Az endless rendszeres olvasóinak valószínűleg nem újdonság az oldal erőteljes elkötelezettsége a noir és a  fantasztikus irodalom iránt, filmügyekben járatos esszéíró szakemberünk, rampion pedig most az “egyet fizet, kettőt kap” elv jegyében a sci-fi noir filmekből válogatott össze egy ajánlónyit a teljesség igénye nélkül. Krómozott magánhekusok a savas esőben, előre!

•

A sci-fi noir egy mutáns filmműfaj, melynek megteremtését alighanem a Blade Runnernek köszönhetjük, bár akadtak erős próbálkozások korábban is, pl. a Soylent Green (1973), ami egy teljesen klasszikus noir sztorit helyezett a hetvenes évek mintájára elképzelt retro-jövő kulissziái közé, Charlton Hestonnal a kemény magánhekus szerepében és rettenetes cyberhorror kormány-összeesküvéssel a háttérben. Ha belegondolunk, voltaképpen a Neurománc is sci-fi noir: a femme fatale szerepét a robotszemű nindzsanő, Molly játssza, a mindenható politikus megfelelője a Wintermute-ot birtokló cég, a mocskos nagyváros pedig leharcolt CP metropolisszá változott, miközben kipusztultak az erdők és az állatok. A sci-fi noir tehát vélhetőleg nem filmes belügy, hanem a szélesebb értelemben vett korszellem fémgennyes kinövése. A műfaji innováció azonban a filmekből érkezik.

A Blade Runnerről (1982) aligha kell itt bármit mondani azon kívül, hogy aki még nem látta a film 50 percnyi kivágott jelenetét és a remek három és fél órás werkfilmet, osztályfőnöki intő terhe mellett szégyenkezve vonuljon el a képernyő elé. [Vagy olvassa el maratoni esszénket itt az endlessen – a szerk.] A bukott blockbuster-jelöltből gigantikus kultfilmmé terebélyesedett androidrománcnak köszönhetjük többek közt a japán cyberpunk animét mint műfajt, azon keresztül pedig a Mátrixot. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy hamarosan folytatás készül hozzá – csak remélni tudjuk, hogy Ridley Scott nem ugyanazt készül tenni a Blade Runnerrel, amit az Aliennel tett a Prometheus képében.

A Minority Reportban (2002) 2054-re az amerikai kormány, mutáns telepaták bevonásával, létehozott egy bűnmegelőző ügyosztályt, melynek szakképzett nyomozói már azelőtt letartóztatják a gonosztevőket, hogy azok bármit elkövetnének. A büntetőjogban ennek megfelelően létrejött az „előbűn” fogalma: ha a kormány telepata-csapata – három, tápoldatban lebegő mutáns gyerek – megérzi valakiről, hogy gonoszságra készül, pár másodperccel a bűncselekmény előtt letartóztatják és nevelő célzattal hibernálják az illetőt. Főhősünk az elfogó ügyosztály top kommandósa, aki belebotlik egy eltussolt gyilkosságba, nem hajlandó abbahagyni a kérdezősködést, és ezzel természetesen a rendszer alapjait kérdőjelezi meg. A felválva cyberpunk road movie-vá andalodó, majd váratlanul akciófilmbe, s végül politikai krimibe átváltó Spielberg-sztori a rendező bevallása szerint a szeptember 11. utáni globális amerikai kiberkémkedést jogilag megalapozó Patriot Act-ről szól – annyi biztos, hogy remek sci-fi kulisszákkal tömi ki a noirra áthangolt P. K. Dick-novellát.

A 13th floor (1999) főszereplője egy középkorú programozó, aki a jazzkorszakot szimuláló virtuális valóságon dolgozik. Mikor váratlanul meggyilkolják a főnökét, az első számú gyanúsítottá válik, mert a főnök ráhagyta az egész céget. Hamarosan felbukkan a főnök gyönyörű szőke lánya, aki elcsábítja hősünket, alibit igazol neki, majd eltűnik. A gyilkosságok viszont folytatódnak, és kiderül, hogy a főnök a halála előtt üzenetet hagyott főhősünknek a virtuális valóságban. A párhuzamosan az 1930-as években és a 2000-es évek Los Angelesében futó cselekmény végső kérdése nem lehet más, mint hogy melyik is a valódi valóság.

A Nirvana (1997) főszereplője egy játéktervező, bizonyos Jimi, aki létrehozott egy öntudattal rendelkező NPC-t (történetesen egy noir kalandjáték keretei közt), de egy friss szakítás emléke miatt nem bírja rávenni magát, hogy befejezze a munkáját. Otthagyja a középosztálybeli luxusgettót, ahol lakik, és egykori szeretője nyomait követve leereszkedik a falakon túli multikulti pusztulatba, ahol vidám nyomorban tengődik a biomodifikált lumpenproletariátus globális hadserege. Csatlakozik hozzá egy decker, aki eladta a szemeit, hogy fizetni tudja a lakbért, meg egy techi csaj, aki egy neurális beépítés révén képes felvenni Jimi eltűnt barátnőjének chipen letárolt személyiségét. A bizarr trió merész heist manővert indít a Jimit kizsákmányoló játékgyártó multi ellen, eközben pedig a Jimi által kreált NPC, Solo, elkezdi dekonstruálni a köré épített játékot és az állandó respawnok által kiváltott egzisztencialista szorongás hatására könyörögni kezd teremtőjének, hogy törölje ki. A Nirvana a minimálköltségvetés ellenére (vagy tán épp amiatt) az újhullámos európai SF kiemelkedő darabja lett. Chris Lambert e filmmel végre hűs kenetet helyez a gyógyíthatatlan sebre, amit a Hegylakó 2-vel ütött a téridő-kontinuum szövetén.

A Dark City (1998) már szerepelt egy korábbi válogatásunkban, de ahogy Empedoklész mondotta, a jó filmet érdemes többször is elővenni. A Dark City az eredeti Hollót jegyző Alex Proyas sötét látomása, ami bunkósbottal alázza Tim Burtont. Mivel a díszleteit a vele egyidőben, ugyanabban a stúdióban készülő Mátrixhoz is felhasználták, a két film közti vizuális hasonlóság helyenként kifejezetten durva, és egyértelműen Proyast dicséri. A Dark City egy városról szól, ahol folyamatosan éjszaka van, és a lakók, tudtukon kívül, minden éjfélkor személyiséget, lakhelyet és társadalmi státuszt váltanak, valaki másnak az életét élve a következő 24 órában. Hősünk, John Murdoch emlékeit vesztve ébred fel egy halott prostituált mellett. Nyomozni kezd, hogy kicsoda, és azt veszi észre, hogy bizarr, Nosferatu-szerű lények üldözik, akik ellen mágikusnak tűnő erőket tud bevetni. A borzongató sci-fi csattanó a Mátrixnál jóval kevésbé szájbarágós, sokkal kegyetlenebb, mégis sokkal optimistább módon riffel rá a valóságot hazug látszatokkal elfedő tudatipar elleni forradalom témájára. (Nota bene, 2008 óta director’s cut is van, még több dark városképpel és szájbarágó narráció nélkül.)

Noir foszlányok

Egyértelmű, hogy a fenti öt film sci-fi elemekkel kombinálja a noir alaptémáit. A klasszikus noir főhőse egy kisember, aki megismerkedik egy titokzatos, mágikus kisugárzású nővel és összeütközése kerül a mindent behálózó, korrupt pénzarisztokráciával. Ezek az elemek mind visszaköszönnek a sci-fi noirban. A Blade Runnerben a titokzatos nő az android Rachel, a korrupt hatalom képviselője pedig Rachel tervezője, Tyrell. A Minority Reportban a titokzatos nő Agatha, a telepata mutáns, a korrupt hatalom képviselője pedig Burgess (Max von Sydow). A 13th Floorban a titokzatos nő a meggyilkolt főnök lánya, a korrupt hatalom képviselője pedig <spoiler removed by the International Spoiler Watch>. A Nirvanában a titokzatos nő az eltűnt szerető, Lisa, a korrupt hatalom képviselője pedig a játékforgalmazó Okosama Starr, szélesebb értelemben pedig a multinacionális tőke, ami a luxusgettók lakóitól a lelküket, a falakon kívül rekedt páriáktól pedig a testüket veszi el. A Dark Cityben a titokzatos nő Murdoch állítólagos felesége, Emma (Jennifer Connelly), a korrupt hatalom képviselői pedig a Nosferatu-szerű üldözők.

A sci-fi noir azonban teljesen új, a klasszikus noir számára ismeretlen irányban fejleszti tovább ezeket az alapszituációkat. A Blade Runnerben a főhős, a klasszikus noirral ellentétben, nem a hatalom áldozata, hanem annak szolgája. A Minority Reportban a főhős nem elbukik, hanem megpróbálja felforgatni az egész rendszert. A 13th Floorban a főhős nem a szőke nő áldozata, hanem <cease and desist order issued by the International Spoiler Watch>. A Nirvanában a főhősök rögtönzött heist movie keretében nekiállnak kifosztani a korrupt multikat. A Dark Cityben pedig a főhős nem elbukik, hanem <the International Spoiler Watch hereby suspends the operation of this homepage>.

A lila köd leszáll: Sci-fi noir, forradalom, happy end

A sci-fi noir úgy folytatja a klasszikus noirt, hogy közben felszámolja. A legfeltűnőbb változás, hogy a sci-fi noirban lehetővé válik a hiteles, megalapozott happy end. A fenti öt filmből négyben forradalom tör ki a korrupt totális hatalom ellen, a femme fatale pedig mindegyik filmben potenciális társ, nem pedig a pokol csábító angyala. (Tulajdonképpen a Neurománc is happy enddel végződik. Aki a stábból egyáltalán képes a túlélésre, az túlél és új esélyt kap.) A kiber-pusztulat globálkapitalista pokla, ha noir motívumokkal kombinálják, valami furcsa okból kedvez a szerelem kifejlődésének és a forradalomnak. Az indusztrál árnyalatok kivilágítják a noirt. Ez már a Sin City-ben, a noir posztmodern átértelmezésének másik klasszikus esetében is érezhető: az önmagán túlhajtott, larger than life noirban fellobban a jogos és beteljesült bosszú, a helyreállított igazság és a sértetlen, igaz szerelem ideálja.

Házi feladat: Fogalmazás arról, hogy a sci-fi elemek megjelenése miért idéz elő ilyen radikális átalakulást egy klasszikus műfajban.