Esőben ázó cybermetropolisztól a Witcher fantasy-középkoráig: rampion  a CGI-filmek mestere, Tomasz Bagiński munkásságáról ad áttekintést rengeteg videóval. Ha valaki lemaradt volna a lengyel zseniről az elmúlt 15 évben, most mindent bepótolhat.

•

Most, hogy a Witcher 3 instant kultstátuszra emelkedett geek körökben, ideje egy pillantást vetni a játék egyik bedolgozójára, a grafikus Tomasz Bagińskira, aki az utóbbi tizenöt évben rendszeresen megajándékoz minket egy-egy ütős CGI-freskóval. (Linkek a videókhoz az alcímekben.)

Rain (1998)

Bagiński első nyilvánosságra került műve mai mértékkel mérve kissé darabos, de ha abban a tudatban nézzük, hogy ’98-ban rakta össze valaki egyedül egy PC-n, akkor technológiai bravúr.

A nyitókép a Blade Runner- és Ghost in the Shell-metropoliszokat idéző gonosz nagyváros, hideg kék és szürke színekben. A kamera bemászik a mocskos utcák közé, ahol kocsironcsok áznak az irodaablakok közönyös neonfényében. Egy ballonkabátos alak kiáll az esőbe és széttárja a karját.

A következő snitt egy high-tech laborba vált, ahol egy cyborg virtuálszemüvegben éli át az iménti jelenetet. Már az apokalipszis is csak nosztalgikus emlék. A Rainben egymás mellé kerül a cyberpunk két nagy témája, a totális metropolisz és a virtualitás, és a kettő együtt a külső és belső üresség diorámájává válik. Miközben egy sivatagban suhanunk az atomvillanás felé, Louis Armstrong Wonderful Worldje szól.

Katedra (2001)

Ez az Oscar-díjra jelölt kisfilm alighanem Bagiński eddigi főműve. Magányos vándor érkezik egy fákból szőtt katedrális elé, ami mögött lávával erezett, éjsötét bolygó lebeg a horizonton. A vándor fáklyája kikergeti az árnyékokat az égbe nyújtózó boltívek közül. Faragott arcok fürdenek a fényben, megrezzennek évezredes álmukban. A katedrális egy szakadékban végződik, azon túl felhőtenger. Mikor az éjfekete bolygó mögül fénysarló csap elő és felbukkan a Nap, a vándor testéből ágak és gyökerek spriccelnek elő és beleépítik őt a katedrálisba.

A Katedra a kozmikus fenségről szóló egyedülálló látomás.

Fallen Art (2004)

A Fallen Art olyan, mintha Kafka és Rejtő összeült volna írni egy CGI-adomát.

Jobb sorsra érdemes közkatonák ugrálnak le sorban egy emelvényről egy betonplaccra egy baltafejű őrnagy és egy Mengele-szerű kápó felügyelete mellett. Kifacsarodott, szétplaccsant testükről fotó készül, a fotókat pedig a kápó elvtárs akkurátusan beviszi a bunkerba a Főnöknek. A Főnök egy visszataszító, hájas és perverz figura, a modern társadalmak nyakán élősködő politikus és milliárdos kiválasztottak hű kompozit portréja. Azt pedig, hogy mit csinál a fényképekkel, látni kell, mert leírni nem lehet.

Kinematograf (2009)

A Kinematograf szomorkás mese egy öreg feltalálóról, aki a film létrehozásán dolgozik valamikor a 19. század végén, egy idilli kisvárosban. Szeretné, ha a kép színes lenne és beszélne is; a kísérlethez a feleségét használja modellnek, aki sürög-forog a házban. A történet vége sejthető – Bagiński egyszerre mesél az elválás tragédiájáról és a film mint médium kísérteties varázserejéről.

 

 

Lengyelország története (2010)

Ez a kisfilm a 2010-es világkiállítás lengyel pavilonjának készült, és 8 és fél percben kalauzol végig Lengyelország történelmének 1044 évén, dialógus nélküli, lendületes tablók sorozatán át. A tablók közti átmenetek bűvésztrükkjei és az egyes korok villámgyors, mégis érzékletes megjelenítése mellett a kisfilm azért is nagyon érdekes, mert rádöbbent, mennyire különleges, rettenetes, lenyűgöző és máig nyitott Kelet-Európa története.

* * *

És hogy a gémer-irányultságú Bagiński-munkák se maradjanak ki, emlékezzünk meg a Witcher 2 remek intrójáról, amiből kiderül, hogyan tud 1 db. dark paladin dekonstruálni egy teljes zsoldossereget, hadihajóstul, és semmiképp se feledjük a közelgő Cyberpunk 2077 teaserét, ami új jelentést adott a „kiberpszichó” berozsdált fogalmának.