Az endless könyvrovatának különkiadásában Norfren a szokásos formulánktól elszakadva rendkívül hiánypótló feladatra vállalkozott: időt nem kímélve megpróbálta felmérni, vajon az angol nyelvű e-könyves piacon mit kapunk ingyenesen vagy nagyon olcsón a steampunk címszó alatt, ha kicsit hanyagoljuk a nagy címeket – és vajon jó-e ez nekünk.

•

Nem, előző ismertetéseimtől eltérően most nem a steampunk elismert szerzőinek keménykötéses kiadásban is megjelent és ilyen-olyan díjra is felterjesztett szellemi csúcskísérleteiről lesz szó. Ellenkezőleg. Sikerült leereszkedni a műfaj ismeretlen rétegébe, és ott tettem egy kiruccanást. Kindle e-könyv olvasómhoz olvasnivalót keresve tulajdonképpen a bőség zavarában van az ember, hiszen a többnyire ingyenes klasszikusok mellett az újabb irodalomból is széles (ár)határok között válogathatunk: az ár a nulla dollár és a papírkiadás kb. másfélszeresének (!) ára közötti széles skálán mozog. Az Amazon Kindle boltjának keresőjébe beírva a „steampunk” szót rögvest 915 találatot kaptam. Ennyire azért nem számítottam, lássuk hát, mi ez? Könyvek és novellák tömege, amelyek árban és olvasói értékelések alapján egyaránt széles skálán mozognak. Némi keresgélés után, de inkább találomra elsőnek egy 3 és fél pontos, tehát eléggé vegyes értékelésű könyvet választottam kerek 0,00 pénzért:

Calista Taylor: Viridis. A Steampunk Romance & Mystery
Ismeretlen írónő (nekem legalábbis, de az angol wikinek is), aki saját bevallása szerint a könyv alcímének megfelelően a steampunk romantika és rejtély specialistája. Lássuk.

London, 1866. január. William Thomas felügyelőt egy sikátorban fekvő fiatalember, a talált névjegy szerint Lord Niles Hawthorne, holttestéhez hívják. Egy ilyen rangú személy csak a Viridis klub miatt járhatott ebben a lepukkant negyedben. A klub vezetője Lady Phobe Highes, a hasonnevű növényi kivonat feltalálója – a viridis felfokozza az érzékiséget, ingerlékenységet, ha hígítatlan állapotban fogyasztják, utána egy csók is orgazmushoz vezethet. A jól prosperáló klub/mulató/étterem több részre tagolódik, a belső Sanctorum részleget csak a legjobb vendégek látogathatják, és csak ők fogyaszthatnak tömény viridist. Hosszas külföldi távollét után beállít Phoebe korábbi üzlettársa és szeretője, Mr. Seth Elliott, afféle sikeres feltaláló és mérnökember, aki egy évvel korábban váratlanul, búcsúzás nélkül tűnt el, és a nő ezt igencsak zokon vette. De a harag hamarosan elpárolog, részben a pohárka elfogyasztott viridisnek köszönhetően is: eredményül több oldalas, romantikus, lágy-erotikus szerelmi jelenetet olvashatunk, a fontosabb testrészek pontos, de azért még többé-kevésbé szalonképes megnevezésével. Ez a továbbiakban többször is megismétlődik. A főszereplők köréhez tartozik még Lord Victor Fenwick, egy igen nagyhatalmú és erőszakos ember, aki nem szokott hozzá ahhoz, hogy ellentmondjanak neki. Mindenáron feleségül szeretné venni Phoebét, aki viszont, mit ad isten, ki nem állhatja őt. Seth és Victor között ebből később komoly bonyadalmak származnak. Említésre méltó még Gavin, Phoebe öccse, aki szintén részt vállal a klub vezetésében, valamit még pár igen csinos leányzó, szintén a klub és a vendégek szolgálatában. És el ne feledkezzünk meg az állami Titkosszolgálatról és egy másik titkos szervezetről, ami viszont államellenes összeesküvést, forradalmat szervez.

Nos, ebből az alapanyagból gyúródott egybe a történet, amelyben egyrészt a balfácánkodó nyomozó, William Thomas felügyelő (akit Lestrade-hez hasonlóan Sherlock Holmes bal kézzel hazavágna), másrészt a főhős és főhősnő történetét követhetjük váltakozva. Utóbbiak természetesen szintén gyanúsítottak lesznek. Sokszor és hosszasan romantikáznak „Szeretsz? – Igen. – De igazán szeretsz? – Nagyon-nagyon szeretlek. – Bízzál bennem. – Bízok.” stílusban, és bár Phoebe szeretne azért önérzetes és felvilágosult nőként egy lépés távolságot tartani a férfitől, sármjának és férfiasságának sose tud ellenállni. Persze a végén a bűnügy megoldódik, happy end.

Összességében a könyv olvasható, nyilván van, akinek bejön, érthető a vegyes fogadtatás. Nekem eléggé langyos volt, igaz, ekkor még nem tudtam, hogy hamarosan sokkal rosszabbakra is fel kell készülnöm.

Tim Akers: The Horns of Ruin
A szerző a Wikipedián mint író ismeretlen, könyvei azonban klasszikus formában is megjelentek, ami már önmagában is plusz az előzőhöz képest (az e-kiadás akciós áron 1,99 $ volt.) Egyedül a blogját sikerült fellelnem, bár ebből sem tudunk meg róla sokat.

Egyszer volt, hol nem volt három harcos fivér, Amon, Morgan és Alexander, akik a ködös múltban a világuk őslakói elleni folytatott csetepaté eredményeképpen istenkirályokká lettek, és bár felvirágoztatták az új birodalmat, a Testvérséget, több száz év béke után végül egymás ellen fordultak, és ketten meghaltak. De Amon és Morgan, a Halhatatlan Testvérek kultusza tovább élt, leszármazottaik közül az egyik maga a főhősnő, Eva Forge, a halott Morgan isten utolsó paladinja, akinek a kardja sokszor gyorsabb, mint a szavai. A másik főhős az öreg Barnabas fratriárka, szintén a Morgan kultusz fő alakja. Testvérség, fratriárka és hasonlók: a könyv tele van újonnan alkotott szavakkal, jó játék a fordításukon rágódni. A Morgan hívek egyre fogyatkoznak, egyre több támadás éri őket, és Eván múlik a Morgan kultusz túlélése. A központ Hamuváros (City of Ash), egy feneketlen tó tetején úszó hatalmas város. Az eredeti település az ősi háborúban elpusztult, annak helyén építette a három istenkirály még a békés időkben. Régi technológia és mágia keveredik a város földalatti, vagyis vízalatti bugyraiban, önmagában is város méretű gépezetek tartják a helyén. Vízalatti részeit hatalmas alagutak kötik össze. Az egyik központi épület a Bölcsek Börtöne, avagy az Elhagyott Könyvtár, ebben a könyvlabirintusban élnek rabként az amoniták, stb., stb.

Fantasy, sword and sorcery – kard és mágia, istenek és harcosaik, és egy csipetnyi steam- vagy inkább dízelpunk egyfajta keveréke. Ez utóbbiból nem sokat éreztem. Van benne egy-egy sikerültebb leírás, mint a már említett Hamuváros. Töredelmesen bevallom, hogy az egyébként színvonalasan megírt könyvet kb. a negyedénél abbahagytam. Kezdett az idegeimre menni a kusza és bonyolult mitológiai hivatkozások tömkelege, az örökös invokációk. Tudom ajánlani a vérdús fantasy kedvelőinek, nekem azonban nem jött be, nem a stílusom. Az írónak dicsérik még a Heart of Veridon című művét és folytatásait, állítólag ez urban fantasy és steampunk keveréke. Talán egyszer próbát teszek vele.

Lindsay Buroker: Flash Gold
Míg az előző mű csipetnyi steampunkkal fűszerezett fantasy volt, Lindsay Buroker kisregénye ennek fordítottja, csöppnyi mágiát tartalmazó steampunk. Az angol wikiben ezt az írót is hiába keressük, azonban saját honlapjáról megtudhatjuk, hogy testőrből, hivatásos katonából stb. hogyan vált íróvá, és jó tanácsokat is ad, hogy kezdő íróként miként próbáljuk először ingyenes e-könyvekkel felkelteni az olvasók figyelmét, aztán később már lassan kereshetünk is az írásainkkal valamennyit anélkül, hogy rászorulnánk a kiadóknál való házalásra, próbálkozásokra (szokás ezt indie kategóriának is hívni). Szerzőnk inkább fantasy könyveket ír, a Flash Gold azonban egy steampunk sorozat első darabja. Igaz, keverednek bele mágikus elemek is, de inkább csak az említés szintjén, a fantáziánk mozgatására, anélkül, hogy közelebbit is megtudnánk róluk.

A kisregény az 1800-as évek végefelé, az észak-kanadai Yukon területen játszódik, és egy 18 éves lány, a mechanikai zseni Kali MacAlister történetét meséli el. A lány egyedül él a mohó aranyásók és egyéb rosszemberek között, rég meghalt anyját a helybeliek boszorkánynak tartották, már szintén halott apja pedig alkimista volt, az ő találmánya a „flash gold”, amit talán „villanyaranynak” vagy „villaranynak” fordíthatnánk: sejtelmes fényben lüktető aranyló csillámok, amelyből a benne rejtőző energia révén egy csipetnyi is hosszú ideig elég egy nagyobb gépezet meghajtására. Az ellenséges környezetben a lány épségére két gőzkutya is vigyáz (bár Kali szerint egy hozzáértő rájönne, hogy a gőzkutyák többek egyszerű mechanikus állatnál). A lány biztosan nyerő gőzszánjával egy versenyre készülődik, a fődíj 1000 dollár, igen jelentős összeg akkortájt. Egy nap ismeretlen, sebhelyes arcú, marcona alak állít be hozzá, aki tud a lány terveiről, és a segédje, segítője szeretne lenne. Kali felturbózott winchesterével fenyegetőzve és nyomós szavak kíséretében éppen elküldené az idegent melegebb tájakra, amikor még marconább bandíták törnek be a házba, s az idegen segít a lánynak kinyiffantani a társaságot. Kali megenyhül, és bár nagyon bizalmatlan, társául fogadja a férfit, bizonyos Mr. Cedart, és együtt indulnak a hosszú versenytúrára. Útközben sok kellemetlenségük akad: többen is rájuk támadnak, éjszaka lesből vagy nappal léghajóról – a lány egyrészt kétes felmenői miatt nem túl kedvelt személy a környéken, másrészt titka, a villarany kiderült, és sokaknak fáj rá a foga, harmadrészt a többi versenyzőnek nem tetszik, hogy kutyaszán helyett gőzszánnal akarna nyerni. Erről a kalandos szaladásról, menekülésről, csetepatékról szól a kisregény. A versenyt ugyan különféle bonyadalmak miatt nem nyerik meg, de a két főszereplő a végén együtt marad az újabb kalandokra (egyelőre semmi romantika) és folytatásokra.

Kissé vegyes érzelmekkel láttam az olvasáshoz, de aztán megenyhültem. Szó sincs magas írói kvalitással megírt műről, ne várjunk mély jellemábrázolásokat, magasröptű társadalomkritikát és több oldalas részletes leírásokat a jégbe csavarodott természetről és buja jégcsapokról – cserébe viszont könnyed, kellemes olvasmányt kapunk, szimpatikus főhősnővel, és az egész pár este alatt elolvasható. Az író csapdájába beleestem: az ingyenes első rész után csak letöltöttem kemény 0,99 dollárért a második részt… Mennyi lesz vajon a harmadik rész? Első zsengének nem rossz, de egy profibb író kezében egész formás könyvecske kerekedhetett volna belőle.

Darrell Pitt: The Steampunk Detective
Újabb, az 1910−20-as évek közé tehető, 0,99 dolláros történet (létezik igazi könyvként is sokkal drágábban, ám az alacsony Kindle ár nem biztat sok jóval) egy öregedő detektív, Ignatius Doyle, és frissen felfogadott fiatal, árvaházban nevelkedett segédje, Jack Mason főszereplésével. Mr. Doyle kifejezetten sherlockiánus tulajdonságokkal rendelkezik (mondjuk inkább úgy, Sherlock Holmes koppintása): ránézésre elmondja bárkiről, hogy kicsoda-micsoda, honnan való, mit csinált az elmúlt napokban. A 16 éves Jack egész intelligens és kifinomult ahhoz képest, hogy árvaházban nevelkedett. A detektív Londonban, egy vaskos és több mérföld magas várostoronyban (avagy toronyvárosrészben) lakik, lakása hasonló Baker street-i klasszikus ősééhez.

A könyv indítása nem rossz, misztikus krimiként startol, de ah… minő gőzös kalanddá növi ki magát! A stílushoz a léghajók már elválaszthatatlanul hozzátartoznak, de itt a technológia eljut a nonszensz fokozatig, többek között a gőzhelikopterhez és gőzűrhajóhoz. Európát a náci Németország fenyegeti, ügynökeik Angliába is eljutottak. A klasszikus detektívtörténet hamarosan akcióregénnyé válik, a főhősök és társaik hol üldözöttek, hol üldözők, keresztbe-kasul Európán. Az olvasó eljut egy állatemberes szigetre (lásd Dr. Moreau szigete egy bizonyos H. G. Wells tollából), van benne titkos társaság, ami még Leonardo da Vinci halálakor alakult, regényünk idejére kifejlesztette az atombombát (még jó, hogy nem gőzatombombát), és jóvoltukból a főhősök megpillanthatják az üvegfedelű koporsóban nyugvó bebalzsamozott Mona Lisát (gőzhamupipőkét?)…

Hete-havat összehordó és egybegyúró mozgalmas történet, nyugodtan nevezhetjük kotyvaléknak is, eléggé az ifjúságnak szóló lapos stílusban megírva (stilisztikailag jóval gyengébb, mint az elsőnek ismertetett Viridis vagy a Horns of Ruin), mindenfajta belemélyülést nélkülöz, és nem sokat adva vissza a posztviktoriánus hangulatból, nyelvezetből. A tárgyi tévedéseket, anakronisztikus elsiklásokat igazából nem illik szigorúan venni, hiszen alternatív történelemről van szó (Szaúd-Arábia is előbukkan, bár a mi időnkben csak pár évtizeddel később alapították meg). Az írónak viszont valószínűleg fogalma sincs róla, mi a különbség a vízgőz és a hidrogén gáz között, és nem sokat foglalkozott vele, hogy végül is hogyan éltek, viselkedtek az emberek a viktoriánus korban. Másszóval a steampunknak nemcsak a technikai, hanem társadalmi és szociológiai oldalával is törődni kellett volna egy cseppecskét. (A Wikipédián nem találunk semmit a szerzőről, de a honlapjára ellátogathatunk.) Összefoglalva: az a tinédzsereknek való könyvkategória, amit a vonaton Budapest és Debrecen között el lehet éppen olvasni, aztán nyugodt lélekkel meg lehet róla feledkezni. Meg ne vegyük a puhafedeles kiadást.

Tamara Rose Blodgett: The Pearl Savage
Az írónő blogjából megtudhatjuk, hogy dark fantasy szerzőnek tartja magát, és a Savage-sorozat első kötetét van szerencsénk a kezünkben tartani, sőt a könyv a digitális kiadástól eljutott a saját kiadású puhafedeles formátumig is. (E-book: 2012 november: 0,0 $, 2013 július: 3,80 $).

A könyv végig egyértelműen a disztópia mezsgyéjén tartózkodik, egy újabb, sokadik variáció a jövőre. A science-fictionből főleg a második tag illik rá, a steampunkhoz mindössze annyi köze van, hogy néha egy-egy mondatban szó esik róla, hogy gőzenergiát használnak, és van gőzcsillárjuk is (nekem viszont gőzöm sincs róla, ez hogyan működhet).

Utólag visszatekintve a könyvre az írónő tulajdonképpen érdekes világot teremtett, az első nekifutáskor azonban közel jártam ahhoz, hogy abbahagyjam a könyvet. Az emberiség a 19. század végén a „Nagy Tüzes Sziklaeső” során majdnem kipusztult. Nyilván hatalmas meteoritpusztítás történhetett, de erről semmi közelebbit sem tudunk meg. A titokzatos „Őrzők” az emberiség töredékét Észak-Amerikában megmentették. Egy részük hatalmas, alagutakkal összekötött biogömb-városokban él, másik részük odakint a vadonban, őket a gömblakók csak esztelen primitív vadaknak tartják. Minden gömb egy külön királyság (Kingdom of Utah, Kingdom of Wisconsin, stb.) Az Ohiói Királyságot a kissé szadista és részeges Ada királynő irányítja, lánya, a 17 éves Clara hercegnő a történet főszereplője. A királynő a hercegnő kezét az egyik szomszédos királyság hercegének ígérte, az önfejű lány természetesen hallani sem akar a dologról, mást szeret. Egy nap odakint az ablaka előtt megpillant egy beleselkedő vadembert – hatalmas, izmos termetű alfahím, a nyakán kopoltyúnyílásokkal… A lány ekkor elhatározza, hogy bármi is legyen odakint, megszökik. Nem tudja még, hogy a „vadak” éppen az elrablására készülnek: valami ok miatt a kívül lakók klánjaiban alig-alig születnek lánygyermekek, ezért a fennmaradásuk függ attól, hogy nőket szerezzenek…

Gonosz királynő, sajnálatra méltó hercegkisasszony, udvari intrikák, jók és rosszak, a szabad világ odakint: csupa klisé. A történetben vannak jó ötletek, de ez a királyné/hercegkisasszony megoldás borzasztó. A történet vége egészen nyitott, van is már néhány folytatása. A gyors és könnyű, kissé bugyuta olvasmányok kedvelőinek való, én biztos nem szerzem meg a folytatását.

Konklúzió
Azt hiszem, ez az öt példa elég annak illusztrálására, hogy az elektronikus publikálás nagyon csalogató és tulajdonképpen hasznos lehetőség: mindenki a saját maga kiadója lehet. Nem kell kéziratokkal kuncsorogni a kiadóknál vagy saját klasszikus kiadó alapításával kínlódni, mindez szinte percek alatt elvégezhető. Ez a jó oldal. A hátrány viszont az, hogy ez bizony a minőség rovására mehet és megy is. Persze szükség van a kifejezetten az irodalmi szárnypróbálgatásoknak szentelt helyekre, ezt azonban valahogy elkülönítetten kellene kezelni, és nem összemosva, egy kalap alatt a színvonalasabb alkotásokkal. Tudom, ez nem könnyű, hiszen a jó és rossz írás közötti határ nem éles, nem is említve az egyéni olvasói szubjektivitást, de ennek taglalása már nem e cikk keretei közé tartozik. Ami viszont lényegesebb, hogy a fenti tapasztalatok óhatatlanul felvetették bennem a kérdést:

Mitől és meddig steampunk a steampunk?

Vagy másképp kérdezve, mekkora gőzfelhőbe kell burkolni egy irományt ahhoz, hogy a fenti műfaji jelzőt kiérdemelje? Persze másokban is felvetődött már ugyanaz a kérdés, erről jócskán lehet olvasni, nálam sokkal avatottabbak taglalták már ezt (lásd a végén). Jules Verne vagy H. G. Wells jó pár művét szokás úgy emlegetni, mint a műfaj első képviselőit, bár ezen lehet vitatkozni, hiszen a Nautilus, Hódító Robur repülőgépei vagy a wellsi időgép egyértelműen a 19. században születtek, az adott kor szemszögéből megalkotott tudományos-fikciós (ha úgy tetszik, sci-fi) gépezetek, míg a mai steampunknál másról van szó. A Viridisben a steampunk mindössze annyiban merül ki, hogy néha, egészen mellékesen vannak benne léghajók, és a főhősök konflis helyett egyszer- egyszer gőzautót használnak. A gyilkosság, ajzószerek, romantika, 19. század gondolom önmagukban lényegtelenek, hiszen akkor Conan Doyle és még sokan mások művei is ide tartozhatnának.
Mi kell akkor a steampunkhoz? Léghajók, jellegzetes szemüvegek, gőzgépek és a viktoriánus kor, illetve az amerikai vadnyugat kora? Igen, de valahogy több kell ezeknél a kellékeknél. Az alternatív történelem már jobban hangzik, a jövőbe vetített jelen, disztópia még inkább, hiszen ekkor a léghajóhoz és gőzgéphez való visszatérést már egyértelműen indokolja technikai társadalmunk csődje. Jó példa erre a magyarul is megjelent A felhúzhatós lány (The Windup Girl). A magam részéről nagyon fontos elemnek érzem még a szürrealitást is, tehát az időben vagy stílusban nagyon össze nem illő dolgok keveredését, az anakronizmust.

Valami azt súgja, hogy az elsőnek ismertetett Viridist (és a mintaoldalakba való beleolvasás alapján a választék talán nem elhanyagolható részét) a steampunk helyett inkább a csak pár éve megnyitott gaslight romance vagy gaslamp fantasy alkategóriába dobozoljam be. A gázlámpa fénye itt tulajdonképpen olyan írásokra vetül, amelyekről lehámlott a steampunk technikai burkolata, és inkább a fantázián, romantikán, horroron van a hangsúly: egyszerűen ma írt és a viktoriánus vagy az Edward-korban játszódó mindenféle könyvről van szó.
Ezzel vissza is értünk is a cikk kiindulási pontjához. Mihez kezdjünk, ha kevésbé ismert, de olcsó és könnyen beszerezhető steampunk irodalomra vágyunk? A konklúzió mindenképpen az, hogy ne a fülszövegben, hanem a recenziókban bízzunk. Látogassunk el steampunkkal foglalkozó komolyabb helyekre, olvasgassuk a véleményeket és ezek alapján próbáljunk válogatni, ne csupán a kulcsszavak és az e-könyvek ára alapján.
Talán itt a helye egy csokornyi önkényesen válogatott olvasnivalónak a steampunkról és társairól… elemezgetések, eszmefuttatások, ajánlások:

Magyarul:
A steampunkból lassan kifogy a gőz?
Zakatoló bevezető a steampunkba galaktika módra
Mi ez a sok punkság?

Angolul:
Mi a steampunk? Egy-két mondatos, néha humoros meghatározások. 
Ismét – mi a steampunk? A vizuális oldallal is kiegészítve.
Ilyenpunk, olyanpunk, amolyanpunk…
Rövid bevezető könyvajánlásokkal.
A kilenc „alap” steampunk könyv némi eszmefuttatással (ezen a helyen érdemes körülnézni – aki keres, az talál.)