Warren Hammond: KOP

Posted In: könyv, Warren Hammond

Hammond_kopEgy meggondolatlanul terraformált bolygó, ópiumtermesztőktől és különféle hüllőktől hemzsegő dzsungel, drogbárók és korrupt rendőrök, és egy gyilkosság, aminek szálai a felsőbb körökbe vezetik nyomozó főhősünket – könnyed noir sci-fi olvasmány flynn ismertetésében.

 

Warren Hammond New Yorkban nőtt fel, majd tanári diplomát szerzett, és a Colorado államban található Denverben telepedett le. Idővel megtalálta élete szerelmét, akivel azóta bejárta már az egész világot (a weboldalán  rengeteg kép tekinthető meg), a maradék szabadidejében pedig ír. A KOP az első regénye, 2007-ben jelent meg, és hatalmas sikert aratott.

A cselekmény 2787-ben játszódik egy Lagarto nevű bolygón, amit pár évtizeddel korábban mexikói tudósok alakítottak át lakhatóvá. A planétára a tervek szerint ígéretes jövő várt, ugyanis az éghajlata kedvezett a gyümölcstermesztésnek, ennek következtében pedig a lagartóiak monopolhelyzetbe kerültek a pálinkaiparban. Arra viszont már senki nem gondolt, hogy a fénysebesség ellenére is lassú szállítás miatt (nagyjából tíz év az út a Földre) ezzel mit sem érnek, ugyanis addigra a konkurencia más, Földhöz közelebbi bolygókon ugyancsak kiépítette a saját hálózatait. Mire megérkeztek az első bevándorlók, a bolygó gazdasága tönkre is ment, így a regény kezdetén már egy jobbára szegénynegyedekből álló, eldzsungelesedett koszfészek az egész, jelentős hüllővilággal. Minden a velejéig korrupt, mindenki egyik napról a másikra él, többnyire mások – például a turisták – átveréséből. A dzsungel kiváló terep az ópiumtermesztésre, ezért a helyi erők állandó harcot vívnak a drogbárókkal. Viszont régen le vannak osztva a lapok, és nem mindenkinek érdeke levadászni a dílereket, inkább fenntartják a látszatot.

Ebben a világban, pontosabban Koba városában él a könyv főszereplője, Juno Mozambe nyomozó (innen ered a regény címe is: Koba Office of Police), aki túl van már karrierje fénykorán, és a megélhetését védelmiHammond_kop pénzek begyűjtéséből biztosítja. Ugyanolyan mocskos, mint munkatársai, de már nincsenek nagy vágyai: éli alkoholista életét, és próbálja rendbe hozni a házasságát, hogy öreg éveit ne egyedül kelljen töltenie. Viszont a főnöke, Paul Chang tíz év után újra megbízza egy gyilkosság felgöngyölítésével, ráadásul társat is ad neki a zöldfülű Maggie Orzo személyében – Maggie a szülei nyomására érkezett a felső tízezerből, és rendkívül naiv. Az ügy kiindulópontja egy magas beosztású katona holtteste egy bordély mögött, Chang pedig úgy sejti, hogy a polgármester áll az egész mögött. Felkéri hát régi barátját, hogy járjon utána a gyilkosságnak, és közben próbáljon meg levadászni minél több befolyásos embert, akár a korrupt polgármestert is.

A KOP történetét nem nevezném túlságosan bonyolultnak vagy eredetinek, de Hammond piszkosul jól, mondhatni hibátlanul göngyölíti a cselekményt. Fejezetről fejezetre egyre inkább életre kel Lagarto világa, egyre több mellékszereplőt ismerhetünk meg, és egy külön szálon keresztül kiderül az is, Mozambe és Chang hogyan kötött üzletet egykor a maffiával egy szebb Lagarto megteremtése érdekében. Hammond agyszüleményében annyira reménHammond_exkopytelen az élet, hogy még a maffiának is célja egy olyan infrastuktúra kialakítása, amiben több pénz folyhat be az illegális műveletekből – ezekért cserébe lemondtak pár kerületről, ahol viszonylagos rend épült ki. A valamivel több mint háromszáz oldal során az író szépen be is mutatja Koba összes kerületét, megismerkedhetünk a kezdetleges technológiákkal, és átláthatjuk az egész hatalmi hierarchiát. Maga a történet különösebb csavarok nélkül, de kiváló befejezéssel ér véget, és a sci-fis környezet ellenére hangulatában inkább noiros kriminek nevezném, esetleg thrillernek, némi cyberpunk beütéssel. A szereplők közül Mozambén kívül csak a társát, a feleségét és a főnökét ismerhetjük meg részletesebben, de az embernek nincs hiányérzete. A KOP ugyanis nem akar nagyszabású regény lenni: szórakoztató, lendületes olvasmány, aminek az egyszerűsége miatt hibái sincsenek. Részemről két nagyobb lélegzetvételű regény közt olvastam el, és remek átvezetésnek bizonyult.

Ráadásul tavaly megjelent már a folytatás is Ex-KOP címmel (a szerző honlapjáról letölthető néhány fejezet), jövőre pedig trilógiává bővül Mozambe nyomozó története, ugyanis Hammond írja már a harmadik könyvet, a KOP Killert.