Játékrovatunk újabb alanya ismét azt az elcsépeltnek ható igazságot bizonyítja, hogy öreg játék nem vén játék: flynn nagyon alapos ismertetője ezúttal a lecsúszott galaktikus magándetektívek, őrült bolygók és a csavaros mellékküldetések világához csinál kedvet.

•

Több mint három évvel ezelőtt azzal zártam az igencsak lelkendező Deus Ex ismertetőmet, hogy egy profi csapat egyik utolsó mesterműve volt egy olyan világban, ahol nem tudtak igazodni a megújult üzleti szemléletmódhoz, és ez nem sokkal később a vesztüket okozta. Egy félmondatban még azt is elejtettem, hogy nem a Deus Ex volt az utolsó zseniális termékük, hanem az egy évvel később megjelent Anachronox, ami egy könnyedebb hangvételű, olykor nagyon ütős poénokkal rendelkező sci-fi szerepjáték – ez szintén nem aratott üzleti sikert, a stílus szerelmesei viszont mindmáig alapvetésként tartják számon. Nos, magam sem tudom megmondani, miért vártam 2012 tavaszáig az ismertetőmmel – többször tervben volt a megírása, tényleg –, de az utolsó lökést az adta meg, amikor a játék elérhetővé vált a Gog.com katalógusában, potom 6 dollárért. Ha ez nincsen, valószínűleg még további évek kellettek volna, hogy előtúrjam valamelyik szekrényből a cédéket.

A játék egy Sly Boots nevű harmadosztályú magándetektív világmentő kalandjait meséli el. Boots valaha ismert kopó volt, aztán csúfosan elszúrta az egyik megbízatását – azóta sem igazán találja önmagát, a bevezető képsorokban például az irodája ablakából hajítja ki egy gengszter. Ami azt illeti, az intró után sokáig csak sodródunk az eseményekkel a különböző helyszíneken, míg az első valódinak tűnő ügyről ki nem derül, hogy a felgöngyölítéséhez már jóval több kell, mint különböző bárokban meghívni pár piti bűnözőt egy-egy italra. És ezzel már el is kapott minket a gépszíj, egyik világból repülünk a másikba, miközben a semmiből mellénk szegődik egy vén, zsörtölődős seggfej, majd egy igazi bolygó (igen, egy bolygó) és később a világ talán legszomorúbb képregényhőse. Vagy ez így túl sok és feldolgozhatatlan egyszerre? Jó, akkor elmagyarázom.

Az Anachronox egy bolygó, amit egy mesterséges gömb vesz körül. A lakói között elterjedt elmélet szerint valaha egy idegen fajt zártak ide karanténba, legalábbis a hely nevét innen származtatják (a bolygó neve az anachronism és noxious szavak kombinálásából ered). Akadnak itt tiszta és békés negyedek, de mi természetesen egy bűnözőkkel teli, koszos lyukból indulunk. Ennél is fontosabb azonban, hogy a gazdagok és a megszállottak a MysTech nevű különleges tárgyakat gyűjtik. Ezek fura alakú kövek még furább jelekkel, és senki nem tudja, hogy vajon a rég kihalt idegen faj fegyverei-e, vagy csupán művészeti tárgyak. Nekünk mindenesetre egy ilyet kell megtalálni az első küldetésünkben, és amint megszerezzük, megjelenik a helyi alvilág nagyágyúja, egy Detta nevű zsíragy, és azonnal elveszi tőlünk.

Ezt követően megbízónkkal – ő a már fentebb említett Grumpos Matavastros nevű kibírhatatlan öregember – és kedvenc személyre szabott PAL-18 játékrobotunkkal elutazunk a Sunder bolygóra (itt kizárólag tudósok élnek és kutatnak), hogy kikérjük egy szakértő véleményét a kövekről. Nem is lenne ezzel baj, ha egy félresikerült tudományos kísérlet során éppen nem robbanna fel a planéta, és ezt követően már végérvényesen nyakig ülünk a slamasztikában, és muszáj megmentenünk a világot. Eközben érdekesebbnél érdekesebb helyeket látogatunk meg, például a Democratust, ahol az emberek teljes demokráciában élnek (és amikor éppen egy csomó rakéta tart feléjük, arról tartanak szavazást, vajon baj van-e egyáltalán, ezért nekünk kell közbelépnünk), de említésre érdemes a Rictus nevű képregény-főgonosz űrhajója, vagy a halál bolygójaként emlegetett Limbus is. Közben bővül a csapat, a történet egyre csavarosabb lesz, a játékot pedig egyre inkább képtelenség abbahagyni.

Az Anachronox pozitívumai nagyon jól ellensúlyozzák a gyengeségeit, ami igazából a rendkívül szerethető, de nagyon idejétmúlt grafikát jelenti (Quake 2 motor, helló), valamint egy rakás bugot, aminek egyébként a zömét teljesen kigyomlálták az általam nemrég megvásárolt digitális verzióból. Mert egyébként mit kapunk? Olyan történetet, ami egy szuper film vagy könyv alapanyaga is lehetne, hozzá számos feledhetetlen karaktert, és akkor a helyszínekről még nem is beszéltem (ki az, aki például nem nézne be abba a piroslámpás negyedbe, ahol csápos idegenek rázzák az idomaikat a peepshow-ban?). Ki ne szeretne felrobbanó bolygókat nézni, és bármit elintézni egy egysoros poénnal? Ki ne akarná megmenti a világot? Na ugye – bizonyos dolgok mindig menők lesznek.

Ráadásul a fejlesztők mindezt még tudták fokozni. A történetbe, a remek monológokba és a csavarokba nem akarok belemenni, a lépten-nyomon elszórt minijátékokról viszont nyugodtan lehet spoilermentesen beszélni. Minden karakterünknek van egy-egy jól meghatározott képessége, amiben profi (Boots például ajtókat tud kinyitni mesterfokon, PAL-18 gépeket tör fel ügyesen, és így tovább), azonban ezek megfelelő alkalmazásához kénytelenek vagyunk megoldani egy kisebb játékot, ami a korai C64-Spektrum-Amiga-486 időket idézi fel. PAL-18-cal például egy klasszikus pipeline játékot kell megoldanunk mindig, Pacóval, a szuperhőssel pedig az egeret kell egy ponton tartanunk minél tovább, miközben egyre jobban rezeg a fél képernyő.

Nyilván a szórakozás szerves részét képezi a játékmenet, meg az, hogy rengeteg überklassz cuccot és Mystechet találunk, különleges képességekre teszünk szert és szinteket lépünk, de ennek a felfedezését meghagyom azoknak, akik saját maguk akarják kipróbálni a programot. Kifejezetten érdemes, mint ahogyan célszerű minden sort elolvasni és minden helyet felfedezni. A mellékküldetéseket ugyanis nem írja ki a gép, nekünk kell fejben tartanunk a lehetőségeinket – és a legdurvább cuccokat akkor kapjuk meg, ha ezeket teljesítjük. Persze ezeket kihagyva is végigvihető a játék, nagyjából 35 óra alatt. Ha azonban jobban elmélyedünk a történetben, és el szeretnénk varrni az összes szálat, akkor ajánlott utánajárni az összes kis utalásnak, így pedig máris bőven 80 óra szórakozás garantált.

Mint ahogy a Deux Exnek, az Anachronoxnak is érdekesen alakult az utóélete. Tom Hall, a játék produkciós vezetője (többek közt ő is alapítója volt az id Software-nek, és vezető beosztásban dolgozott a Keen Commander-sorozaton, a Wolfenstein 3D-n és a Doomon, később, a 3D Realms-nél pedig például a Duke Nukem 3D és Terminal Velocity játékok fűződnek a nevéhez) eleinte több folytatást is tervezett kiegészítők formájában, aztán végül csak egy nagyot, de ez sem készült el soha. Mindazonáltal 2010-ben azt nyilatkozta, hogy ha tíz éven belül nem készíti el az Anachronox 2-t, akkor egyszerűen csak megírja a történet befejezését, és felrakja a honlapjára. Kíváncsian várom, mi történik majd; a mai játékos tendenciákat elnézve jobban örülnék egy klassz forgatókönyvnek, semmint egy csapnivaló második résznek.