Az alternatív történelmi regények visszatérő motívuma Hitler győzelme, erre még nem kapnánk fel a fejünket, de rögtön más a helyzet, ha a témát egy eddig kihasználatlan perspektívából, mondjuk egy egyenlítői magyar gyarmat sorsán át mutatják be. Következzen fat.man szubjektív ajánlója, aki a könyv erényeiről, hibáiról és a gangos bérházhangulat sikeres afrikai transzplantációjáról beszél.

•

„Nézzétek milyen mocskos ez a gyerek – szólalt meg nagysokára a nagyapám, egészen halkan. – Egy fehér gyerek! Szégyen. Még magyarul se tud rendesen.”

Nemrég a kezembe került Trenka Csaba Gábor – mint számomra később kiderült – első regénye, az Egyenlítői Magyar Afrika. Semmit nem tudtam róla, csak annyit, hogy fiktív történelmi regény, és egy kollégám ajánlására hallgatva olvastam el.

A könyv 2010-ben jelent meg az Agave Könyvek gondozásában; ez a második, javított és némileg átdolgozott kiadás. Első benyomásként rögtön ott a zseniális borító, az esszenciális magyar paprika egy fekete férfiember nyakában, mint valami törzsi ékszer. Mindent elmond. Akaratlanul is megjelenik előttem a kép, amint a törzsi harcos a sikeres vadászat után letép egyet a nyakán lógó füzérből, és fortyogó antilopgulyásba morzsolja.

Adott tehát a második világháborút győztesen záró Harmadik Birodalom, a forró Afrika, a németektől kapott magyar gyarmat – az Egyenlítői Magyar Afrika – és a főszereplő Lajtai Gábor. Ga’abi, ahogy a bennszülött feketék hívják, avagy az arabok Gabor sejkje meglehetősen mellőzött kölyök, és mint ilyen, eléggé problémás is.

A helyszín Hungarovill, a gyarmati főváros, a történet nagyja itt játszódik, itt éli életét Lajtai Gábor. Családjával együtt a helyiek között laknak, a főváros lepusztultabb részén, ahol már keverednek a nációk. A szülei egy tengerparti éttermet vezetnek, aminek bevétele szűkösen elég nekik. Lajtai Gábor minden szempontból nehéz sorsú gyerek, sőt a helyi iskolában is ő az egyedüli fehér, bár a bőrszín egyetlen előnye, hogy nemigen bántják. Az itt megélt események elég jól felkészítik az életre, korán megfelelő ízelítőt kap abból, miképpen mennek a dolgok Afrikában. Személy szerint a környezet Budapest valamelyik lepukkantabb kerületére emlékeztetett; eszembe jutottak az ősrégi filmek gyerekkoromból, ahol bérházak udvarán rohangáltak a kölykök – na, olyasmi. A központ persze más, sokkal jobb környék, átszeli a Hitler sugárút, a befolyásos emberek a villanegyedben laknak. Időnként látni németet is, amint éppen átszelik a várost poros teherautóikon.

A történetet Gábor meséli el, aki életének egy-egy fontosabb periódusát emeli ki, aktuális félelmeit, érzéseit teszi elénk, szerintem meglehetős beleéléssel, ugyanakkor érzékletes átadással. Mindez velem is történhetett volna, persze némi túlzással. Ezért is kell megemlítenem, hogy az életszerűség miatt néha az az érzésem támadt, mintha a szerző  nagyon sok saját élményt csempészett volna a történetbe. Az egész nagyon magyar, nagyon előttem van, szinte tapintom a helyzeteket, és ez kifejezetten fontos része egy regénynek. Lüktetésében abszolút pozitív a mű, csillagos ötös.

Ami sokkal kevésbé tetszett, az a tetszetősnek ítélt, vagy éppen bevált fordulatok ismétlése, akár egy oldallal arrébb is. Állítólag erre mondják, hogy elsőkönyves szerző. Nem tudom, nem értek hozzá, de mindenesetre zavaró, az tény. Ezen kívül helyenként túlzásnak éreztem a vallási utalások vagy az idegen szavak mennyiségét. A saját szegénységem, de ilyenkor kénytelen voltam ugrani vagy a szövegkörnyezetből kitalálni a mélyebb értelmet.

A következő fájó pont az alapötlet kihasználatlansága és kicsit gyengécske elpocsékolása. Természetesen nem ez az első olyan mű, ahol Hitler győzelemre vitte a háborút, rengeteg írás és film készült a témában… csak egyiknek sem volt magyar vonatkozása! Sajnos az ötlet kibontása kimerül egy kommunista-fasiszta párhuzamban, ebben a valóságban gyakorlatilag minden olyan, akár a kommunizmusban eltöltött évtizedekben, csak más a neve. Véleményem szerint a felvázolt helyzetben inkább tartoznánk a mostani értelemben vett nyugathoz, semmint a tönkretett kelethez. Vagy nem. A lényeg inkább az, hogy kicsit kevés ez így, sajnos; több lehetőség lett volna az alapokban. Van itt minden, mint a nálunk is létezett kommunizmusban, emberek, akik nem a képességüknek megfelelő pozíciókban  ülnek, vigyázni kell arra, mit mondasz, megvan a nyugat ekézése, a látszatjólét. Trenka képes volt belecsempészni még a fekete-roma párhuzamot is.
A fenti esetben nem ítél, csupán megfigyel, sőt segít. Ez jellemző amúgy az egész könyvre, van egy kellemes „minden mindegy” hangulata, Gábor jól ismeri a világot és a benne élő embereket, sok mindent látott és kevés dolog lepi meg.
Egyértelműen átjön a szerző hangulatteremtő képessége, a helyszín szeretete (többször éreztem úgy, hogy legszívesebben én is elmennék Afrikába), meghatározó a víz – a tenger – szerepe, nem is beszélve a nőkről meg az italról.

Az Egyenlítői Magyar Afrikát mindenképpen érdemes elolvasni, még az általam hibaként felhozott dolgok ellenére is. Véleményem szerint kiemelkedő atmoszférájú és érzékletes leírásokkal bíró regény, érdekes fejezetekkel egy kalandos életből.