Végre! Az Endless Filmkalauza a Francia Noirhoz, ahol Fáradt Hősökkel Történnek Nem Hollywoodi Dolgok. De szó lesz itt még thrillerről, krimiről, misztikus akciófilmről is: Jack hiánypótló áttekintése és kedvcsinálója következik a francia filmművészet borongósabb szegletéről, kezdőknek és haladóknak egyaránt.

•

Abban azért nyugodtan megegyezhetünk, hogy egy francia thriller sosem amerikai. Értem ez alatt, hogy nem kell hosszan hallgatnunk azt, mennyire szar a főhős élete (a főhős, a főhős nője vagy a főhős főnöke és/vagy legjobb barátja előadásában): rád néz azzal a fáradt szemével, szív egy slukkot a cigijéből, és már tudod is róla, amit tudnod kell. A francia film fogalom: olyanok tették azzá, mint Jean Gabin, Alain Delon és Lino Ventura a Szicíliai klánban és Jean-Paul Belmondo a Kifulladásigban (rendezte Jean-Luc Godard), amely a háború utáni, francia újhullámnak nevezett időszak jellemző darabja. Az újhullám rendezői közül például François Truffaut-t vagy az emlékezetes thrillereket alkotó Claude Chabrol-t említhetjük, a színészek közül Philippe Noiret-t vagy Catherine Deneuve-öt… végtelen hosszú a lista.

Nem is tölteném az időt az amerikai és a francia filmek közötti különbségekkel: definícióként jelentem ki, hogy a francia thriller általában eredetibb, szórakoztatóbb és főleg sötétebb, mint egy hollywoodi cucc, és hogy a francia filmgyártás, legalábbis arányosan, több jobb darabot hoz ki. Érdekes módon az is gyakoribb, hogy amerikai remake készül francia alapanyagból.

Nálam filmesztétább lelkűeknek hagyom meg az ennél kifinomultabb elemzést a francia filmről en bloc, én pedig áttérek a konkrét példákra. Kis brainstorming. Asszociáció. Ugráljunk. Felsorolok, te pedig megnézed őket.

Kezdjük a két kézenfekvő darabbal: nyilván láttad a Bíbor folyók első részét (rendezte Mathieu Kassovitz, neki külön nézz utána). Talán a másodikat is. Nekem személy szerint a második kissé összecsapottnak tűnt (egyedül Benoît Magimel miatt értékelem, akinek a filmjeit ezentúl szakmányban tervezem nézni), de az első… Na az egy kerek darab volt. Tele volt egyéni és furfangos megoldásokkal: például az rendkívüli módon tetszett, hogy Niemans felügyelő (Jean Reno) retteg a kutyáktól, de semmi jajjdevicces, feszültséget enyhítő poént nem hoztak ki ebből. A másik, hogy Jean-Pierre Cassel együtt játszhatott benne kicsi fiával, Vincent-tel. Vincent Cassel, ahh. Francia szakos bölcsészcsajok sosem felejtik el megemlíteni, hogy szerelmesek Vincent Cassel hangjába. Vincent Cassel emellett Monica Bellucci férje, ami már önmagában megérdemel egy irigykedő ajkbiggyesztést. Vincent Cassel emellett olyan brutális filmeket tett le az asztalra, mint a Visszafordíthatatlan és a Dobermann, amelynek emlékezetes szereplője a Christini felügyelőt alakító Tchéky Karyo. Őt ismerheted esetleg egy majd’ húsz éves filmből: Luc Bessonnak a taxis baromkodások előtt olyan húzásai voltak, mint a Nikita, amelyben (meglepetés) megjelent Jean Reno is. Besson és Reno együtt dolgoztak egy másik kultfilmben, a Metróban, ahol még Cristophe Lambert (a magyarok új Franco Nerója) is elfogadhatót alkotott. A Leon, a profi pedig… Tudod, az megér egy külön tárgyalást. Egyébként a Taxiról jut eszembe: a főhős, Samy Naceri a narkós balhéi között szerepelt még a Becsületkódexben Samuel Le Bihannal, aki a Farkasok szövetsége c. mozgékony kis történelmi fantasyban főhősködött Vincent Cassel ellen (és megvolt neki Monica Bellucci).

A másik ütősebb francia film, amit mostanában láthattál Jean Renóval, a Farkasok birodalma. Török bűnözők, francia titkosszolgák – az egyetlen bajom azzal a filmmel, hogy pontosan tizenöt perccel hosszabb, mint kéne: volt egy jelenet, amikor a női főszereplő futva távozik egy szobából, és én azt mondtam: aztakurva, ez mekkora film, aztán elkezdtem szedelőzködni, erre beleraktak még egy kavart, aminek köszönhetően levontam egy érdemjegyet. Jean Reno, Jean Reno… Az jut eszembe, hogy Magyarországon talán ő a legismertebb francia színész manapság – ahogy húsz évvel ezelőtt Louis de Funes volt az. Vagy esetleg Gerard Depardieu-t mondanák elsőként legtöbben? Biztos az orra miatt. Depardieu egyébként keresztülment néhány hullámvölgyön. A Pofa Be! (Jean Renóval. Bocs, nem tudtam kihagyni) és az RRRrrr! például mélységesen mély mélypont, de ott van a 36, amit gyakorlatilag csak szuperlatívuszokkal tudok emlegetni: Olivier Maréchal rendezett egy rendkívül csúnya francia rendőrsztorit, amitől kiver a víz; darabokra töri a karaktereit. Ez az! Ez az igazi különbség, azt hiszem: a francia rendezők és forgatókönyvírók nem szeretik a karaktereiket. Válogatott módon kínozzák és alázzák meg őket, hogy kiderüljön, meddig bírják, hogy mikor törnek meg.

Például a 36 másik főszereplője, Daniel Auteuil pedig annyira elegánsan tud belebújni a tépett szerepekbe, hogy egyszerre aggódunk érte és gyűlöljük. A Rejtélyben például olyan elképesztően tudott egyszerre vadul idegen és rokonlélek lenni, hogy – bár nem kedveltem és nem is igazán értettem a filmet – máig eszembe jutnak a végül meg sem magyarázott titkok, és próbálom megérteni a mondanivalót. Auteuil-ről szólva: igen várom a jövő februárban érkező Mr. 73-at is. A számos című francia filmek eddig nem okoztak csalódást.

A másik érdekesség, amit észrevettem mostanában, hogy – szerencsére – egyre több francia filmben jelennek meg arabok. Szerencsére, mondom: az arab származású franciák társadalmi konfliktusainak ábrázolása még nagyon sok film témájául fog szolgálni, és nem kell optimistának lennem ahhoz, hogy ezektől sokat várjak. Sokat fognak nyújtani, ígérem.

Nem mernék az endlessnek olyan recenziót adni, amelyben nincs scifi vagy képregény, így befejezésül hadd említsek két érdekességet: az egyik a Renaissance, egy 2054-ben játszódó animációs film noir. Szó szerint film noir: kizárólag fekete és fehér színek (jó, persze, valamennyi szürke is van biztosan, de nekem nem tűnt fel), a magányos hős és a megmentendő lány szerelme… A szokásos bonyodalom, de a képi világ nem hagyja, hogy elsüllyedjünk a klisékben.

A másik az Immortel Ad Vitam: a képregényszerző Enki Bilal egyik saját művéből (Nikopol-trilógia) írta és rendezte ezt a 2095-ben játszódó, félig animációkból, félig élőszereplős jelenetekből álló scifit, melyben egy végtelenül tárgyiasult és korcs világon vitorlázunk keresztül. Egyiptomi istenek, a társadalom ellen lázadó főhős, félig cápa orgyilkos, egy rendőrfelügyelő Maigret hozzáállásával, mindez az első teljesen digitális háttér előtt… Szerintem látnod kéne. De tulajdonképpen mindegyik filmet, amit fent említettem. Ki tudja, elkap a gépszíj, hogy aztán a műsorújságban, a DVDboltban vagy torrenten örömteli sikongatásokkal fedezz fel újabb francia filmeket. Thrillereket. Krimiket. Akciófilmeket. Isten neki, ha a francia vígjátékokra buksz, akkor azokat – én nem kárhoztatlak érte.