Vigyázat, elfogultságveszély! Tehát: íme, minden idők legeredetibb kalózos kalandjátékának második része a kor legszürreálisabb befejezésével. Szellemkalózok™, vudu™, legendás kincsek™ szemkápráztató VGA-ban! Aki az elmúlt 18 évben elmulasztotta a végigjátszását, vagy tegye meg gyorsan, vagy tudja meg innen a sztorit, mert psychedelerium mindent elmesél.

•

Mottó: „Ha megtalálom a Nagy Felhajtás nevű kincset, kalózok egész nemzedékei emlegetik majd a nevemet!”

Újra itt van, nagyobb, rohadtabb és lassabban vonaglik! LeChuck visszatért, hogy tovább keseríthesse a karibi szigetvilág legújabb teljes jogú kalózának, Guybrush Threepwoodnak az életét.

Állj! De hiszen az előző rész végén ezernyi apró darabra hullott, amikor tűzijátékként szóródott szét Tusa szigetén?! Most meg él és… khmm… virul?

Hogy mégis feltámadhatott, az csak Guybrush hencegésének köszönhető. Ellenlábasa legyőzése óta Guybrush az emlékiratai honoráriumából él, hőstette hírét pedig már mindenféle furcsa torzulásokkal vette át a Hármas-szigetcsoport összes naplopó kalóza. Amikor Guybrush a Harammia-sziget teljhatalmú urának, Largo LaGrande-nak személyesen is elregéli LeChuck legyőzetését, majd bizonyságképp előrántja a szellemkalóz még élő szakállát, Largo egy mozdulattal kitépi a kezéből, és a vudu erejével feltámasztja gazdáját.

De ez így baromira nem stimmel… hogy maradhatott meg az élő szakáll… egy szellemkalózon… aki elvileg teljesen anyagtalan?

Hát, azt tudjuk, hogy a George Lucas neve alatt futó projektek írói sosem voltak túl erősek a meglepő fordulatok kezelésében (vegyük például az egész campbelli űrmítosz „Én vagyok az apád!”-témakörét). Mindenesetre Guybrushnak most kisebb dolga is nagyobb annál, semhogy LeChuckkal foglalkozzon. Ron Gilbert, Tim Schafer és Dave Grossman a Monkey Island-sorozat második részében gondoltak egyet, és az első rész The Princess Bride-ihlette romantikus története helyett valami kalózosabb kalandot szántak Guybrushnak. Mivel a játéktörténelem legfurcsább sztorijáról és annak legvitatottabb befejezéséről szeretnék írni, kíméletlen leszek, és annyi spoilert rakok ebbe az írásba, amennyi egy versenyautón se állna jól.

A LeChuck’s Revenge idején a hajósok közt járó új szezonális legenda a Nagy Felhajtás nevű kincs, amiről mindenki hallott, és senki sem tudja, hol van. A szóbeszéd úgy tartja, hogy Pacari szigetén van elásva, amit annak idején Marley kapitány, idősebb Rumvirágos Rogers, az ifjú Lindy és Marta Lóci indultak el megkeresni, azonban a kincs és a legénység végső sorsát homály fedi. Ezért Guybrushnak minél előbb el kell szöknie a Largo-embargó alá vett Harammia-szigetről, hogy megtudhassa, hova tűntek Marley-ék. A nyomok a Daghatt-sziget könyvtárába vezetnek, ahol Guybrush rájön, hogy az eredeti legénység négy tagja négy részre szaggatta a Nagy Felhajtás kincses térképét, és csak a négy rész összegyűjtésével juthat el a titokzatos kincs lelőhelyére.

Főhősünk azonban nem tud nyílegyenesen a kincsre vetődni: a közeli Szajré szigetén belebotlik a sziget kormányzójába, az előző rész végén kiszabadított Elaine-be, Marley kapitány lányába. Az ő kúriájában rendezett maszkabálon pillantja meg Guybrush a kapitány térképdarabját, amin jól össze is különböznek Elaine-nel, aki hirtelen felindulásból persze rögtön kihajítja az ablakon a kérdéses papírfecnit. A karibi passzátszél kegyes fújdogálása egy nagy fa tetejére röpíti a darabkát, Guybrush azonban nem tudja megmászni a fát anélkül, hogy legalább egyszer ne esne le és ájulna el. Fejbekólintott lázálmában édesanyja és édesapja táncolják el a Dem Bones szövegét egy, a korai Disney-animációkat idéző koreográfiára, aminek LeChuck erődítményében nagy hasznát vesszük.

A négy térképdarab felkutatása közben sok más kalandban is részünk lesz: halottakat támasztunk majd fel a vudu erejével, köpködőversenyt nyerünk, börtönbe csukják Guybrusht és mi is börtönbe juttatunk valakit, de még egy mélytengeri műkincsvadászat is belefér a második felvonás során esedékes akcióinkba. A legérdekesebb mégis a Daghatt-sziget alatt húzódó alagútrendszer, amit nemsokára tüzetesebben is megismerünk. De előbb még teszünk egy gyors kitérőt LeChuck tömlöcébe, ahová a Nagy Felhajtás térképét restauráló kartográfust, Wallyt csukatta be ősellenségünk. Térkép nélkül kincs sincsen, úgyhogy elsődleges feladatunk Wally kiszabadítása lesz, no meg az egész kóceráj levegőbe röpítése. Ez már csak azért is szerencsés, mert a robbanás a gyanúsan közel eső Piciri szigetére, a legendás kincs rejtekhelyére veti Guybrusht, ahol egy kényelmesen elterülő nagy kereszt várja, hogy feltúrják.

És innentől kezdve átváltunk szürreáliába: a gyorsított ásózás (aka. dinamittal robbantás) után egy földalatti alagútrendszerbe kerülünk, ahol a nagy ládában heverő valódi kincs egy Disneylandbe szóló „E ticket,” ami 1982-ig a park olyan nevezetes attrakcióira szólt, mint a Szellemkastély, a Dzsungeltúra vagy… a Karib-tenger Kalózai! <gasp!> Ezt követően megjelenik a színen LeChuck is, aki alig bír magával, hogy saját készítésű Guybrush-vudubabáját kipróbálhassa. A kegyelemdöfés azonban rosszul sül el, és a pocsék alapanyagok csak átmeneti kínokat okoznak Mr. Threepwoodnak, így hát rajta áll, hogy a betonfolyosókon portyázva összeszedje a Largón már tesztelt vudurecepthez szükséges hozzávalókat. A finálé azonban nem LeChuck ismételt miszlikbe aprításával ajándékoz meg minket. Ó, még véletlenül sem…

Ehelyett a kérdéses pillanatban egy nagy expozé következik, majd a földön fekvő LeChuck megkéri Guybrusht, hogy vegye le a maszkját. Az egész őrültséget megkoronázó wtf-pillanatban kiderül, hogy LeChuck „valójában” csak Guybrush fivére, az eddigi hetedhét tengerre szóló hirighez pedig Subidam és Subidu tönkretett katonai kisautója, a Junior Ultra Soldier Commando Assault Vehicle™ szolgáltatta az apropót, ami minden bizonnyal zenélt és csörgött is. Végül kisétálnak az alagútrendszerből, mire egy, a Szajré-sziget kikötőjéhez rendkívül hasonló, a hatvanas éveket idéző vidámparkban lukadnak ki, ahol apuci és anyuci várja az elkóborolt csemetéket. Ahogy kilépnek a képből, a kicsi Chuckie még egyszer a kamerába néz, tekintetében ott ég a vudu-mágia, aztán ő is lelép. Az utolsó képsor a nagy kereszt felett álldigáló Elaine-t mutatja, aki hangosan elgondolkodik, hogy vajon Guybrush nem került-e LeChuck valamelyik ártó varázslatának hatása alá. Díend. A játékos meg döbbenten ül és nem ért semmit az egészből. Vagy mégis, mert van még két rész.

Ácsi, ez nem is egy ajánló! Ez egy elavult, olcsó újságírói módszerrel megírt szinopszis! Ráadásul most még lámpaernyőt is aggatsz rá! Miért hozod le az egész sztorit ahelyett, hogy inkább megtartanád a nagy misztériumot a beavatottaknak?

Először is, mert a számítógépes játékokhoz kapcsolódó „általános műveltségnek” a része, illik tudni róla. Másrészt meg így tizennyolc év távlatából nem hiszem, hogy van, aki ismeretlenül elővenné, ha fel nem ébresztenék benne a kíváncsiságot. Remélem, valaki majd rám cáfol, de addig is, kitartok nosztalgikus visszaemlékezéseim jogossága mellett. Harmadrészt meg a végigjátszást fél percbe kerül megtalálni a neten…

Arról nem is beszélve, hogy olyan nagyon sok dolog nem változott az előző játék óta. 1990 után 1991 jön, a grafika színpompás VGA, valamint Clint Bajakianék megcsinálják a forradalmi jelentőség iMUSE-t, így innentől kezdve folyamatos, a környeztére reagáló, crossfadingelni is tudó midi-muzsika és tengernyi szín merít alá minket a Karib-tenger világába. De ezen túl? Eltűnt a „Turn on,” a „Turn off” és a „Walk to” gomb – de senki sem siratta vesztüket. A tárgylista szó szerinti felsorolását képek vették át, ami akkoriban nagy szó volt, a technikai újítások mégsem hoztak nagy áttörést a LucasArts-on belül, inkább a Curse-ben alkalmazott „verb coin”-ig vezető folyamat köztes állomásának tekinthető a LCR.

A nagy dobás a történet, ami az előző résznél sokkal többet, sokkal merészebben merített korának kultúrájából. Emlékezetes például az a börtön-jelenet, amiben Guybrush a kulcsot őrző, Walt nevű kutyát próbálja egy csonttal lekenyerezni – egy-az-egyben, mint Disneylandben a Karib-tenger kalózai. Vagy a Walt Disney World alatt elterülő komplex folyosórendszer, az utilidor Monkey Island-es változata, és a benne levő lift, ami Tusa szigetére, egy ismerős sikátorba viszi föl Guybrusht. Vagy a számos popkult-utalás színhelyéül szolgáló daghatt-szigeti könyvtár. Vagy az előző résznél is több Csillagok háborúja-utalás. Mindenesetre sikerült úgy szőni a történet fonalát, hogy a következő két rész egy Ron Gilbert nélküli értelmezési kísérletté fajuljon, aminek az eredménye erősen vitatható, de amíg Gilbert nem nyeri meg a lottót, addig sosem fogjuk megtudni, mi is a Majom-sziget igazi titka.

Jó, jó, de egy akkora fanatikus rajongónak, mint neked, még saját összeesküvés-elméleted sincs?

Hogyne lenne, de erre majd visszatérnék az Escape from Monkey Island után. Addig is – minden jót!