Újabb Spook Country ismertető, ezúttal razortól, mert hiszünk abban, hogy az extra információ sosem árt, főleg olyan fajsúlyos (és néha megosztó) szerzők esetében, mint például Gibson. Olvasható az előzővel együtt, anélkül, illetve tetszőleges sorrendben, mert a választás szabadságában is hiszünk.

•

Be kell vallanom, hogy amikor 16 évesen először összetalálkoztam William Gibson műveivel, nem tettek rám túlzottan mély benyomást. Hirtelen ötlettől vezérelve vettem meg az akkor frissen megjelent Virtuálfényt, végigolvastam, majd visszaraktam porosodni a polcra. A továbbiakban nem különösebben figyeltem az időbeli sorrendre, a következő a Neurománc volt, majd az Idoru és a Számláló nullára került a kezeim közé. Valamikor ekkor kezdett el gyanús lenni, hogy tulajdonképpen itt két trilógiáról van szó (Sprawl és Bridge), ráadásul mintha lenne egy árnyalatnyi különbség a két ciklus világa között. Végül jött a Mona Lisa Overdrive és az All Tomorrow’s Parties, ami akkor magyarul még nem volt kapható (Azóta kijött A holnap tegnapja címen – A szerk.). Némi szünet után végigolvastam újra mind a hat könyvet, most már megfelelő sorrendben, és kis tűnődés után arra jutottam, hogy nekem bizony a Bridge trilógia határozottan jobban tetszik.

Hosszú várakozás után megjelent a Pattern Recognition (magyarul Trendvadász), ami talán kissé gyengébb volt az előzőeknél, de nekem bejött. Újabb többéves szenvedés után, amit a lassan és észrevétlenül kialakult függőség elvonási tünetei okoztak bennem, végre kijött a tulajdonképpeni folytatás, a Spook Country, amit, reméljük, egy újabb trilógia második kötetének tekinthetünk.

A Spook Country története három fő szál körül kavarog. Az egyik szál főszereplője Hollis Henry, a Curfew nevű kultikus, mára már feloszlott indie-rock banda egykori énekese, aki pillanatnyilag szabadúszó újságíróként próbál pénzt keresni. Jelenlegi megbízója a hamarosan induló európai Node magazin tulajdonosa. Hollis feladata, hogy egy új művészeti trend egyik képviselőjével, Alberto Corralesszel készítsen interjút. Corrales GPS hálózat és routerek segítségével virtuális, csak egy speciális sisak segítségével látható műveket programoz és modellez le, amelyek különböző halott hírességeknek állítanak emléket. Corralesen keresztül Hollis kapcsolatba kerül Bobby Chombóval, aki a művek technikai hátterét biztosító tipikus paranoid zseni. Kiderül, hogy a Node tulajdonosa az a Hubertus Bigend, aki már a Pattern Recognitionben is felbukkant, és a Blue Ant nevű belga reklámügynökség tulajdonosa. Bigend céljai a magazinnal nem teljesen egyértelműek, szó esik arról, hogy talán soha nem fog megjelenni, Bobby Chombo viszont tud valamit egy ismeretlen tartalmú konténerről, ami különféle óceánjáró hajókon kavarog hosszú ideje. És az sem véletlen, hogy Bigend éppen Hollis Henry-t kérte fel a riport megírására.

A második vonal főszereplője egy Tito nevű, ránézésre meghatározhatatlan etnikumú, kubai és kínai gyökerekkel is rendelkező fiatalember. Családja dokumentumhamisítással és kémkedéssel foglalkozik, szoros szálak fűzik őket az orosz KGB-hez, az amerikai CIA-hez és a kubai DGI-hoz. Tito képzett a systemában, az orosz titkosszolgálatok harcművészetében, emellett a zárfeltörés és különféle kémkedési tecnikák sem ismeretlenek előtte. Családja segítségével mérnöki precizitással, a protokollnak megfelelően tünteti el saját nyomait, amikor aktuális szálláshelyéről el kell tűnnie. Mélyen vallásos, lépteit az afro-karibi eredetű Santería szellemei vezérlik. Aktuális feladata egy látszólag jelentéktelen, valójában megfelelő adatokkal kipreparált iPod „elvesztése“.

Ide kapcsolódik a harmadik szál egyik főszereplője, a Brown nevű, bizonytalan hátterű (talán titkosügynök, talán szabadúszó), katonai kapcsolatokkal rendelkező illető, aki lassan kiderülő mániás bizonyítási kényszere miatt elrabolja, majd annak gyógyszerfüggését kihasználva sakkban tartja Milgrimet, aki képes megfejteni a Brown által csak „illegal facilitator“-nak nevezett Tito volapük nyelvű sms üzeneteit, amellyel a család kommunikál.

Egy idő után a három szál összefut, megtudjuk, mi köze van Bobby Chombónak és a kipreparált iPod-nak a titokzatos konténerhez, aminek különböző titkosügynökségek és szervezetek próbálják kideríteni a hollétét, miután eltűnt az óceánon a modern kor kalózainak köszönhetően.

Sajnos a történetről és a szereplőkről ugyanazt kell elmondanom, mint több másik Gibson regény esetében is. A karakterek kissé sablonosak és egysíkúak, a történet pedig mindenféle GPS művészet, volapük nyelv és a Santería szellemei ellenére sem tartalmaz hihetetlen csavarokat. Egy jól megírt kémregénynél nem több az egész, ha erről az oldalról nézem.

Visszakanyarodva azonban a Sprawl és Bridge trilógia közötti eltéréshez, az egyes ciklusok közötti különbség a Spook Country és a Pattern Recognition esetében még szembeötlőbb. A Neurománc és folytatásai (Sprawl) az aránylag távoli jövőben játszódnak, nagyon nyilvánvalóak az elhasználódott sci-fi elemek helyére került új díszletek, a kibernetikus beültetések, a virtuális valóság, a mesterséges intelligenciák és az „urban decay“. Mindez azonban csak eszköz a modern társadalom és gazdaság változásainak szemléltetéséhez. A Híd-trilógiánál ez már változni kezd, a Virtuálfény az akkor még közeljövőnek számító 2005-ben játszódik, jóval kevesebb tipikusan cyberpunknak kikiáltott elemmel. A Pattern Recognition és a Spook Country eseményei pedig egyenesen a közelmúltban/jelenben zajlanak, utalásokkal például a 2001. szeptember 11-ei merényletre vagy az iraki háborúra. Minden cyberpunk sallang eltűnik, egész egyszerűen nincs rájuk szükség a világ változásainak bemutatásához. Habár az Alberto Corrales és Bobby Chombo által kreált művészeti alkotások még nem valósultak meg teljesen, a Google-ben rákeresve már lehet hasonló kezdeményezésekkel találkozni. És mindezt megtehetjük az utcasarkon egy tenyérnyi telefonon, ami éppen még nem a retinánkra vetíti a beépített GPS alapján a város térképét, de már nem sok hiányzik.

Ha valaki nem a kiberszemek és génmanipulált klánok miatt olvasta eddig Gibson műveit, hanem a három szóval is modernséget és stílust árasztó leírások miatt, akkor neki nyugodtan ajánlom ezt a könyvet is.