Már megint egy London alternatív alvilágában játszódó regény, gondolta a szerkesztő, de aztán pirulva rá kellett jönnie, hogy az alábbi cikkben is hivatkozott klasszikusokból egynek sincs saját ismertetője az endlessen, úgyhogy helyesbítés: London! Alternatív London! Alternatív londoni alvilág, alagutak, tolvajbandák, üldözött, fiatal női főhős, rejtélyek, alagutak, London! flynn ismertetője egy pörgős kalandregényről.

Különféle írók különféle stílusú, sikeres regényei miatt ma már közhelynek számít, hogy az ember sosem látja az igazi valóját annak a közegnek, amiben él: mindaz, ami körbevesz bennünket, csak álca, miközben a valóság sokkal zordabb és kegyetlenebb képben tünteti fel az otthonunkat. Emiatt ma már elég nehéz (hacsak nem lehetetlen) újat írni ebben a témában, az amerikai fanasztikum és a wales-i horror két nagy alakja azonban mégis erre vállalkozott. Christopher Golden és Tim Lebbon összeállt, hogy a manapság oly népszerű tolvajos-misztikus kategóriában írjanak egy regényt, aminek a helyszínét – esetünkben Londont – hétköznapinak tűnő dolgokkal teljesen felforgassák.

Pedig a Mind the Gap Londonja szinte semmiben nem különbözik attól a Londontól, amit ismerünk. A jelenben játszódik a történet, amiben van gyilkosság, cselszövés és rengeteg rablás, na meg a város alatt húzódó metróvonalak és óvóhelyek tömkelege, ahol olykor a világháború szellemei kísértenek és kergetnek őrületbe mindenkit, aki netán letévedne, és nem tudná, hogy mit kell csinálni a Sikolyok Órájában. Kicsit olyan Tim Powers-ös az egész, nem? (És Neverwhere-es is – a szerk.)

A főszereplő Jazz, egy tinédzseréveinek végén járó lány, aki egyik nap az iskolából hazatérve holtan találja az anyját, ráadásul az elkövetők – az úgynevezett Nagybácsik – még mindig a házban tartózkodnak. Jazz anyja vérrel még felírt egy üzenetet a lányának, hogy bújjon el örökre, s ő ezt megfogadva azonnal menekülésre adja a fejét, de a Nagybácsik és a BMW-kben ülő öltönyös emberek elől felszívódni egyáltalán nem könnyű. Valószínűleg ezért dönt úgy, hogy a város legaljára menekül, ahol azonban hamar képtelenségeknek tűnő jelenségeket észlel, ráadásul nem sokkal később az Egyesült Királyság nevű tolvajbanda tagja lesz, amit egy rejtélyes múltú férfi „menedzsel”, és kizárólag fiatal gyerekeket fogad be. Jazz itt új otthonra lel, és hamar kiderül, hogy megvan a tehetsége ehhez a mesterséghez. S minden rendben is zajlik addig, amíg az üldözői valahogy mégis rátalálnak, és ezzel elkerülhetetlenné válik, hogy a lány elkezdjen nyomozni a múltjában. Ez persze csak még több kérdéshez, egy jóképű, de annál veszélyesebb tolvajhoz és gazdája sötét titkainak leleplezéséhez vezet, na meg kiderül, hogy titkos összeesküvések már évtizedek óta próbálják rátenni a kezüket London mágiájára, vagy legalábbis arra, ami megmaradt belőle.

A Mind the Gap meglehetősen sok lehetőséget tartogat magában, de igazából ezeknek csak a felét használja ki. Sokszor olyan érzésem volt a regény olvasása közben, hogy az írók a sodró lendület érdekében szándékosan feláldozták a részletes leírásokat és gazdag történeti ismertetőket, hogy ne egy nyolcszáz oldalas, néha leülős könyvvel kelljen szenvednünk a metrón. A végeredmény így alig négyszáz oldal, és valóban annyira gyors tempójú, hogy néhány nekifutásra kiolvasható. S ez valahol a Mind the Gap javára válik, valahol meg nem. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy kifejezetten élveztem pörgetni a lapokat – az akcióleírások borzasztó élvezetesek –, és kíváncsian vártam a történet végét (ami rendben van). Ugyanakkor egy-két héttel a befejezés után már támadt némi hiányérzetem is, mert tényleg annyi minden van ebben a történetben, ami sosem bontakozik ki (pl. a szellemek és a Sikolyok Órája meglehetősen elhanyagolt, míg a gonosz szereplőkről sem derül ki több annál, mint hogy gonoszak), hogy az egész nem tűnik többnek egyszerű rutinmunkánál. Ami valahol talán el is fogadható két író első közös próbálkozásától, de hatalmas elvárásokat támaszt a folytatással szemben – ami egyébként már létezik (The Map of Moments), noha ettől teljesen különálló történet, és úgy tűnik, hogy The Hidden Cities címmel kész sorozat lesz a kollaborációból.

Összességében tehát azoknak érdemes elolvasni a Mind the Gapet, akiket kielégít egy jó, pörgős történet, és nem zavarja őket, ha a körítésből pont annyi van csak, amennyi épphogy összetartja a regényt.