Létezik dél-afrikai scifi? És van még cyberpunk? Rorimack ismertetőjéből kiderül, hogy a válasz mindkét kérdésre határozott igen, ráadásul egy sodró, ötletes regényben ötvözve. Letiltott vállalkozók, feltört identitások és nanóval boostolt vérebek. A műhöz pedig plusz fotóalbum, soundtrack és egyebek.

•

A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, gonosz cégek, hacker-programozók, underground mozgalmárok, génmódosított harci ebek meg nanotech. Nem érdemes azonban ennyivel leírni a Moxylandet. Lauren Beukes már ahhoz is elkésett, hogy egy újabb bőrt húzzon le a kiberpunk fehérre csócsált csontvázáról, így hát a hölgy fogott egy defibrillátort, és új életet lehelt a szörnyetegbe. Sikerült neki.

Dél-afrikai Köztársaság, úgy egy évtized múlva: a cégpalotákban a kapitalizmus globális szabályai szerint űzik a mocskos helyi játszmákat, az utcákon identitással (és az azt jelképező mobillal) rendelkező egyéni vállalkozók próbálnak túlélni és megmaradni a törvény innenső oldalán. A rendőrség keze és sokkolója ugyanis könnyen eljár: az eredmény ideiglenes letiltás a rendszerről, a civilizációból, és akkor még jól jártak, hiszen a nanóval dúsított rendőrkutyák vagy az időzített Marburg-láz nem ennyire kíméletes. Ők a társadalom legális tagjai – az utcakölyköknek, a bevándorlóknak, a letiltottaknak még ennyi sem jut

Ebben a környezetben élnek a regény szereplői, és ezt érdemes kihangsúlyozni. Egyrészt, vitathatatlanul ott az egzotikum – Afrika még mindig fehér folt  a (scifi) irodalom palettáján, ezért is hat különösen élénknek, izzónak a szöveg nyelve, az ezernyi izgalmas, apró részletből összeálló világ, hiába sejtjük, hogy Lauren Beukesnek ehhez elég kimennie az utcára. Ez a világ más – úgy érezzük, megismeréséhez kellene legalább egy repülőjegy és két év, mégis elég pár bekezdés, és máris otthon vagyunk.

Másrészt, és ez a fontosabb, a szereplők ezer szállal kötődnek ehhez a világhoz. Elhisszük, hogy ott élnek és nem csak a regény kedvéért toborozták őket össze.

Az ezer szál előnye, hogy van időnk kiélvezni a szereplők megismerését. Kendrát, a fotóslányt, aki megpróbál visszatérni a fényképezés analóg gyökereihez, miközben szervezetében az új kísérleti nano, a Ghost dübörög. Tobyt, a vloggert, aki  a világhír előtt még bérmelókat vállal VR és AR játékokban, többek között a címadó Moxylandben, ahol egy feltört identitásba bújva tizenévesekből püföli ki az XP-t. Tendekát, aki nem tudja eldönteni, hogy ő most éppen önkéntes szociális munkás vagy az utcakölykök Che Guevarája. És Leratót, a céges programozót, aki elhiszi, hogy túljárhat az anyacég eszén.

Lassan összekapcsolódnak a látszólag független részek, és amint egyre élesebben látjuk, ki mozgathatja a háttérből a szálakat, úgy vagyunk egyre biztosabbak benne, hogy ennek nem lesz jó vége. Mert a Moxyland lehet egy tündibündi virtuális valóság, de Beukes regénye maga a kőkemény valóság, ahol senki sem remélheti, hogy megússza ép bőrrel.

Civiljogi mozgalmak találkoznak céges szabályzatokkal, élő szerepjátékok éles lőszerekkel, modern művészetek valódi terror-performansszal  – nincsenek hősök, csak gyalogok egy átláthatatlan sakktáblán.

A Moxyland ismeretlen világba vezet, a történet mégis ismerős. De ilyen jól elmesélve nagyon ritkán hallhatjuk – ha megtaláljuk, rögtön csapjunk le rá.

A könyv jelenleg csak dél-afrikai kiadásban (papír és e-könyv) kapható, de hamarosan jön az európai kiadás is a Harper Collins ígéretes, új spekulatív fikció részlegétől, az Angry Robotstól. Én a jelenleg is kapható epubos ebookot ajánlom, nem csak az ára miatt: a Moxylandnek ugyanis nem csak egy AR/live-rpg megnyitó dukált, hanem saját soundtrackje is van,  és a fenti könyv ezt is tartalmazza, számítógépre tökéletesen elegendő minőségben. Aki meg beleolvasna, annak itt egy fejezet.