnak jól áll ez a misztikus-dark szerep, Jack ismertetőjéből pedig azt is megtudjuk, vajon a nálunk a Hawk & Fisher-sorozatról ismert szerző Nightside-szériája hogyan teljesít a többi versenyző között.

•

Welcome to the Nightside

Minden fantasy-rajongóban felmerül előbb-utóbb (főleg, ha épp hasonszőrűek asztaltársaságában fogyaszt alkoholt), hogy ő tulajdonképpen tényleg tudna írni egy könyvet. Egy JÓ könyvet. Amiben benne van mindaz, ami egy fantasyt jóvá tehet. Ekkor a társaság átalakul alkotóközösséggé, és tempósan dobálják be az ötleteket. Legyen benne vámpír, vérfarkas, zombi. Legyen benne városi környezet, eldugott hegyi kastély. Időutazás, mágia, mitológia, poszt-apokaliptikus vonal. És csak bugy-bugy-bugyborékolnak az ötletek. Reggelre aztán elpárolognak az alkoholgőzzel, és csak a jóleső micsoda-este-volt érzés marad utánuk. És némi fejfájás.

Fogadni mernék, hogy ez történt Simon R. Greennel is annak idején, de őt jobb memóriával (vagy jegyzetelésre való hajlammal) verte meg a sors, így azon a másnapos reggelen, amikor az ügynöke felverte egy telefonhívással hajnali tizenegykor, hogy az előző nap megígért ötletet kisajtolja belőle… Nos, azt hiszem, tudod, hová tartok ezzel.

A Nightside-sorozat ilyen. Pofátlan lopás Életteli plagizálás, amiben időutazó robotok, utcai sámánok, buggyant istenek, mestergyilkosok és megnevezhetetlen életformák (jövő csütörtökig megnevezhetetlenek, amikor majd Green egyik cimborája két böfögés között megvilágosodik) rohangálnak fel-alá a többé-kevésbé kitalálható cselekményszálakon. A helyszín London egyik titkos, elfelejtett, sötét negyede (igen, Gaiman és a Neverwhere / Sosehol, például), aminek fizikai kiterjedése csak egy négyzetmérföld, de természetesen térmágiával egy közepes metropoliszt zsúfoltak bele. Az időpont hajnali három. Mindig. A főhős egy természetfeletti képességekkel megáldott, veszélyes magánnyomozó. Minő meglepetés. Hadd hagyjam el a (például) kitételt.

És akkor most álljunk meg egy percre. Reményeim szerint eddig nem vagy biztos benne, vajon pozitív vagy negatív a felhang. De tudom, reményeim csalókák. Tudom, hogy tudod, hogy én imádom ezeket a fércműveket. Elcsépelt, unalmas, ezerszer felhasznált sztorik és szereplők, sőt mondatok. Nem fogod elhinni, de bizonyos leíró mondatokat szó szerint megismétel az eddig megjelent tíz könyv mindegyikében. Az egyik rendszeresen szereplő kisebb isten, Eddie említésénél sosem felejti el megemlíteni, hogy „az utolsó hírek szerint épp el van foglalva az Istenek utcájában (igen, Pratchett és Ankh Morpork, például) valami igazán fertelmes és gyomorforgató dologgal, mely a szokásosnál is fertelmesebb és gyomorforgatóbb lehet, ugyanis néhány isten zokogva menekült ki onnan”. A tizediket még nem olvastam, de nagy összegű fogadásra vagyok hajlandó. Benne van. Benne lesz az azt követő kettőben is – a jelenlegi tervek szerint a sorozat lezárul tizenkét kötetnél.

Az egyes történetek felsorolása helyett összefoglalom a főbb karaktereket: Veszélyes Gyilkosok, Akiktől Mindenki Fél. Mindenki más fogyóeszköz. A fő- és algonoszok, mellékszereplők, ártatlan kívülállók, nem-játékos-karakterek előbb-utóbb elpusztulnak, s nevükre nem emlékszik senki. Ennyi.
Hősünk John Taylor, a fehér ballonkabátos igazságosztó, aki egy bemutatkozással és kemény tekintettel el tud söpörni egy tankhadosztályt. Női főszereplő a valkűralkatú Shotgun Suzie, a Nightside Legveszélyesebb Fejvadásza, aki (ha utánaszámolnánk, rájönnénk, hogy tényleg) képtelen számú ellenfelet irt ki. Megjelenik még Eddie, „a nyeles borotva punk istene”, ld. fent és Walker, a Nightside csúcsbürokratája, akit urai felruháztak a Hanggal, amivel bárkit bármire rá lehet venni. Még egy emóst is, hogy hagyja már abba ezt a hülyeséget.
Mielőtt elfelejteném, a Nightside-ban üzemel a világ legrégibb kocsmája, aminek a pincéjébe temették Merlint. Azt kell mondanom, a kocsmai közönség és jelenetek leírásai rendkívül plasztikusak.

A Nightside, mint ötlet, képtelen és logikátlan és egymásra hajigált és szemtelen. A Nightside, mint olvasnivaló… baromi szórakoztató, ha a helyén kezeled és nem támasztasz naaagy irodalmi elvárásokat, csak kikapcsolódni akarsz.

Linkajánló:

Fan art 1.

Fan art 2.