Az endless karantén címen futó, új, formabontó – és minden bizonnyal rendszertelen – sorozata nem kevesebbre vállalkozik, mint különböző meglepő szubkultúrákat szondázzon a geekség legapróbb nyomait keresve. Első témába vágó ismertetőnk például minden régi olvasónk őszinte döbbenetére egy színes pónikról szóló rajfilmsorozatról fogja kimutatni, milyen váratlanul magas benne a popkultúra-tartalom.

•

A barátság varázslatának titka és a minyonszínű pónikért rajongó huszonéves férfiak története.

Halálos adag sámángalócát kellett volna tolnia annak a jósnak, aki 2009-ben bevállalja a következő kijelentést: az Én kicsi pónim nemzetközileg elismert, sokmilliós nézettségű sikersorozat lesz, saját szubkultúrával és aktív, nagyrészt férfiakból álló követőtáborral. A 8-10 éves kislányokat megcélzó rajzfilmek váratlan, célcsoporton kívüli sikere sokakat meglepett, köztük a gyártó céget, a Hasbrót is. Az ismertető írásának pillanatában a barátkozó kedvű pónik kalandjainak negyedik évadját is töretlen népszerűséggel vetítik, érdemes tehát megvizsgálni, hogyan jött létre a 2010-es évek egyik legmémesebb rajzfilmsikere és legmeglepőbb szubkultúrája.

Egy sorozat kizárólag a szülői pénztárca megcsapolására

Az Én kicsi pónim rajzfilmsorozat különböző verziói 1984 óta futnak. 2010-ig különösebb átütő siker nélkül már három pónigeneráció örvendeztette meg a kiskorú lányokat és keserítette meg szüleik életét.  A faék egyszerűségű történetekben a pónik és barátaik végtelen teadélutánokon vettek részt, folyamatosan kuncorásztak, a problémákat pedig sírással oldották meg. A sorozatok kiindulópontja és lényege a számtalan megvásárolható kiegészítő és póniverzió megfelelő reklámozása volt. Az elképzelés sikerét jelzi, hogy a harmadik generáció már csak DVD-n jelent meg. Az Én kicsi pónim gyakorlatilag a Transformerek lányverziójaként, de annál sokkal kevésbé sikeresen működött, a kislányoknak szóló rajzfilmeket a másodvonalba, esetleg még hátrébb betonozva be.

Egy merész ötlet: mi lenne, ha érdekes történeteket mesélnénk?

2010-ben a negyedik generáció a My Little Pony: Friendship is Magic (Én kicsi pónim: Varázslatos barátság) néven jelent meg. A sorozat nemcsak arcfelvarráson esett át, de alaposan újrahuzalozták a tartalmi oldalt is. A főszereplő, Twilight Sparkle egy könyvimádó, talán túlságosan is rendszerető lila unikornis, aki a pilot epizódban annyira kocka, hogy magántanárától házi feladatként barátok szerzését kapja. A mellé sorakozó öt póni-barátnője között ott van a szende, a sportos, a bulis csaj, a menő és a vidéki farmerlány. A történetek részben a barátok közötti emberi kapcsolatokról, részben fantasy alapú kalandsztorikról szólnak. Noha az első évadban még hangsúlyos az oktató-fejlesztő lezárás és a tanulság szájbarágása, maguk a történetek egy gyerekrajzfilmhez képest egyáltalán nem kiszámíthatóak. A karakterek egyéniek és fejlődésre is képesek, a konfliktusok pedig megfoghatóak, ténylegesen pörgetik a sztorit. A sorozat jellegéből adódik, hogy két nagyon fontos elemet nem lehet használni, amelyek gyakran segítik elfedni a történet unalmasságát: nincs bennük sem szex, sem erőszak. Azonban a rajzfilmek így is képesek feszültséget és jó történetszövést felmutatni, a hab a  tortán pedig az angol nyelvű eredetiben a kiválóan válogatott hangok.

Egy nagyon kocka sorozat

A sorozat számos bája közül az egyik, hogy folyamatosan és szégyentelenül idéz és parodizál a popkultúra klasszikusaiból. Amikor a főszereplők bowlingozni mennek, akkor a Nagy Lebowski szereplői ülnek a háttérben póniként.  Két rész konkrétan Indiana Jones-paródia, egy másik a Terminátor 2-t adja le pónira hangszerelve. Az egyik legfontosabb, visszatérő főellenséget a Star Trekből kölcsönözték, a legyőzése után pedig a Csillagok háborúja első részének zárójelenetét mutatják be, Luke Skywalker szerepében Twilight Sparkle. A pónik lehetnek szuperhősök, egy epizódban mindegyik főszereplő jól azonosítható Marvel vagy DC hős köpenyébe bújik bele. Külön vicces az önbizalomtól mentes, penészvirág Fluttershy, aki Hulk szerepét kapta. Ha alkalom adódik, szégyentelenül beidézik a Félelem és reszketés Las Vegasbant, vagy a Top Gunt is. A sokszoros elkövető ebben a műfajban az a rész, amelyben Agatha Christie klasszikus krimijét, a Gyilkosság az Orient Expresszent adják elő, az áldozat itt egy torta. A nyomozást természetesen Sherlock Holmes pipájában és kalapjában vezeti Pinkie Pie, de a részbe belefér egy James Bond-paródia, egy húszas évekbeli noir-krimi és egy nindzsa-film is.

Egy őszinte vallomás

Kénytelen vagyok bevallani, hogy nekem harminc feletti férfiként is bejön az Én kicsi pónim. Ellenérvként talán a kötelező dalbetéteket tudom felhozni, meg persze a tényt, hogy ilyesmit felvállalni nagyobb plénum előtt továbbra is karakter-öngyilkosság. De ha mondjuk valaki a kislányával vagy unokahúgával olyan szórakozást keres, amely felnőtt-kompatibilis, nyugodtan adjon egy esélyt a minyonszínű, pacifista póniknak. Még az is előfordulhat, hogy a pajkos póniknak homokféreggel kell megküzdeniük.

Brony attack

A végeredmény lehetett volna pusztán egy meglepően színvonalas mesesorozat, melynek annyi a hatása, hogy a szülők nem követnek el automatikusan öngyilkosságot, amikor Dzsulietta hatodszorra is meg akarja nézni a pónikat. Az internetes érdeklődés középpontjába akkor kerültek, amikor kiderült, hogy jelentős méretű fiú- és férfiközönség is követi hétről hétre a cukorszínű lovacskák kalandjait. A magát bronynak (brother+pony) nevező csoport az internet pöcegödréből, a 4chanról indult ki. A szubkultúra rendkívül aktív: folyamatosan remixeli, kiegészíti, újrarajzolja a show történeteit és képeit. Irtózatos mennyiségű fanfictiont, képregényt, comment gifet, tumblr-oldalt és szimfonikus zenekari művet termelnek. Részben ez is okozhatja a számtalan pónis honlap, közösség, találkozó és kosztüm robbanásszerű terjedését. A népszerűségnek megvannak az árnyoldalai is, például létrejöttek a pónis történetek horror- és pornóverziói. Az emberi elme végtelen sokféleségének ilyetén mellékhatásait csak csendes iszonnyal lehet szemlélni.

Linkajánló:

Brony akciófigurák