The Curse of Monkey Island

Posted In: ludens

monkey-island-3-cover.pngA cikk szerzőjének és a szerkesztőség még legalább két tagjának egybehangzó véleménye szerint ez a legendás Monkey Island-széria leghangulatosabb epizódja, abból az időből, amikor a számítógépes kalandjátékok a hozzájuk illő rajzfilmes stílusban pompáztak. Párbajok, kalózok, milliónyi poén, utalás és végre szinkron! (Meg sok spoiler, de ugye mindenki játszott már vele?)

Guybrush él! …és egy dodzsemben veti papírra visszaemlékezéseit! 1997-et írunk, amikor több évnyi fondorkodás és gőzölgő miazma kibocsátása után LeChuck újra elindul meghódítani a Hármas-szigetcsoport gyönyörűséges kormányzóját, Elaine Marley-t. Amikor az éhező és szomjazó Guybrush becsordogál a Zsákmány-sziget öblébe, a  parton Elaine éppen megpróbálja az erődjét és kegyeit egyaránt ostromló LeChuckot leszerelni. A kormányzót persze nem kell félteni: a „legyünk inkább barátok” és a „te így is túl jó zombikalóz vagy hozzám”-típusú dumákat ágyúszóval is nyomatékosítja, így a kedélyes lövöldözést csak Guybrush elfogása és bekasztlizása szakítja félbe.

Miután egy félresikerült vudu-kísérlet következtében LeChuck felrobban, hajója pedig elsüllyed, a szerelmespár a Zsákmány-sziget partján ünnepelheti győzelmét. Az alkalom megkoronázásaképp Guybrush megkéri Elaine kezét, arra pedig egy hatalmas gyémántgyűrűt húz. Csak Wallynak, a Harammia-sziget túszul ejtett térképészének rémlik, mintha ez lenne LeChuck megátkozott eljegyzési gyűrűje, amit Elaine-nek szánt. Amikor beélesedik Elaine kezén a gyűrű átka, rögtön hatalmas aranyszoborrá válik, amire rögvest szemet is vetnek a közeli Veszéj-öbölben tanyázó kalózok.

curse-monkey-island-guybrush-captured.gif

Innentől fogva Guybrushnak már csak vissza kell szereznie szobormenyasszonyát, legénységet kell toboroznia és meg kell találnia a Vér-szigetre vezető térképet, hogy az ott található  ellengyémánttal feloldja az átkot. Ugye menni fog, mint a karikacsapás? Mivel az útja során arrogáns francia kapitányokkal, éneklő borbély-kalózokkal és mindenféle Shakespeare-t modernizáló rendezőkkel is meggyűlik a baja, korántsem lesz egyszerű feladat életet lehelni Elaine-be. Valamint azt se feledjük el, hogy Vér szigetén Guybrushnak kétszer is meg kell halnia, részt kell vennie egy kannibál-szertartáson, és az elszakadásukba belehalt szellempárt is az oltár elé kell vezetnie.

Az a félelmet nem ismerő játékos, aki az 1991-es LeChuck’s Revenge után csöppen a CMI-be, a változások egész hadával találja magát szemközt. Először is, a pixel-kockás, kissé tömzsi főhősünk immár a múlté: a CMI Guybrusha langaléta, szőke copfos fickó, aki leborotválta a LeChuck’s Revenge-ig növesztett szakállát. Az egész játék a rajzfilmek látványvilágát idézi, amit elsősorban Bill Tillernek és lelkes csapatának köszönhetünk. Tiller kacskaringós felhői azóta a sorozat vizuális örökségévé váltak, és az általa alkotott, élettel és kifejezőerővel teli helyszínek hatással voltak az Escape from Monkey Island és a Tales… stílusára is.

curse-monkey-island-night-scene.gif

Ha egy kicsit a fülünket is hegyezzük, hasonló változást figyelhetünk meg a hangok terén is: a Michael Land, Clint Bajakian és Peter McConnell-trió alkotta zenei aláfestés sem szintetizált chip-zene már, hanem igazi vonósokra, karibi együttesre és más élő hangszerekre komponált, filmzenei hatásokkal operáló muzsika. És ami talán a legfontosabb: ez az első Monkey Island játék, ahol minden szereplő beszél. A főszereplő hangját a nagyszerű Dominic Armato adja, Elaine-t Alexandra Boyd alakítja, míg LeChucknak a legendás Earl Boen kölcsönözte a hangját. A mellékszereplők közül ismerős lehet a Kacsamesék Dagobert bácsija, Alan Young, aki itt a skót Haggis McMutton torkába bújik, vagy a Lucasszal régóta együtt dolgozó, illetve a Kacsamesékben szintén játszó Terence McGovern, esetleg a számtalan más videojátékban hallott Neil Ross is.

A játékmenet és a kezelőfelület a régi SCUMM™-motorra épül, azonban a korábbi Lucasarts játékok közül leginkább a Full Throttle-re hasonlít, nem az LCR-re: a képernyő alját elfoglaló, előbb 12, majd 9 parancs, valamint Guybrush nadrágjának tartalma eltűnt a CMI-ben; helyette egy jobbklikkre nyíló kincsesládával és egy balklikkre feltűnő verb-coinnal felvértezve indulhatunk útnak az átkot visszafordító gyémántért. Szintén az előző Monkey Islandektől eltérően a Curse-ben helyett kapott egy egész fejezetet kitevő minijáték is. A „Three Sheets to  the Wind” címet viselő harmadik fejezetben egy musical-betét után a förtelmes francia akcentusú Rottingham kapitány és az általa gazul elbitorolt térképünk nyomába eredünk egy Pirates!-típusú játék keretében. A tengeri csatákat egyre nagyobb és nagyobb hatótávolságú ágyúkkal vívjuk meg, a megcsáklyázott hajók kapitányát pedig az első részből már ismerős sértegető kardpárbajban kell legyőznünk. Ám a tengeren a sértéseknek és a riposztoknak rímelniük kell, így igazi szókincsbővítő elmetornává válik a Rottingham kapitány elleni küzdelem, aki csak támad, és más kifejezésekkel sérteget, mint a többi kalóz.

curse-monkey-island-guybrush-sword-fight.gif

Persze a Monkey Island-játékoktól megszokott szürrealitást a CMI-ben sem kell mellőznünk. Zsákmány szigete például telis-tele van csirkékkel, akiket az ördögi El Pollo Diablo véd meg a sziget vendéglősétől. Aztán ugyanitt tekinthetjük meg a Slappy Cromwell nevezetű félreértett színész-rendező legújabb agyszüleményét, egy átkalózosított Shakespeare-varietét, amiben ágyúgolyó-zsonglőrködés, félig ismerős idézetek, és egy majomközönség is szerepet kap. Végül itt találkozhatunk Jonathan Ackley és Larry Ahern legnagyobb elmeszüleményével, Murray-vel, a világuralomra törő beszélő koponyával is, akinek a játék legemlékezetesebb beszólásai jutottak.

Aztán amint a Vér-szigeten megszereztük a LeChuckéval egyező méretű, de szeretettel átitatott gyémántot, és életet leheltünk a ragyogó szépségű Elaine-be, LeChuck csontváz-legénysége elfogja a dürrögő párocskát. A következő két fejezet erejéig pedig visszakerülünk a második rész végéből megismert Elátkozottak Vidámparkjába. Itt LeChuck egy Bond-gonoszhoz méltó lelkesedéssel magyarázza el Guybrushnak majmokkal és sok-sok kínzással véghezvitt ördögi tervét, melynek révén vidámparkját megépítette és csontvázhadseregét összetoborozta, majd (szintén az előző részhez hasonlóan) Guybrush-t gyerekké változtatva a biztos pusztulás küszöbén hagyja. Innen kell főhősünknek újra felnőnie, és az újabb rész kezdetéig megsemmisítenie ősellenségét.

Összességében azt kell mondanom, hogy az idáig kijött négy és fél Monkey Island-részből (a Tales-nek a cikk írásakor az ötből már megjelent három epizódja) a CMI a szívemnek legkedvesebb darab. A sorozat szellemiségéhez és mondanivalójához ennek a résznek a rajzstílusa, zenei kompozíciója, története és rendezése áll a legközelebb, a humorról már nem is beszélve.
Ebben a részben találom a legtöbb eredeti, igazán emlékezetes szereplőt: a már említett Murray-n kívül a szintén Bond-filmekből előlépő King Andrétól kezdve a vidámpark Dinghy Dog™-figuráján keresztül a borbélyüzlet három kalózán át (Edward „Snugglecakes” Van Helgen neve és figurája különösen telitalálat) egészen a Vér-szigeti fogadósig, Griswold Goodsoupig. Ezen felül, harmadik rész révén, régi ismerősök is visszatérnek, akiket az új írókettős más színben láttat: Stan, a használt-minden-árus ebben a részben életbiztosításokat köt, és egy kriptában rendezi be főhadiszállását; Citromfej és a Majom-szigeti kannibálok áttérnek a vegetáriánus életmódra és Vér szigetére költöznek; a vudu-papnő pedig egy rész erejéig megszépül.

scummvm_0_11_1-full.png

Az egyik legzavarbaejtőbb momentum a játék végén történik, miután a győzedelmes kalandor végigülte a játék stáblistáját (ezt Lucaséknál egyébként is érdemes végignézni, ugyanis sűrűn kecsegtetnek húsvéti tojásokkal, humoros feliratokkal, és minden mással, ami az IMDB-n a crazy credits címszó alá kerülne). Ekkor visszakerülünk a vidámparkba egy beszélgetés erejéig, amiben kiderül, hogy a rossznyelvek szerint a vidámpark alkotója nem szakadt apró darabokra, hanem saját kis birodalma alatt, a jég alá temetve várja a feltámadását. Noha ez nyilvánvalóan a következő rész felé hagyta nyitva az ajtót, az igazán nagy csavar benne az, hogy egy másik vidámpark-építőről, Walt Disney-ről is úgy tartják, hamvasztása csak álca volt, valójában a haláltól való félelme a föld alá üldözte, és ma is Disneyland mélyén fekszik lefagyasztva. Ebből mindenki vonja le a magának szimpatikus következtetést, én a magam részéről a Tales of Monkey Island után tervezem a saját elméletem kidolgozását. Addig is: jó játékot mindenkinek.