Biopunk, Thaiföld, globális felmelegedés, rugóval hajtott vagy génmanipulált monstrumok: az endlessen Paolo Bacigalupi sci-fije, ami 2009-es megjelenése óta egy kupac díjat begyűjtött, korábban novellistaként tevékenykedő szerzőjéből pedig egy csapásra ismert regényírót teremtett. Új szerzőnk, Norfren részletesen elemez.

•
„Ha nem tudsz alkalmazkodni, mutálódj, vagy pusztulj ki, mint a dinoszauruszok… Könnyebb egy, a rozsdahólyagnak ellenálló új személyt megalkotni, mint a régi emberi testet megvédeni.”

Paolo Bacigagalupi neve ismerősen csenghet azok számára, akik figyelemmel kísérik a rangosabb fantasy és science fiction díjak nyerteseit: a szerző korábban már novelláival is több rangos elismerést begyűjtött, The Windup Girl című első regénye pedig 2009-ben Nebula, 2010-ben pedig Locus- és Hugo-díjat is kapott (utóbbit China Miéville The City & the City című regényével megosztva – a szerk.), illetve a TIME magazin szerint 2009 tíz legjobb regénye közé tartozik. Ha valaki a díjak mellett a különböző internetes kritikákat, olvasói véleményeket is böngészgeti, a méltatások szintén arra utalnak, hogy az átlagos mezőnyből kiemelkedő műről van szó. (A szerzőről bővebben itt, illetve honlapján lehet olvasni.)

A The Windup Girl története valahol a 22-23. században játszódik, és ha a manapság divatos elnevezéseket használva próbáljuk meg beszuszakolni a sci-fi irányzatok sűrűjébe, leginkább a biopunk kategóriába tartozik, némi steampunk és greenpunk beütéssel. Más szóval a társadalom mindennapjait átszövő biotechnológia áll a középpontban, annak minden jó és rossz, illetve mai szemmel még megítélhetetlen oldalával. Az emberiség már jócskán túljutott az energiaválság több fordulóján is; a következményeket részben a korábbi technológiák újjáélesztésével (steampunk), részben alternatív energiaforrások bevetésével (greenpunk) sikerül úgy-ahogy kordában tartani. Sőt a globális felmelegedés még tovább durvítja a gondokat.

A sci-fi témakörben nem mindennapi, hogy egy történet Thaiföldön játszódjon. Míg a szomszédos országok, sőt India is elbuktak az élelmiszerhiánnyal és az új járványokkal vívott harcban, addig a nagyvilágtól elzárkózott, a külföldiekkel szemben gyanakvó, óvatos és nem utolsósorban titkos növényi génbankjára nagyon vigyázó Thaiföld lett a térség vezető hatalma. A megemelkedett tengerszint miatt Bangkokot hatalmas gátrendszer és szénnel működő szivattyútelepek védik a víztől. A szén és az olaj a készletek kifogyása miatt drága kincs, csak a legszükségesebbre telik, a nagyfogyasztású repülőgépek helyett léghajók járják a levegőt. Az állati energia is visszatért, villanymotorok helyett járgányba fogott hatalmas, több elefántnyi méretű megodontok, a biotechnológia teremtményei hajtják az üzemek gépeit. A hajók és a fegyverek is rugókkal működnek – de ezek a mai rugók továbbfejlesztett változatai, amelyek több milliószor nagyobb energiát képesek raktározni hasonló méretek mellett. A város minden szerves hulladéka a biogázfejlesztőkbe kerül, az itt fejlődő metángáz szolgál világításra és sok egyéb célra – szó szerint a város minden hulladékáról van szó, ideértve az embereket is: az emberiség már nem engedheti meg magának, hogy a holttesteket eltemesse vagy elégesse, hasznosítani kell a bennük rejlő alternatív zöld energiát is… A világot az éhhaláltól az igen nagy hatalommal rendelkező, biotechnológiát felhasználó élelmiszertermelő szupercégek mentik meg, ezeket kalóriatársaságoknak hívják. A génmanipuláció azonban valahogy kicsúszott az ellenőrzés alól, elszabadult, az emberek rettegnek a folyton mutálódó cibiszkózis és rozsdahólyag nevű új betegségektől, a trópusi erdők fáit pedig az elefántcsontbogarak pusztítják. A kalóriatársaságok génmanipulációval az új betegségeknek ellenálló növényeket hoztak létre, a génripperek viszont igyekeznek az ellenálló fajok DNS-ében megtalálni és törvénytelen úton visszafejteni az ellenállást biztosító géneket. Thaiföldön még a katonaságnál és a rendőrségnél is rettegettebb a fehéringesek hada, a Környezetvédelmi Minisztérium erői, akik azonnal elégetnek, elpusztítanak mindent és mindenkit, ha genetikai szennyeződést észlelnek, vagy rájönnek, hogy kijátsszák a szigorú embargós rendszabályokat. A korrupció persze virágzik.

Nos, ezt a rózsaszínnek egyáltalán nem nevezhető jövőt vetíti elénk a szerző. Ha sor kerül a könyv magyar kiadására, a fordítót már a cím is megdolgoztatja majd: a windup jelenthet ugyan rugós, felhúzható ketyerét is, de a fizikai felhúzáson túlmenően jelenthet feljavítást, felhangolást, „tuningolást” is. A címszereplő, a Japánban „alkotott” és illegálisan Thaiföldön élő szép és különös Emiko esetében is erről van szó: a génmanipuláció eredményeként született windupok bizonyos tulajdonságaikban jobbak az „eredetinél”, míg másokban rosszabbak – ellenállóak a sokfajta új betegséggel szemben, de cserébe szolgalelkű pszichével rendelkeznek, gazdájuk minden parancsát teljesíteniük kell, és suta, akadozó mozgásúak, akár egy felhúzható játék. Ezt a kettősséget tükrözi a „windup” szójáték. (Egyébként windup állatokról is szó esik a könyvben, ezeknél szó sincs suta mozgásról). Már találkoztam a neten „A felhúzható lány” fordítással – ez jól és érdekesen hangzik, de közel sem tökéletes megoldás: a lányt ugyanis már születése előtt „felhúzták”.

Az író másik játéka, hogy sok thai szót használ a könyvében. Ezekből néhány talán ismerősen csenghet a thai konyha kedvelőinek, a legtöbbnek azonban csak a szövegkörnyezetben derül ki a jelentése. Kis szellemi kihívás az olvasónak, részemről kellemes játéknak fogtam fel az egészet. A Google vagy az angol Wikipedia segítségével általában gyorsan meg lehet találni a jelentésüket – bár aggódom egy esetleges magyar kiadás esetén, hiszen ha netán átírnák a szavakat magyar kiejtésük szerint (amit részemről megkérdőjelezhető szokásnak, illetve szabálynak tartok), senki sem tudja majd megtalálni azokat az interneten. (Az endless szerkesztősége szakmailag megosztott ebben a kérdésben, maradjunk annyiban, hogy a fentiek itt a cikk szerzőjének véleményét tükrözik, a többit kommentben lejátszhatjuk. − A szerk.) Tény viszont, hogy aki elolvassa a könyvet, óhatatlanul ragad rá valami a thai kultúrából, életmódból.

Röviden összefoglalva: a The Windup Girl nagyon jó könyv. Több szálon, több főszereplővel futó cselekmény, komplex karakterek, a géntechnológiából fakadó problémák megjelenítése szörnyszülöttek horrorelemekkel feldúsított részletezése nélkül. Van benne jócskán politikai harc, megvesztegetés, ipari kémkedés, bioterrorizmus, bűzös szexbárok és emberi sorsokból fakadó tragédiák. Tanúja lehetünk Emiko küzdelmének, hogy genetikai irányítottságát legyőzze, és kilépjen a szexrabszolga szerepéből. A könyv a környezetért folyó harcról nem mond ítéletet, nem jelöl ki jókat és gonoszokat. Bacigulapi ragyogóan megírt, izgalmas művében minden megvan ahhoz, hogy pár éven belül kultuszkönyv váljon belőle. Mi, olvasók pedig reménykedve várhatjuk, hogy továbbfűzze a könyvben elkezdett történetet.