Jack ismertetője és a csatolt linkek segítségével nézzük meg, milyen lehet egy “festményregény”. Királydrámai hatások, álnév mögé rejtőző festő, külön hanganyag, négy részbe sűrített látványorgia, és ez csak a kezdet.

•

A legszebb és legtorzabb képregény, amit valaha olvastam.
Az első hírek és a pár oldalas előtörténet halálosan egyértelművé tette, hogy ez az egyik, ha nem a legfontosabb képregénymegjelenés 2011-2012-ben; a kis túlzással a képregény műfaját újraértelmező négyrészes történet figyelmet követel, máskülönben elmegy melletted és eltévedsz a sötétben.

Hezitálva használom a “sötét” szót. Talán ez az egyik leginkább elkoptatott és elértéktelenedett szó mind közül, ami valaha előkerült a sci-fi és fantasy kapcsán, ráadásul biztosan nem az, amivel precízen le lehetne írni a Monocyte világát. Egy lentebb linkelt oldalon koszosnak és salakosnak írják le, ami már közelít, de hozzátenném az Erő és a Végnélküliség képzetét, és ezzel be is népesítjük a koszos és salakos világot. Két halhatatlan nép uralkodik és háborúzik itt korokon át; az emberrabszolgákon uralkodva időtlen küzdelembe kényszerültek. Nincs halál. Ezt veszi rossz néven a Halál, Azrael, és visszatérését tervezgeti. Felébreszti Monocyte-ot, a mágust, aki saját halhatatlansága elől örök álomba menekült és egyezséget köt vele. Az Egyszemű pedig elindul, hogy legyőzze a mágusok és a technokraták hadseregeit…

A nyelvezet és a szöveg(buborékok) még egy angol anyanyelvű számára is zavarbaejtőnek tűnik. Egyszerre shakespeare-i és horrorfilmes, de a formalitások és a latin betétek nagyon sokat segítenek a hallásban; a mondatok és párbeszédek élővé válnak, a tarkódban érzed a fogak és kövek csikorgását, a királydrámák fennköltségét. Shakespeare említése nem véletlen; a Monocyte bőven idéz és táplálkozik például a Hamletből vagy az V. Henrikből.

 

A Monocyte “festményregény”: minden oldala, minden kockája egy-egy grafika, egy-egy festmény. Kerülnünk kell azonban a túlmisztifikálást; a rajzoló/festő Menton3 jó néhány youtube-videón mutatja be, hogy egy ilyen stílusú kép elkészítése (természetesen azután, hogy kitalálta és megtervezte, mit akar rajzolni) 6-10 perc alatt megvan. De ez az első képregény, ahol a szimbolizmus, sőt az allegória kifejezés használata nem túlzás (nekem). Menton3 képeiben bőven felfedezhetők utalások a katolicizmusra, de az egyik főbb szereplő az iszlám misztikusoktól érkezik. De hogy a szadomazo dominák mit jelentenek – nos, ezen még gondolkoznom kell.

Kasra Ghanbari a Monocyte írója. Írónak lenni hálátlan feladat ebben az esetben; Menton3 szuggesztív és – én kérek elnézést, hogy ezt a kifejezést használom, de – korát megelőző stílusa mögött könnyű eltűnni. Ráadásul hiába kerestem, nem találtam más munkáját, ami megragadta volna a figyelmemet. Találtam viszont egy Kasra Ghanbarit, aki biológusként és vallásfilozófusként végzett; tulajdonképpen kíváncsi lennék arra, hogy a két Kasra Ghanbari vajon ugyanaz a fickó. Lenne benne logika.

A Monocyte volt talán az első képregény, amit félretettem a záróepizódig, mert egyben akartam kezelni. Néhány sorozatfüggő ismerősöm teszi ugyanezt egyes évadokkal; kivárják a végét és egyben tolják le. Én inkább a heti lépegetésekre szavazok, de Monocyte igényelte, hogy az elején kezdjem és a végén fejezzem be úgy, hogy az egyes megjelenések közötti hónapok ne homályosítsák el a sztori elejét és ne hagyjanak szomjazni a később következőkre. Tehát félbeszakítottam az olvasást és türelmesen vártam.

Most pedig ejtsünk pár szót a zenéről. Egy Saltillo nevű arc összerakott egy albumot a képregényhez. Akit érdekel a neoklasszikus trip-hop, találkozhatott már a névvel: a 2006-os Ganglion lemezzel lépett elő – mivel én abban az évben kizárólag Godsmacket voltam hajlandó hallgatni, nem találkoztam vele, de egy hozzáértő szerint “akkoriban az underground szcéna egyik óriási sikere volt”. De mielőtt kattintanál, megölöm a meglepetést: a Saltillo nevű arc Menton3. Ja, ráérő idejében zeneszerző, és ha valaki, hát ő el tudta találni a hangulatot. Célszerű bedobni a játszóba, miközben olvasol. Talán hozzám hasonlóan örömmel veszed majd észre, hogy Shakespeare itt is megjelenik; például az albumon hatodik Gatekeepers végén a VI. Henrikből hallunk idézetet (meggyőződésem szerint Sir Alec Guinness előadásában).

A kötetekben (természetesen) van néhány pár oldalas melléksztori is, amit a projektbe kapcsolódó más rajzolók/írók készítettek (miért ne említenénk meg Ben Templesmith-t, az endless egyik kedvencét, aki volt oly jó és a Monocyte #3 borítójának születését a tumblr-jén dokumentálta tavaly augusztusban: 1, 2, 3, 4 és 5) Az egész projektre nagyon jellemző ez a nyitottság és interaktivitás.

A Facebook-oldal szintén szokatlanul informatív és összeszedett; profi kereskedelmi eszköz, tele kapcsolódó hírekkel (amik között van egy június 25-re várható, a cikk megjelenésekor már megtörtént nagy bejelentés). A hírek legérdekesebbjei a különféle megihletett művészek; a rajzolók, szobrászok munkáit bemutatók. És itt megint csak el lehet kapni a Monocyte erejét és exkluzivitását. Ellentétben mondjuk a mezei szuperhősképregényekkel ez egy szűk csoport kedvence lesz; még az endless-olvasók jó része sem fogja értékelni, mert túl… sok; mintha egy bukás után, a horzsolásba ragadt salak kimosását követően a seb hegedését akarnánk élvezni; ahogy a vér szilárdul és a var feszül, néha felreped a karon. Nem lehetetlen. De kell hozzá egy kis mazochizmus.