Német lápvidék, időtlen zsákfalu, babonaság, kegyetlenség és kamaszkor, plusz egy sövénylabirintus: ismertető egy különös regényről, amely hátborzongató és lebilincselő, brainoiz pedig a könyv kapcsán egyszerre emlegetheti Csáth Gézát meg a gótikus irodalmat.

•

 A  Grimm-mesékkel kezdődött az egész, aztán kamaszkoromban  a kezembe került a Krabat a fekete malomban című német regény a varjakká változó molnárlegényekről, és ha jól emlékszem, akkoriban szabadulhattam rá teljes lendülettel a germán mitológiára. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a mai napig elég egy mondatban hallanom azt, hogy „német” és „természetfölötti”, ösztönösen valamilyen borongós, kegyetlen, melankolikus és hideg élményre asszociálok (majd némi fáziskéséssel tudatosul bennem, hogy ott van például rögtön Michael Endétől a Momo vagy A végtelen történet, de ennek elbeszélésére más alkalommal kerül sor.)

Nem meglepő tehát, hogy amikor először olvastam Stefan Kiesbye regényéről valamelyik frankfurti könyvvásár reklámanyagában, akkor a figyelemfelkeltő cím, a kifejezetten nyomasztó borító és a rövid összefoglaló alapján azonnal működésbe lépett az említett pavlovi reflex, és tudtam, hogy ezt a könyvet nekem bizony mindenképpen el kell olvasnom. Egy születésnapi ajándékpéldánynak köszönhetően az elhatározás nem sokkal később valósággá vált, és kiderült, hogy az egyébként az Egyesült Államokban élő, angolul író német szerző regénye minden fent említett elvárásomnak megfelelt. Sőt túl is teljesített egy kicsit – de erről majd később.

Kiesbye könyve valahol Németország északi részén, a furcsán időtlen Hemmersmoor nevű faluban játszódik a 20. század második felében: a támpontként megadott néhány városnév és történelmi esemény nagyjából ennyire engedi elhelyezni térben és időben a történetet, és ez tökéletesen illik is a babonás településhez, ahol szinte megállt az idő.

Hemmersmoor egy lápvidék szélén álló zsákfalu, ahova egyetlen ritkán használt iparvágány vezet csupán. Első pillantásra németesen takaros, de valaha szebb napokat látott település, ahol a környék egyetlen magaslati pontján omladozó udvarház trónol. Látogatók ritkán érkeznek, és akkor sem látják őket szívesen, a férfiak társasági életének középpontja a régi fogadó, az asszonyok heteken át készülnek különleges süteménycsodáikkal az évente megrendezett szakácsversenyre, a felszín alatt azonban babonák, hátborzongató titkok  és természetfölötti – vagy annak látszó – események kavarognak.

Kiesbye regénye nagyon rideg, nagyon kegyetlen könyv – pontosabban fogalmazva lazán összefüggő történetek füzére. És mielőtt félreérthető lenne: pontosan a gótikus ridegsége miatt emlékezetes olvasmány. Egyszerre hátborzongató és hipnotikus, ahol minden alkalommal előre érezni, hogy valami borzalmas dolog közeledik, mégsem lehet letenni a könyvet.

A keretes szerkezetbe foglalt történet a  jelenben kezdődik, egy temetéssel. A papon kívül alig páran jelennek meg a szertartáson a hemmersmoori udvarház elvadult parkjában. Helybéliek, gyerekkori barátok, akik évtizedek óta sem egymással, sem az elhunyttal nem tartották a kapcsolatot. Aztán az egyikük végső búcsúként valami egészen megdöbbentő dolgot tesz… és máris ugrunk vissza az időben, hogy az ismételten a jelenben játszódó utolsó fejezet felé tartva fokozatosan kiderüljön, miért gyűlölik egymást ezek az emberek annyira.

A Your House is on Fire… tehát alapvetően néhány hemmersmoori kamaszfiú és -lány serdülőkorának a története. Christian, Alex, Martin, Anke és Linde fejezetei egymást váltogatva viszik előre a regényt, a fejezetek mind kerek, lezárt sztorik, csak nagyon laza utalásokkal kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a történetek pedig rendkívül nyomasztóak: kegyetlenségről, bosszúról, családon belüli erőszakról és csalódásokról szólnak, de talán a leghangsúlyosabb téma az a gyermeki ártatlanság, ami bármikor átcsaphat brutális kegyetlenségbe anélkül, hogy a résztvevők egyáltalán felfognák, mit is tettek valójában. A választott elbeszélői mód egyrészt nagyon hatásos, mert az eseményeket egyes szám első személyben narráló szereplők olyan érzelemmentesen, olyan szenvtelenséggel tudósítanak az eseményekről, hogy  Kiesbye regénye nyugodtan lehetne realista (bár eltúlzott) tabló a kamaszkor kíméletlenségéről, de mégsem az, mert majdnem minden történetben ott lapul a természetfölötti, mint valami sötéten puffadozó árnyék a látómező peremén. Azt viszont már sokkal nehezebb eldönteni, mennyire létező ez a természetfölötti: lehet szerves része a világnak, lehet egyszerű babonaság is, mindegyik olvasat megállja a helyét. Azonban legyen szó egy tragikusan végződő süteménysütő versenyről, egy balszerencsés fogadásról, a falu határában álló kísértetházról (ami mellesleg egy igazi, elátkozott fekete malom, ugyanúgy, mint a korábban emlegetett Krabatban),  az udvarház sövénylabirintusának titkáról, az igazi tragédiák mindig emberiek és mindig emberek okozzák a legnagyobb bajt.

A Your House is On Fire… nagyon különös regény, amit nehéz kategorizálni. A Penguin kiadó fülszövege szerint Shirley Jackson The Lottery (A sorshúzás) című novellája találkozik az X-aktákkal, ami egészen jó hasonlat, mások a Children of the Cornt (A kukorica gyermekei) emlegetik Stephen Kingtől, ami viszont kissé  félrevezető hasonlat. Németországban – angolból fordítva, Hemmersmoor címen – egyébként Shauerromanként, azaz klasszikus gótikus regényként adták ki. Nekem személy szerint többször eszembe jutott Csáth Géza, különösen a Fekete csönd vagy az Anyagyilkosság című elbeszélések.

Ha már itt tartunk, nemcsak besorolni, hanem ajánlani is nehéz egy olyan könyvet, amelynek a legmarkánsabb jellemzője az, mennyire szépen rideg, hátborzongató és kegyetlen. „Ijesztő karakterek követnek el ijesztő tetteket”, írja egy hozzászólás valamelyik amerikai könyvesblogon, ami teljesen jól összefoglalja a regény lényegét. Azt is tegyük hozzá, hogy akadnak benne bosszantó írói hibák – például nem igazán beszélhetünk átívelő történetről, mert valójában sohasem állnak össze a történetek egy nagy elbeszéléssé, nem igazán tart a regény semerre. Az előbb már említett, egymást váltogató személyes elbeszélői mód pedig sokkal jobban működne, ha a teljesen eltérő jellemű és habitusú karakterek nem egy az egyben ugyanúgy beszélnének mind a négyen, ami különösen a fiú és lány narrátorok közötti váltásnál zavaró (eleinte állandóan néznem kellett, mikor kinek a visszaemlékezését olvasom, mert a stílusból egyáltalán nem lehetett eldönteni).

Azonban be kell vallanom, hogy hibái ellenére mégis nagy hatással volt rám ez a könyv, és ajánlom mindenkinek, akit hozzám hasonlóan (néha) vonzanak a borongós, melankolikus és rideg történetek, és nem bánják, ha egy mű olyan maradandó nyomot hagy bennük, hogy hónapokkal később is beugranak egyes jelenetek belőle.

Linkajánló:

A könyvtrailer

A szerző angol nyelvű honlapja