Stílusosan november ötödikére időzített cikkünkkel a napra  pontosan 15 évvel ezelőtt megjelent klasszikus kalandjáték, a Broken Sword-sorozat első része előtt tisztelgünk. Hatalmas idő ez egy számítógépes játék esetében, viszont flynn ismertetőjéből az is kiderül, hogy a kézzel festett hátterek, a csavaros történetvezetés és a remek szereplőgárda kellően tartósít.

•

Valószínűleg nem nagyon kell bizonygatni egy tizenöt éves játék esetében, mennyire időtálló klasszikus, ha még 2011-ben is úgy le lehet ülni elé órákra, hogy az ember észre sem veszi, amikor lenyugszik odakint a nap. Személy szerint nagy restanciámat dolgoztam le júliusban, ugyanis a Broken Sword: The Shadow of the Templars volt életem egyik olyan története, amibe számtalanszor belekezdtem, de valamiért sosem sikerült befejezni. Akkoriban vagy elakadtam és még nem tudtam, merre keressek segítséget az interneten (a kilencvenes évek második felében még fogalmam sem volt arról, hogy az internet csodákra képes), később pedig rendszerint nem tudtam elegendő időt szentelni az utolsó fejezeteknek. Így aztán most július elején azt történt, hogy az egyik pillanatban gyakorlatilag robotként darálom a játékot, ismert párbeszédeket ugrok át és megoldhatatlannak tűnő agyas fejtörőket cselezek ki másodpercek alatt, majd egyszer csak jön egy helyszín és egy rész, amire már nem emlékszem. Hirtelen izgalmassá válik a játék, és nagy örömömre rengeteg minden vár még rám. Pár nappal később egyszerre vagyok büszke és szomorú a stáblista legördülésekor. Büszke vagyok, mert csak összehoztam én is ezt a küldetést, ugyanakkor érzem, hogy nincsen több hátra ebből a remek játékból. Véget ért egy korszak.

Igazából éppen ezért nem is a program részletes bemutatását érzem fő kötelességemnek (persze azért röviden sort kerítek erre is), hanem sokkal inkább azt szeretném megindokolni, miért ültem le elé ilyen sokszor az évek során, és miért roppant élvezetes még 2011-ben is. Két faktor játszik ebben lényeges szerepet: a történet és a látvány. Persze ebben még nincs semmi új, hiszen egy jó sztori sosem árt, mindazonáltal az első Broken Sword ebben mindmáig a legnagyobbak közt van. A főszereplő egy George Stobbart nevű amerikai turista, aki párizsi vakációja során szemtanúja lesz egy robbantásos merényletnek, és mivel ő látta egyedül az elkövetőt – meg hát végtére is egy point-and-click kalandjátékról beszélünk – azonnal a nyomába ered, és olyan dolgokat fedez fel, amik nem csak rajta, de kis híján az egész emberiségen túltesznek. Egzotikus helyszínekre indul rég eltűnt ősi kegytárgyakat keresni, majd ezek birtokában rejtélyes összefüggésekre bukkan a templomos lovagrenddel kapcsolatban, vagy legalábbis azzal, ami a huszadik század végére lett belőlük. Az utazásai végén minden új felfedezését a bájos francia szabadúszó újságíróval, Nicole Collard-ral osztja meg, akivel még a robbantás után találkozott a kávéházban.

A történet során számos helyszínt kell bejárnia a játékosnak úgy, hogy ő döntheti el, merre szeretne menni, ami a megjelenés idejében igencsak forradalmi lehetőségnek számított, elképesztően felülírva a stílus korábbi lineáris vezetését (jó, elismerem, hogy a Myst és a Riven erre már korábban is képes volt, de azok inkább rejtvény alapú kalandjátékok). Párizs különböző pontjai mellett Írországba, Szíriába és Spanyolországba is eljuthatunk, ráadásul mindegyik hely másfajta hangulattal fogadja a játékost. Míg mondjuk Párizsban a kávéházak, a rendőrség lassú tempójú nyomozása vagy akár a borozgatós hangulat Georges Simenon Maigret-regényeit idézi, addig a régészeti múzeum meg a szíriai út már az Indiana Jones-hangulatot hozza, a templomos lovagrend felfogása és világképe pedig az örökzöld cyberpunk regények gazdasági-politikai berendezkedéseire tesz erős utalást. Ezeket a fejlesztők ötletes és olykor humoros fejtörőkkel tettek még csavarosabbá (az ír kastélyt őrző kecskére gondolom mindenki emlékszik, mert egy egész generációból csinált hülyét annak idején), valamint rendkívül intelligens, regénybe illő párbeszédekkel és leírásokkal. A hangjukat kölcsönző színészek is remek munkát végeztek – a Stobbartot alakító Rolf Saxon egyébként a kor több nagyobb mozifilmjében is feltűnt különböző mellékszerepekben.

Mindehhez pedig varázslatos grafika társult. A kézzel rajzolt 2d-s hátterek még ma is szemet gyönyörködtetőek, és jobban nem is ragadhatnák meg a kilencvenes évek kezdeti korszakát, amikor a 3d technológia és a profi animációk még úgy néztek ki a kalandjátékok művészi aprólékossággal megrajzolt világaiban, mintha a jövőből hagyta volna ránk őket egy ismeretlen civilizáció. Minden helyszínt mesterien, egészen észrevehetetlen részletességgel rajzoltak meg, így a Broken Sword nem csak az izgalmas belbecsével, de az elbűvölő külcsínével is hódított. És hódít mind a mai napig: az interneten mára végigjátszások és Youtube-videók tucatjai találhatóak, a népszerűsége pedig nem lankad. Ennek eredményeként később nem csak konzolra ültették át, de nemrég megérkezett a felturbózott rendezői változata is kibővített történettel és újdonságokkal. Maga a Broken Sword egyébként további három folytatást ért még meg, ráadásul idővel alkalmazkodott az új kor játékmenetének igényeihez. Készül állítólag az ötödik rész is.

A fejlesztőcsapatot pedig direkt nem neveztem meg eddig, mert nem lehet csupán egy mondatban beszélni róluk. A brit Revolution Software működésének javát ugyan a Broken Sword-sorozattal töltötte el, de az első rész előtt, illetve az ezredforduló után adtak ki más klasszikusokat is. Ezek közül természetesen az 1994-es Beneath A Steel Sky a legismertebb, ami még ma is a cyberpunk kalandjátékok egyik alapműve. Emellett érdemes kiemelni korábbról a Lure Of The Temptress című fantasy kalandjátékot, ami még floppyn jelent meg. Szintén szórakoztató, de olykor nehéz irányítással rendelkező kaland-akciójáték volt tőlük 2001-ben az In Cold Blood – egy jövőben játszódó hidegháborús történet rendkívül egyedi látvánnyal –, amit mára a világ kissé méltatlanul feledett el.

Linkajánló:

A játék trailere