Az angolszász szerzők dominanciáját svéd íróval oldjuk: hiánypótló könyvek rovatunkban következzen egy kiváló szocio-ifjúsági vámpírregény, ami helyenként trancsírozós zombihorrorba fordul át. brainoiz a vérszívókon és saját letűnt kamaszkorán mereng.

•

Egy svéd lakótelep nyilvánvalóan nem lesz ugyanolyan, mint bármelyik magyar párja, de Stockholm külvárosa, a kissé komor nevű Blackeberg attól még alapvetően csak egy skandináv variáció ugyanarra a témára: egyenházakkal és -lakásokkal, egyeniskolával és -kórházzal. Egy alig pár évtizede megépített, mesterséges világ, aminek nincsen múltja és nincsen temploma. Van helyette a házakon túl egy erdő, meg a helyiérdekű vasút, ami bevisz a civilizációba. Blackeberg tehát pontosan olyan, mint a világ legtöbb alvóvárosa, ahonnan a lakók többsége reggel elmegy dolgozni, este visszatér, és közben sohasem történik semmi. Egészen 1981. októberéig – akkor viszont túlságosan is sok minden történik egyszerre – egy Håkan nevű férfi beköltözik a lányával a telep egyik lakásába; a magányos Oskarnak új barátja lesz; a közeli erdőben pedig brutálisan megölnek egy fiatal fiút.

A Let the Right One In a svéd John Ajvide Lindqvist regényének már a második angol címe (az első amerikai kiadás még a  Let Me In címet viselte), és ha úgy vesszük, egyben ez az őseredeti is – a svéd Låt den rätte komma in cím egy Morrissey-dal egyik sora lefordítva. A 2004-ben megjelent könyv számos elismerést begyűjtött, de a nemzetközi siker igazából akkor jött el, amikor ugyanezen a címen filmet forgattak belőle.

Az elismerések pedig jogosak: a Let the Right One In egy nagyon jó könyv. Komor és sötét: hideg éjszakák mélyére visz, csupasz lakótelepi lakásokba és magányos emberek életébe, kórtermekbe meg behavazott erdőkbe, és miközben a szereplőkkel együtt  egyre mélyebbre kavarodunk a télbe, annál nehezebben ereszt a történet is.

A nyolcvanas évek második felében a Móra Kiadónak volt egy Piknik nevű sorozata, és a logója alatt (két egymás mellé tolt tornacipő meg egy kisméretű földgömb) különböző nemzetiségű  szerzők regényeit jelentették meg különböző nemzetiségű tinikről, akik a világ messzi pontjain néztek szembe a kamaszkor problémáival. Most vagy azért, mert a Let the Right One In főhőse a Piknik-könyvek szereplőihez hasonló, hús-vér (problémás) kiskamasz, vagy azért, mert először ebben a sorozatban találkoztam svéd szerzővel, vagy a nyolcvanas évek megidézése miatt (esetleg egyszerűen elértem azt az életkort, ahol már minden letűnt kamaszkoromra emlékeztet), de Lindqvist regénye olyan, mintha ezeket a könyveket keverték volna szörnyekkel, vérrel és torokszorító rettegéssel. És valahol éppen ez a legütősebb benne – hogy tulajdonképpen egy realista történet egy kamaszról, és (amennyire ez lehetséges) realista történet a szörnyetegekről.

Főhősünk, a 12 éves Oskar kövérkés, csendes fiú, aki egyedül él az édesanyjával, néha meglátogatja az édesapját a messzi északon, és fásult rettegéssel tűri, hogy a nagyobbak rendszeresen megalázzák és/vagy megverjék. Sokat olvas, kitalált lényekkel népesíti be a szobája falán lógó posztert, és kissé morbid érdeklődéssel gyűjti az újságkivágásokat a különböző híres gyilkosságokról. Nincsenek barátai, egészen addig, amíg egy este a játszótéren össze nem találkozik Elivel, a vele egykorú lánnyal, aki nemrég költözött a szomszédba. Eli sem nevezhető átlagos kamasznak – nem fázik a hidegben, mindig éjszaka jár ki a lakásból, senkivel sem beszél az apján kívül, néha rendkívül betegnek, máskor meg meglepően egészségesnek néz ki –, ezért tulajdonképpen nem meglepő, hogy valami barátságféle kezd kialakulni közöttük.

(Spoiler warning: aki a regény címéből és az eddigiekből nem jött rá, miről is lesz szó a könyvben, de nem is akarja lelőni a poént, ne olvasson tovább. Olvassa el inkább a könyvet.)

Az a nagy helyzet, hogy Oskarnak sajnos nincsen szerencséje a barátokkal: Eli nemhogy nem kamasz, de még csak nem is ember. Vámpír, még akkor is, ha ő nem nevezi magát annak, és egyetlen kapcsolata a külvilággal Håkan, aki az apjának adja ki magát. Ez a hányatott sorsú, sötét múltú férfi szolgai alázattal, de örökös kétségek között védelmezi és táplálja Elit, még akkor is, ha embert kell ölnie hozzá. A sors fintora, hogy miközben Oskarnak ez a furcsa barátság fokozatosan segít kibillenni a tehetetlen áldozatszerepből, Eli felbukkanása olyan események sorozatát indítja el a kisvárosban, ami megállíthatatlanul vezet egy még tragikusabb végkifejlet felé. A történet viszonylag hamar több szálra bomlik szét: a fókusz Håkan és Eli irányíthatatlanná váló vadászata és Oskar élete, de megismerünk egy megfáradt alkoholistákból álló baráti társaságot, néhány rendőrt, meg Tommyt, egy srácot a lakótelepről… akik valószínűleg sohasem fogják elfelejteni a következő pár hetet.

A Let the Right One In több okból is jó könyv. Egyrészt élethű és erős benne az Oskar képviselte ifjúsági szál, ehhez kellemes adalék a nyolcvanas évek megidézése (végül is kazettás walkmannel hallgatnak benne KISS-t és szovjet atomtengeralattjárók miatt aggódnak az újságok), de leginkább azért, mert mindez egy ijesztően és jól megírt vámpírregényhez ad keretet.

Aki „az emberfiú összebarátkozik a vámpírlánnyal” összegzés alapján valami Twilight-szerű gótromantikus történetre számítana, az nagyon messzire kerülje el ezt a könyvet. Azt nem írhatom, hogy a Let the Right One In afféle anti-Twilight, hiszen egy évvel előbb született, mint Stephanie Meyer kislányoknak szóló bestsellere, de valószínűleg szöges ellentéte lehetne. Vámpírfelfogása sokkal inkább hasonlít a Bram Stoker-féle Drakulára (és nem a filmre, amiben Coppola romantikus hőssé változtatta a szörnyet), mint mondjuk az Annie Rice-féle „érző szörnyetegekre”, bár mind a kettőből van benne bőven. A Let the Right One In vámpírjai iszonyatosak –  és ezzel ők maguk is tisztában vannak.

Ehhez tegyük hozzá, hogy Lindqvist meglehetősen naturalistán ábrázolja a véres és tocsogós jeleneteket. Van itt minden, ami akár egy decens zombihorrorban is elférne – kivéreztetés, hullaházban felébredő halott, később megvadult macskák tépnek szét valakit, és rendőrök hajszolnak rothadó élőholtat az erdőben. Mindez azért elég lassan épül fel és nem nyomja el a könyv többi részét öncélúan, de tagadhatatlanul szerepet kap, sőt a könyv egyik csúcsjelenetében a már-már Clive Barkerhez méltóan gyomorforgató szintet is eléri, hogy még sokáig kísértse az olvasót.

Szóval a romantika hiányzik – barátság viszont van, sőt emberek és vámpírok közötti vonzalom is, de ez inkább tűnik ösztönös, állatias érzésnek, mint valódi érzelemnek. Lindqvist remek munkát végez a vámpírokhoz vonzódó embereket megfestésével – tényleg csak tippelhetünk, vajon valami megfoghatatlan vámpírképesség hat-e rajtuk, vagy egyszerűen arról van szó, hogy ezek a megtört, beteg vagy magányos emberek ennyire nem találtak maguknak senkit a társadalomból.

Hogy pár szót ejtsünk a Let the Right One In svéd filmváltozatáról is: a fesztiválnyertes svéd alkotás a trailer alapján hangulatos darabnak tűnik, bár a kövér főhőst sikerült lecserélni egy angyalkaarcú, szőke kisfiúra; már angol verzióban, DVD-n is beszerezhető. (Hivatalos honlap)

John Ajvide Lindqvist azóta több könyvet is írt. A 2005-ös Hanteringen av odöda 2009-re várható angolul Handling the Undead címen, és a Stockholmban feléledő élőholtakról, illetve a társadalomra gyakorolt hatásukról szól.

Frissítés: azóta megjelent magyarul is a Könyvmolyképző kiadónál, Hívj be! címen.