Az Unwrittent az alapötlete alapján akár posztmodern képregénynek is nevezhetnénk, de nem akarjuk megbántani, meg egyébként is, ahhoz túl jó és izgalmas. brainoiz rajongó lesz, közben spoilermentesen ismertet, érinti a Harry Potter-jelenséget  és a végére paranoiásan jeleket kezd el kutatni az írott szövegekben.

•

Mike Carey aktuális képregénye, a The Unwritten hosszú ideje az első olyan sorozat, ami rögtön a kezdő kötetével azonnali függőséget okozott a cikk szerzőjében. A borító gyönyörű (Yuko Shimizu készítette, mint a sorozat összes borítóját), Peter Gross rajzai elegánsak és szépek, a történet remek felütéssel indít, pörög végig, akad benne rejtély, izgalom, ráadásul – itt a lényeg – ötletes mitológiát teremt, ami a fiktív irodalmi karakterekre épül. Az Unwritten ebből a szempontból telitalálat. Ez nem a Gaiman-féle mítoszújrateremtés, nem a Warren Ellis-féle megközelítés, aki az angolszász  pulpot remixeli zseniálisan, még csak nem is olyan, mint Alan Moore-tól a League of Extraordinary Gentlemen-széria (itt és itt), ahol különböző fiktív karakterek mozognak a különböző kitalált helyekből álló világban. Az Unwritten hasonló, de mégis más.

A brit Mike Carey nem ismeretlen a képregényes szakmában. Első nagy dobása a Lucifer című képregénysorozat volt, ami a Sandman-saga lezárása után az egyik legkarakteresebb mellékszereplő sorsát kísérte tovább hat (földi) éven át. Carey közben legalább ötven epizódon keresztül nehezítette John Constanine sorsát a Hellblazer (itt és itt) logó alatt, és ez csak a két nagyobb cím a sok közül. A képregények mellett írt néhány Felix Castor-regényt is, amelyek szintén kiválóan sikerültek. Carey  tehát határozottan profinak tűnik abban, hogy létező figurákat keltsen életre. Az Unwritten teljesen saját karakterekkel dolgozik – de Carey bizonyos értelemben mégsem szakad el a hagyományokról.

A történet egyik hőse egy Wilson Taylor nevű író mega-giga-szuperbestseller regénysorozatának központi karaktere, bizonyos Tommy Taylor, a kamasz varázslónövendék. A szemüveges mágus-zseninek titokzatos tetoválás éktelenkedik a csuklóján, ami fájdalmasan sajog, ha felbukkan nemezise, a vámpírszerű Ambrosio gróf, akivel 12 köteten át tart a küzdelme. Van  egy szárnyas macskája és két hűséges barátja, Sue és Peter. Ismerős, igaz?

Az Unwritten másik, valódi szereplője Tom Taylor. Ő Wilson Taylor felnőtt fia, aki valaha a varázslónövendék figuráját ihlette, majd egész életét az apja teremtette mítosz árnyékában élte le. Wilson Taylor azonban az utolsó könyv befejezése után nyomtalanul eltűnt, amivel számos színpompás összeesküvés-elmélet ihletőjévé vált, ami nem vigasztalja a fiát, aki édesanya nélkül nőtt fel, és most aztán teljesen magára maradt. Tom pedig boldogul, ahogyan tud. Bár gyűlöli Tommy Taylort, mégis a mítoszból próbál élni – miután megbukik regényíróként, zenészként, és saját magát sem képes eljátszani a regényből készült filmekben, pénzért dedikál a varázslótanonc nevében a találkozókon.
És ekkor beüt a bomba: az egyik képregényes találkozón bizonyítékok alapján azzal vádolják meg, hogy valójában nem is Wilson igazi fia. A botrány hatalmas, de csak a kezdet: a vádak súlyosbodnak és felbukkan néhány egészen nem hétköznapi figura, akik nagyon, nagyon nem kedvelik Tommy Taylort.

A történetről elég ennyi, a többit mindenki fedezze fel magának. Egyébként is, bármennyire fordulatos a sztori, sokkal ütősebbnek tűnik az Unwritten lassan épülő mitológiája, ami – mint az ennyiből elég látványosan kiderülhetett – nem kicsit épít a Potter-jelenségre. Mielőtt azonban bárki plágiumot emlegetne, Tommy Taylor nem Harry Potter-klón, hanem maga a Potter-jelenség megtestesülése. Eszköz, mert Harry Potterről mi, olvasók (nagy valószínűséggel) mindent tudunk.
Carey ezzel a megoldással elérte, hogy elegendő legyen felvillantania néhány részletet a Taylor-könyvekből – a képregény ilyenkor kilép a panelekből és illusztrált prózává változik –, és mi, olvasók máris kiegészítjük a részleteket az általunk ismert háttérrel. (Vagy csak azt hisszük, hogy mindent tudunk pár tipikus jelenetet alapján?) Mindez tökéletesen bizonyítja, milyen hihetetlenül életszerűvé tud válni egy fiktív karakter, akit emberek milliói ismernek, néha talán jobban, mint a közeli barátaikat: mindent tudnak róla, az álmait, a félelmeit, a vágyait… és ennek nagyon fontos szerepe van az Unwritten történetében.

Az Unwritten ugyanis magával az irodalommal játszik, a teremtett lények erejével. Carey vidáman trükközik az alapötlettel, és ebben remek társa a rajzoló, Peter Gross: néha kiderül, hogy egészen más történetben vagyunk, mint hittük volna, maga a fikció, a fikció valósága és annak fanfictionje keveredik egymással. Mindez a kötetet záró epizódban tetőzik, elhessegetve a maradék kételyeket, ha valaki egészen addig egy ügyes Potter-gondolatkísérletnek vélte a dolgot.

A The Unwritten jelenleg (2010 márciusa) a tizedik epizód környékén jár. Az első öt füzet 2010 elején jelent meg egy kötetbe gyűjtve, a Tommy Taylor and the Bogus Identity címen. Érdemes megpróbálkozni vele.

Érdekes adalék 1: Peter Gross volt a Neil Gaiman-féle Books of Magic minisorozat rajzolója. Ez remek olvasmány, de itt és most az érdekes benne, hogy évekkel a Harry Potter-könyvek előtt jelent meg, és egy szemüveges angol tinédzserről szól (bagollyal), akiből a világ leghatalmasabb mágusa válhat.

Érdekes adalék 2: az Unwritten hajlamos kihozni az emberből , hogy minden, írással kapcsolatos dologban összefüggéseket lásson, és rejtett jelentéseket fedezzen fel bennük. Például most tűnt fel, hogy a bevezetőben emlegetett fikciómixelő, újraérelmező és -teremtő képregényszerzők mind britek. Azt még nem tudom,  hogyan illik a képbe Bill Willingham, a Fables alkotója. De kell, kell lennie valaminek… (szerző tébolyultan motyogva el)