Három évvel ezelőtt mutatta be olvasóinknakAmanibhavam a világirodalom leprás főhőseinek legnevezetesebbikét, Thomas Covenantot, éppen ideje hát megismertetni azokkal is, akit akkor lemaradtak róla. Minden, amit tudni akartunk a rendszerváltás másnapján akut tandorizálással hazavágott sorozatról, amely angolul mégis él, virul és kamatoztatja Tolkien örökségét.

•

Adott egy férfi, akit — ordas bulvárközhellyel élve — megtaposott az élet, méghozzá néhány hónap alatt, s oly alapossággal, amire más közönséges halandók esetében évekre van szükség. Adott egy világ, amelyet, a miénkkel ellentétben, a természettel való harmónia jellemez, amelyben a technikai fejlődés helyett a dolgokban inherensen jelen lévő mágikus erő — „Földerő” — uralkodik, ahol puszta pillantással megállapítható a dolgok természete, igaz vagy hamis, beteg vagy egészséges, helyes avagy helytelen volta. Donaldson regényfolyamában ez a két dolog találkozik egymással, s a tét mindvégig az, képes-e Thomas Covenant, a kitaszított, a pária, a Hitetlen elfogadni a világot, amely olyannyira különbözik a „való” világtól. Lehet-e Hős valakiből, akiből a hőssé válás minden szándéka hiányzik, képes-e vállalni önmagát és az Országgal való kapcsolatát Covenant anélkül, hogy fel kellene adnia belső, nehezen megőrzött egységét? Elfogadható-e a tagadás és a bűn, ha nem hiszünk a bennünket körülvevő világ valóságosságában?

Covenant sikeres elsőkönyves író, boldog, friss házasságban él, nemrég született gyereke. Hogy betegség támadta meg, heteken át még csak nem is érzékeli. Hogy ez a kór minden idők egyik legrettegettebb, legtitokzatosabb nyavalyája, a lepra, csak a leprakórházban eltöltött kíméletlen hónapok után fogja fel. Arra a gyűlöletre, kirekesztésre azonban, amely a lakóhelyére való visszatérése után fogadja, senki emberfia felkészülni nem képes. Városának lakói kivetik maguk közül, felesége elhagyja, még a napi élelmet is inkább ingyen és bérmentve az ajtaja elé szállítják, csak nehogy eszébe jusson a városba menni érte. Covenant életét ettől kezdve két dolog határozza meg: a betegség által kikényszerített vasfegyelem (a lepra az érzőidegek pusztulásával jár, ezért a beteg egyetlen esélye, ha minden sérülést, zúzódást elkerül, hogy az elfertőződést megelőzze), és a kitaszítottság miatti őrjöngő fájdalom és düh.

Ilyen állapotban történik meg vele az elképzelhetetlen: ismeretlen erő átrepíti a világok közti szakadékon, s ő a fent leírt helyen találja magát, az Országban (Land), amelynek lakói a hatalmasnak kijáró tisztelettel fogadják. Mert Covenant, a kisember, a pária ebben a világban erőt hordoz: fehérarany gyűrűje a világot összetartó elem, a vad mágia letéteményese, mely meghalad minden törvényt és hatalmat, és ha elszabadul, a világ szövetét is képes felbontani. S Lord Foul, a Megvető, a Teremtő testvére, aki a világ keletkezésekor a világba börtönöztetett, minden eszközzel arra tör, hogy Covenanttól a gyűrűt megszerezze. Szörnyű próféciát bíz Covenantra, akinek el kell azt juttatnia az Ország őrzőinek szerepét magukra vállaló Lordokhoz, s segédkeznie kell a világ megmentésében vagy végső elpusztításában.

Különös környezetet épít fel Donaldson a Krónikákban, ahol a világot irányító és formáló erők nem közvetlenül gyakorolják hatalmukat: céljaikat csakis szabad akarattal rendelkező értelmes lények cselekedetein keresztül érhetik el, s minden tervükbe bele kell kalkulálniuk a választás szabadságát, annak kockázatát, hogy a kiválasztott személy terveikkel ellentétes döntéseket hoz. Mert mindenki, aki vakon teljesíti az őt irányító akarat parancsát, puszta eszközzé válik, s egy eszköz csupán gazdájának kiterjesztése; nem képes többet elérni annál, mint amit irányítója önmaga is elérhetne.

Covenant nekiindul tehát, hogy a rárótt feladatot véghezvigye, s hosszú útja során feltárul előtte az Ország hihetetlen szépsége, élő ereje, a Földerő hatalma, lakóinak odaadása és tudása. Ám Thomas Covenant nem a sword-and-sorcery könyvek szokvány pozitív főszereplője. Antihős ő, aki szörnyű betegsége és kitaszítottsága miatt az Ország szépségére és erejére egyetlen választ képes csak adni: nem hisz el semmit. Mivel az Erő, saját Erejének gondolata halálos rettegéssel tölti el (hiszen hosszú hónapok alatt véste magába a gondolatot, hogy minden, ami erő, sérülést okozhat, s minden sérülés a halált jelentheti), saját szerepét is képtelen elfogadni. Dühödt hitetlensége, makacs túlélni-akarása bűnökbe viszi; lépten-nyomon megsérti az Ország lakóit, törvényeit, porba tiporja szépségét és harmóniáját. Az Első Krónika három kötete erről szól: hogyan hatnak bűnei az Ország sorsára, hogyan szolgálják Lord Foul céljait, hogyan ébred rá Covenant fokozatosan arra, miként fogadhatja el az Ország létezését és saját hatalmát anélkül, hogy önnön nehezen megtartott integritását fel kellene adnia, hogyan tehet kísérletet arra, hogy rettenetes bűneit legalább részben jóvátegye. Hosszú utazása során a fantasy-irodalom egyik legmegkapóbb világán halad végig, Lordokkal, Óriásokkal s egyéb hétköznapi és mágikus teremtményekkel benépesült földön, amelyet olyan lelki és természeti gazdagság jellemez, amihe foghatót keveset találni. A felületes olvasó számára Tokien Középföldéjét imitáló világ minden részlete valami olyan csavart rejt, ami egyedülállóvá teszi a hasonló művekhez képest, és megnyugtatóan eltávolítja az amúgy felvállalt Tolkien-örökségtől. A szokvány epigonoknál jóval többet kapunk itt: aprólékos világépítés helyett tervekkel, ármányokkal, összefüggő cselekményszálakkal keresztbe-kasul szőtt történetet, ahol minden lépés után valami újabb meglepetés és élmény vár.

Tíz év múlt el a „való” világban, négyezer az Országban, amikor a Második Krónikában Covenant ismét visszatérni kényszerül. Időközben új erőre kapott Lord Foul, és rettenetes machinációi miatt Covenant újra meg kell mentenie — vagy végső romlásba taszítani — a világot. Ám antihősünk ezúttal nem egyedül érkezik: elkíséri egy nő, Linden Avery, aki maga sem szokványos személyiség, s ugyanúgy akarata ellenére kerül a teljesen ismeretlen, érzékeit és lelkét folyamatos terror alatt tartó világba, mint annak idején Covenant. A szerepek ezúttal megfordulnak: most Thomas az, aki „otthon van”, aki látta az Ország hajdani szépségét, gazdagságát, megtapasztalta erejét, s Linden az, aki mindebből csak a nyomort és lelki gyötrelmet érzékeli. A történet megduplázódik, Covenant sorsa és múltja Linden sorsával, múltjával és cselekedeteivel keveredik. Útjuk során soha nem látott erőkkel és veszélyekkel kerülnek szembe, s ezúttal el is hagyják az Országot, hogy a Föld külső tájain keressék a megoldást, és a megoldás persze egészen más, mint amire az olvasó és ok maguk számítanak. A dolog itt sem ér véget; a négyrészesre tervezett Utolsó Krónikában Donaldson Covenant és Linden hosszú gyötrelmeinek végső lezárását ígéri (a sorozatból eddig – 2007-ig – két regény jelent meg – a szerk.).

Az epikus fantasy egyik egyedülálló darabjával ismerkedhet meg az olvasó, ha átengedi magát Donaldson képzelőerejének. A szerző ráadásul a nyelvnek is mestere: jelzőkkel, metaforákkal, beszélő nevekkel, apró utalásokkal telezsúfolt, szokatlan hangzású és a ritka szavaktól hemzsegő szövegei az olvasók egy részét elriasztják, a legtöbben azonban teljesen a hatása alá kerülnek. Regényeinek szövegvilága legalább olyan intenzív érzelmi és intellektuális élmény, mint a szereplők belső konfliktusainak átélése és elfogadása. Utóbbi ugyanakkor igen komoly feladat: Donaldson sem saját hőseit, sem az olvasót nem kíméli, főszereplői bűnöktől, kétségektől gyötört, ám végzetüket formálni, meghaladni képes emberek, akik mágikus utazásuk során saját lelkük kifordított tereit járják. Donaldson a regény folyamán végig sikeresen elkerüli, hogy egyértelmű választ kelljen adnia a kérdésre: létező világ-e az Ország, vagy csupán Covenant (és Linden) énjének kivetülése? Vagy számít-e ez egyáltalán? Hiszen Covenant megtalálja a választ, s ezzel a válasszal az olvasó is gazdagodik. Covenanttal társulva a hideg gyűlölettől az értetlen csodálkozáson át a rajongó odaadásig az érzelmek teljes skáláját átélheti, és a világ, a nyelv gazdagsága újra meg újra visszahív az Ország földjére.

Linkajánló: a szerző honlapja

A Covenant-saga eddig megjelent kötetei:

The Chronicles of Thomas Covenant the Unbeliever

Lord Foul’s Bane (magyarul: A Kárhozat Urának átka, Holnap kiadó, 1990, ford. Tandori Dezső)

The Illearth War

The Power That Preserves

The Second Chronicles of Thomas Covenant the Unbeliever

The Wounded Land

The One Tree

White Gold Wielder

The Last Chronicles of Thomas Covenant the Unbeliever

The Runes of Earth

Fatal Revenant