Az endless thriller- és krimiellenőrző ügyosztálya ezúttal a drogzsaruk közé indul bevetésre, ügynökünk, fat.man jelentéséből pedig kiderül, hogyan néz ki az a regény, ami egyszerre tudja izgalmasan és kegyetlenül bemutatni a kartellek meg a korrupt rendőrök világát.

•

– El poder del perro – mondja halkan az egyik mexikói rendőr.

Drogkartellt szervezni vagy vezetni nem egyszerű. Harcolni ellene talán még nehezebb. Leginkább lehetetlen. Don Winslow a tűzvonalból ismerteti meg velünk mindkét oldalt a Drogháború (The Power of the Dog) című könyvében. Mondhatni odaver egyet. Vagy inkább sokat. Néha övön alul.

A szerző sajátos stílusát szoknom kellett, eleinte borzasztóan zavart az, hogy jelen időben ír, de harminc-negyven oldal múlva felvettem a ritmust és rájöttem, hogy ehhez a történethez elengedhetetlen. Ami először idegesített, a végére nagyon megszerettem (és fura is volt utána mást olvasni).
A fentiek, valamint a rövid mondatok meg a sok párbeszéd miatt veszett tempójúvá és nagyon filmszerűvé válik a történet. Érdekes kontrasztként ugyanakkor körülbelül harminc évet ölel fel. A minap arról beszélgettem egy barátommal, hogy emiatt nagyon jó sorozat lenne belőle.

A történet tehát a kábítószer körül forog, pontosabban a Mexikóból Amerikába áramló különböző drogokról, előállítóiról, kereskedőiről, terjesztőiről, a felvásárlóiról és nem utolsósorban a DEA (Drogellenes Ügyosztály) ügynökeiről. A fő szál Arthur Keller reménytelennek tűnő háborúja a drogkartellekkel, korrupt rendőrökkel, kormányügynökökkel és, ami nagyon fontos, önmagával szemben. Igazi egyedül a világ ellen hangulat.

Az író kiválóan mutatja be szereplőit és az életüket. Néhányuk szerethető, hétköznapi figura, már eltekintve a foglalkozásuktól. Érzéseik vannak, hisznek valamiben, akad kedvenc ételük vagy időtöltésük. Winslow nagyon hiteles karaktereket formáz, akármelyikükkel összefuthatna az ember egy bevásárlóközpontban. Nagy erőssége ez a könyvnek.
Óriási szerepet kap a hit – vallási és erkölcsi-morális szempontból –, a döntéskényszer, a döntések okai és eredményei, az elvek és bizonyos meggyőződések.
A szerző kegyetlen világot fest, a szereplők ebben próbálnak lavírozni és életben maradni, sokszor pengeélen táncolva. Találó a fülszöveg „a poklot nehéz elfelejteni” mondata.

A kötet az Agave Könyvek gondozásában jelent meg, a borító a tőlük megszokott színvonalat képviseli; szerintem jól passzol a könyv hangulatához. A magyar címmel viszont nem vagyok kibékülve; a Drogháború elég snassz és ugyan teljesen jól kifejezi azt, hogy miről szól a könyv, az angol cím, a The Power of the Dog, mégis beszédesebb. Jó, nyilván nem lehetett az a magyar cím, hogy Az erősebb kutya b*szik.

Varga Bálint fordítása amúgy jó, elkapta a stílust, kellően nyers és abszolút hiteles, nekem tetszett (eltekintve néhány esetben a fegyverekkel kapcsolatos szavaktól, kifejezésektől, de hozzátartozik, hogy én fegyverbuzi vagyok, szóval ez nem mérvadó és tekintsük inkább kukacoskodásnak).

Végig úgy olvastam a könyvet, hogy nehéz volt letenni. Számomra a Drogháború igazi gyöngyszem, abszolút elfogult vagyok. A mű sodró lendületű, brutális, valósághű világot bemutató krimi.