Dan Simmons az egyik legsokoldalúbb amerikai szerző: ugyanolyan mesterien ír horrort, mint krimit, a sci-fiben pedig nem egy megkerülhetetlen mesterművet tett le az asztalra. Az endless indulásakor szakavatott kollégánk, Béka állított össze róla egy alapos portrét, amit most brainoiz egészít ki az utóbbi évek fejleményeivel.

•

Dan Simmons 1948-ban született az Egyesült Államokban. 1971-ben szerzett diplomát angol irodalomból a St. Louis-i Washington Egyetemen, majd tíz éven keresztül általános iskolai tanárként dolgozott, többek között a kiemelkedően tehetséges gyerekek speciális programjában.

Nyolc éves kora óta érdekli az írás, egyetemi évei alatt a The Satyr című irodalmi diáklap egyik szerkesztője, írója. A korai és tartós érdeklődés ellenére kis híján nem válik íróvá: ha jó barátja, Harlan Ellison 1981-ben nem fenyegeti meg azzal, hogy letépi az orrát, ha felhagy az írással és a hivatásos íróvá válásra tett próbálkozásokkal, illetve 1982-ben nem nevezi a „The River Styx Runs Upstream” („A visszafelé folyó Styx”) című novelláját a The Twilight Zone magazin kezdő írók számára hirdetett pályázatára, s ott az írás nem szerzi meg az első helyet (a mintegy tízezer pályázat közül), akkor talán ezek a sorok sem láthatnak soha napvilágot.

Simmons azonban komolyan vette a fenyegetést, nem ellenezte írása nevezését, és hamarosan sikerült is megjelenési lehetőséghez jutnia. 1985-ben jelent meg első regénye, a Káli dala, mellyel azonnal World Fantasy díjat nyert.

Ezek után szinte nem telt el év egy új regény és egy vagy több új díj nélkül. Simmons 1990 és 2000 között mintegy tizenöt regényt és számos novellát jelentett meg a science fiction, a horror, a krimi/thriller és a szépirodalom műfajában, és ez idő alatt egy Hugo-, két World Fantasy-, egy Theodore Sturgeon-, kilenc Locus-, egy British Fantasy- és egy British Science Fiction-, négy Bram Stoker-, egy SF Chronicle és egy Imaginaire-díjat nyert.

A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy Simmons nem kötelezte el magát egyetlen műfaj mellett sem. „Mindez nem egyfajta előre eltervezett karrier eredménye, hanem annak a fergeteges ünneplése, hogy bármit meg tudok írni, amit akarok. Ami persze nagyképűen hangzik, de így igaz” — mondja egyik interjújában. Simmons tudatosan törekszik a különböző műfajok elegyítésére, egymáshoz közelítésére; ez a hagyományosan „lektűrnek” vagy „ponyvának” titulált műfajok — krimi, horror, science-fiction — esetében kimondottan a szépirodalomhoz való közeledést, az irodalom „fősodrába” való integrálódásra tett kísérletet jelenti.

Ennek a törekvésnek kitűnő példája négy kötetes science-fiction regényciklusa, melynek első kötete 1990-ben elnyerte a Hugo-díjat. A Hyperion esetében a szerkezet és a téma is Simmons írói célkitűzését tükrözi: a regény szerkezete Chaucer Canterbury mesék című műve, az angolszász irodalom „alapköve” mintájára épül fel, témája pedig John Keats angol költő személye és élete köré szerveződik, keatsi kérdéseket és problémákat vet fel újra, keatsi motívumokkal és utalásokkal építkezve.

A Hyperion az a regény, ami talán legékesszólóbban igazolja Simmons korábban idézett kijelentését: bármit meg tud írni. A kötet hat, illetve a kerettörténettel együtt hét története hét különböző stílust mutat be, hét különböző hangon szólal meg, s teszi mindezt olyan eleganciával, finomsággal, az írói eszköztár oly mértékű kihasználásával, s nem utolsó sorban olyan gazdag nyelven, mely vitathatatlanul a legkiválóbb irodalmi alkotások sorába emeli a művet. Ráismerhetünk Isaac Asimov hűvös logikájára, Harlan Ellison feszültségteremtő képességére, Philip José Farmer felfűtött erotikájára, Jack Vance történetszövő zsenialitására, de akár William Gibson nyomasztó hangulatú leírásaira is. Nem véletlenül nevezte a Hyperiont az Asimov’s Science Fiction Magazine az egyik első poszt-cyberpunk regénynek, mely adottként fogadja el és fogadja be az egész cyberpunk kánont és cyberpunk életérzést. Ebben az összefüggésben mindenképpen mérföldkőnek nevezhető a regény a science-fiction történetében.

A Hyperion szerves folytatása a Hyperion bukása című regény. Simmons egy történetként, Hyperion Cantos címen írta meg a két művet, és a Hyperionban felvetett problémák csak a Hyperion bukásában oldódnak meg. A Hyperion bukása szakít az előző kötet chauceri felépítésével; Simmons az egyes szám első személyű és egyes szám harmadik személyű narrációt vegyítve meséli el a zarándokok és a Shrike találkozásának történetét, a Hegemónia és a Kitaszítottak háborújának kibontakozását, a TechnoCore különböző frakcióinak küzdelmét.

A ciklus harmadik és negyedik kötete, az Endymion és a Rise of Endymion hat, illetve hét évvel a Hyperion Cantos után született. Simmons, bár továbbviszi a keatsi témát, nem közvetlen folytatást írt: a történet három évszázaddal később, teljesen eltérő politikai viszonyok közepette, azonban régi-új szereplőkkel játszódik. Sajnos a magyar olvasók a Hyperion megjelenése óta eltelt majd’ egy évtized után még mindig nem vehették kézbe ezeket a köteteket, ami különösen azért kár, mert nagyon szépen sodorja össze és varrja el az előző könyvekben tekergőző szálakat, egyetlen hatalmas történetté alakítva a négy regényt.

Dan Simmons a rendkívül nagy siker ellenére lezártnak tekinti a Hyperion világában játszódó történetek sorát, nem tervezi újabb regények írását ebben a világban. Ez egyfelől sajnálatos, másfelől azonban talán biztató is — a Hyperion Cantos nem juthat Martin Silenus Haldokló Földjének sorsára.

Simmons következő nagy dobása az Ilium és az Olympos volt. Ez a két szervesen összefüggő, gyakorlatilag egyetlen óriási regénynek tekinthető féltégla a Hyperion Cantoshoz hasonlóan grandiózus vállalkozás, a szerzőtől megszokott irodalmi bravúrokkal, hatalmas léptékekkel és nem kevés olyan ötlettel, amelyek ékesen bizonyították, hogy igenis van még erő az ezredforduló körül kissé gyakran temetett science-fictionben. A két regény  látszólag tökéletesen elütő témákat – a trójai háborút, az emberiség sorsát a távoli jövőben, a Mars bolygót, robotokat, Shakespeare teremtményeit, illetve az egyik kulcsmotívumot, az azóta már felkapott poszthumanitás kérdését – illeszt össze remekül működő egységgé, nem véletlenül kapott az Ilium Locus-díjat, és az Olympost is jelölték rá.

Simmons ezután félretette a sci-fit, és kicsit másfelé indult. A The Terror (2007) és a Drood (2009) ugyan két teljesen különálló regény, de közös pontjuk, hogy mindegyik a 19. században játszódik, és létező, történelmi személyekről szól, nem kevés sötét fantasztikummal megkavarva. A Terror a kor egyik nagy vihart kavaró szerencsétlenségét és rejtélyét,  a Franklin-expedíció pusztulását járja körül, de a sarkvidéki drámát horrorral kombinálja. A Drood pedig a kor sztárszerzőjéről, Charles Dickensről szól: a hihetetlenül szuggesztív regény a híres író vonatbalesetét és napra pontosan öt évre rá bekövetkezett halálát választja témának, különös tekintettel a befejezetlenül maradt The Mystery of Edwin Drood című krimire. Alászállunk London alvilágába, kibomlik néhány sötét titok, van bőven kultúrtörténeti érdekesség is – a Drood ismét nagyon erős regény lett.

Simmons (aktuálisan) legújabb könyve, a 2010-es Black Hills szintén marad a 19. században, de ezúttal Amerikában játszódik. A vadnyugatinak tűnő történet érdekes felütéssel indít: egy fiatal sziú harcos testébe a legádázabb ellensége, Custer tábornok szelleme költözik, és a kényszerű lélek-társbérlet végigkíséri hősünket a formálódó amerikai történelem viharos évtizedein át.

Hogy mit hoz a jövő, még kérdéses, hiszen Simmonsnál sohasem lehet tudni, mihez kezd legközelebb. Talán a portré következő  frissítésekor már valamelyik nagyon régóta érlelődő filmtervről (a Hyperion forgatókönyve évek óta development hellben van, és az Ilium kapcsán is rebesgettek filmváltozatot) is beszámolhatunk majd. Vagy egy újabb magyar megjelenésről.

Dan Simmons regényei:

Song of Kali (magyarul Káli dala), 1985, horror
Phases of Gravity, 1989, regény
Carrion Comfort, 1989, horror
Hyperion (Hyperion I-II), 1989, science-fiction
The Fall of Hyperion (Hyperion bukása I-II), 1990, science-fiction
Entropy’s Bed at Midnight, 1990, elméleti
Prayers to Broken Stones, 1990, novellák
Summer of Night, 1991, horror
The Hollow Man, 1992, science-fiction
Children of the Night, 1992, horror
Summer Sketches, 1992, elméleti
Lovedeath, 1993, regény/horror
Fires of Eden, 1995, horror
Endymion, 1996, science-fiction
The Rise of Endymion, 1997, science-fiction
The Crook Factory, 1999, regény
Darwin’s Blade, 2000, regény
Hardcase, 2001, krimi
A Winter Haunting, 2002, horror
Worlds Enough and Time, 2002, science-fiction antológia
Hard Freeze, 2002, krimi
Ilium, 2003, science-fiction
Olympos, 2005, science-fiction
The Terror, 2007, történelmi-horror
Drood, 2009, horror/thriller
Black Hills, 2010, történelmi/enyhén fantasztikus

Linkajánló

Dan Simmons honlapja (bónuszként esszéformában feltöltögetett írói mesterkurzussal)